Országgyűlési napló - 1999. évi nyári rendkívüli ülésszak
1999. június 21 (80. szám) - Az adatvédelmi biztos 1998. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP):
112 hogy nem tartotta magára nézve kötele zőnek, és azt a szankciót, amely szankcionálási lehetőséget ennek a szakasznak a (3) bekezdése biztosít a számára, azaz hogy a nyilvánossághoz fordulhat, bizony a 30 nap letelte előtt megtette. Ez a mi nézetünk szerint nem fordulhat elő a jövőben, hiszen e bben az esetben nincs meg az a nyilvánvaló, törvény által biztosított lehetősége az adatkezelőnek, aki esetleg valamilyen hibát vélhetőleg tényleg elkövetett, hogy ezt a törvénynek megfelelően reparálja. Azt gondolom, hogy ezen változtatni kell a jövőben. Mi érzékeltük azt is, hogy valami olyasféle zavar is mutatkozott, hogy nehezen vagy helyenként nem biztonsággal sikerült eldönteni azt, hogy melyek azok a kérdések, amelyek bírói hatáskörbe vagy ügyészi hatáskörbe tartoznak, ott eldöntendő kérdések, és mel yek azok, amelyek az adatvédelmi biztos elé kell hogy kerüljenek. Úgy gondoljuk, hogy ennek a szétválasztása a jogrendszeren belül szükséges, megkerülhetetlen, és a jövőre nézve ezt meg kellene tartani. Végül - inkább csak utolsósorban - nem szerencsés az a helyzet, hogy nyilatkozatok hangzanak el az adatvédelmi biztos helyettese részéről - ilyen helyettes ugyanis a törvényben nincs. Ilyen helyettest csak az országgyűlési biztos részére biztosított a törvényt, ebből következik az is, hogy ilyen nyilatkozato kat helyettes nem tehet; teheti, éspediglen az adatvédelmi biztos. Ezt kiterjesztően értelmezni csak akkor lehet, ha törvényi módosítás következik be. Lehet, hogy erre szükség van, azt én nem tudom, megfelelő indokok esetén az is elképzelhető, hogy a Ház e rre nyitott, de akkor ennek be kell következni. Összegezve, tisztelt Ház, én úgy gondolom, hogy ez a polémia nem túlságosan segítette azt a fajta jogbiztonságot, amire egyébként törekszünk, és amelynek meggyőződésem szerint az adatvédelmi biztos éppen úgy, mint ahogyan ezt a további országgyűlési biztosok is teszik, részese és nem utolsósorban jó szolgálója is. A jövőre nézve a Független Kisgazdapárt álláspontja szerint bizonyos kérdéskörökben változtatások szükségesek; az egyeztetéseket, én úgy gondolom, c élszerűbb a nagy nyilvánosság nélkül megtenni. Azt gondolom, nem szolgálja egyik fél érdekét sem egy széles körű ilyen sajtópolémia, és akkor talán a működés ennél sokkal eredményesebb lesz. Fenntartásainknak az elmondottak az indokai. Köszönöm tisztelette l, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban és a MIÉP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Szólásra következik Fenyvessy Zoltán úr, a MIÉP képviselője. Megadom a szót. DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Igazság és Élet Pártjának képviselőcsoportja nem tudja elfogadni, amit dr. Majtényi László adatvédelmi biztos a beszámolójában megfogalmazott. E könyv alakjában megjelent beszámolójában az adatvédelmi biztos úr részletesen beszámol arról a tevékenységről, amelyet 19 98ban folytatott - hivatalával együtt természetesen , és ez a fenti döntésünk legfontosabb bizonyítéka. Az előttem elhangzottakhoz hasonlóan mi is úgy látjuk, hogy az adatvédelmi biztos úr több esetben túllépett a hatáskörén, és ezzel az államigazgatási munka esetenkénti akadályozójává vált. Néhány állásfoglalásával szeretném megvilágítani azt, hogy mi is döntésünk oka, háttere. Majtényi úr ajánlásainak következményeként megszűnt az adattovábbítás a rendőrség és a biztosítók között, pedig a közlekedési ba lesetek kárral járnak, és ha a biztosítók nem tudnak regressz igényükkel élni vagy nem tudják a tényállást megismerni adatvédelmi okokból, akkor a kötelező biztosítás díját fogják megemelni. Mivel az állam kötelezi a gépjárműveket üzemben tartó állampolgár t biztosítási jogviszony létesítésére a kötelező gépjárműbiztosítással, ezért az ilyen jellegű biztosítások és az azokból keletkező kártérítési kötelezettségek rendezése érdekében ezen információknak mind a rendőrség, mind a károsultak rendelkezésére kell állniuk. Az adatvédelmi biztos állásfoglalása az anyag 16. oldalán található.