Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 2 (52. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. FÓNAGY JÁNOS gazdasági minisztériumi államtitkár:
624 kormányzati hiányt, ezt a felelősséget az ellenzékre kívánják áthárítani. Ez ugyan nyilvánvaló módon az adott ügyben sem igaz, ugyanakkor nyilván a k orábbi állításnál - minthogy mindent megtesznek az ország érdekében - igazabb, hiszen legalább elismeri, hogy nem történt meg, amit ígértek. Nem történt meg, hiszen az Alkotmánybíróság a kérdésben nem járulhatott hozzá ahhoz, hogy erőfölénnyel, a jogrendsz eren kívüli eszközökkel alkalmazzanak megoldásokat, s így azt gondolom, itt az ideje felismerni, hogy beszédeik is, mindazok, amelyeket kormányzás helyett itt elmondanak, a hiányzó párbeszéd, a hiányzó kormányzás részét képezik. Köszönöm a figyelmüket. (Ta ps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem, a kormány részéről kíváne valaki reagálni. (Dr. Fónagy János jelentkezik.) Fónagy államtitkár úrnak adom meg a szót, csak még mindig nem látom a képernyőn a nevét, ké rem, nyomja meg a gombot. (Az eredményjelző táblán megjelenik dr. Fónagy János neve.) Köszönöm. DR. FÓNAGY JÁNOS gazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Hozzászólását hallgatva és arra v álaszolva sokkal könnyebb helyzetben lennék, ha konkrét, egzakt szakmai véleményekre kellene konkrét, egzakt szakmai válaszokat adnom. Nyilvánvaló, hogy akár a világ sajtóterméséből, akár a mind belföldön vagy külföldön igen széles körben elterjedt vélemén yekből találomra kiválogatott fordulatokból, egyedi megállapításokból mindenki tud egy olyan csokrot összeállítani (Közbeszólás az SZDSZ soraiból: Csak ilyet lehet!) , amit egy ilyen napirend előtti hozzászólásnál tulajdonképpen elő lehet adni. Ezért előre elnézést kérek, ha a válaszom is tulajdonképpen a feltett kérdéshez igazodik. Magyarországon az elmúlt hatnyolc hónapban a társadalmi párbeszéd folyamatosan zajlott. Nem akarok unalmasan jegyzőkönyvekre hivatkozni, dátumokat citálni, folyamatosan és megsz akítás nélkül folyt a társadalmi párbeszéd, a társadalom gyakorlatilag minden résztvevőjével találkoztunk, találkozunk, és a jövőben is találkozni fogunk. Az egy másik kérdés, ha valamelyik fél nem azt hallja vagy nem azt mondja, amit a másik vár, akkor ar ra nem az a - mondjuk, maradjunk a sport szemléleténél - sportszerű alapállás, hogy akkor olybá nyilvánítom ezeket az alkalmakat, mint amelyek nem jöttek létre. (Közbeszólás: Csak bezárjuk az irodát!) Valóban a társadalmi párbeszédben egy olyan új tartalmi megoldást kívánunk behozni, bízom benne, hogy sikerrel, amely a valós érdekeket, a valós társadalmi folyamatokat, a társadalmi élet valós szereplőit hozza helyzetbe, és teszi lehetővé számukra a megnyilatkozást. Azt a - mondjuk - hangulati elemeket tartal mazó összeállítást, amely szerint a magyar kormány ezzel kapcsolatos politikáját nemzetközi elmarasztalások érnék, bevallom, az én ismereteim nem támasztják alá. (Derültség az MSZP és az SZDSZ soraiban. - Mádai Péter: Mert hiányosak. - Bauer Tamás: Persze, Ausztráliában nem lehet hallani.) Az elmúlt hetekben, hónapokban volt alkalmam nekem is angol, olasz, osztrák, esetenként távolabbi szakszervezeti vezetőkkel, a foglalkoztatáspolitika szakembereivel találkozni. Lehet, bár nem hinném, hogy az én személyem önmagában okot adott volna ezen beszélgetőpartnereimnek véleményük visszafogására, semmilyen ilyen elmarasztaló véleményt vagy aggályt nem fogalmaztak meg. Nyilvánvaló, és ezért a teljességhez hozzátartozik, hogy az az érdekegyeztetés, az a társadalmi párb eszéd, amely az elmúlt évtizedekben Európában kialakult, a világon mindenütt változóban van; mindenütt változóban van, tulajdonképpen tisztázódnak a frontok, és átalakul az a munka világa, amelyben mi - néha az az érzésem - egy száz évvel ezelőtti fogalomv ilágban megrekedtünk. A modern világban, a globalizációs világban nem igazán hiszem, hogy a Rochdalei gondolat lenne az, amit következetesen és makacsul érvényesíteni kell. A világ azóta előrelépett, és az érdekérvényesítésnek, az érdekek megjelenítésének , az érdekek cseréjének is ennek megfelelően előbbre kell lépnie. Nem azok az elmúlt tradíciókba merevedett formák, a mindenáron való, csak a külszínre adó, csak a felszínt biztosító, csak a látszat szentségét mindenképpen a társadalom előtt
