Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 1 (51. szám) - A közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. LOTZ KÁROLY, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
588 Az előbbiekben vázolt problémákat az Állami Számvevőszéknek az e területen végzett vizsgálatai is alátámasztják. Így például a központi költségvetési szerveknél és az elkülönített állami alapoknál folytatott vizsgálatnál részletesen megállapítást nyert, hogy a központosított beszerzések h atékonysága jelentősen függ a beszerző szervezetek működésének eredményességétől. A kivételek meghatározása nem bizonyult minden vonatkozásban következetesnek, a tapasztalatok alapján itt is korrekciók szükségesek. Finomítandó a jogorvoslás intézménye, és nincs megfelelő eszközrendszer a szerződések teljesítésének következetes figyelemmel kísérésére. A helyi önkormányzatoknál is jelentős tapasztalatokra tett szerint az Állami Számvevőszék, az ott folytatott vizsgálatokból levonható következtetések szerint g ondot okoz, hogy a törvény megalkotásakor a parlament nem írta elő az önkormányzatok számára a helyi szabályzat készítésének kötelezettségét. A bürokratikus elemek ezen a területen is jól kimutathatók, így külön is kiemelést érdemel, hogy például a pályázó k alkalmasságát bizonyító igazolások beszerzése hosszadalmas, nehézkes, egy részüknek pedig a szükségessége is vitatható. Az egyenlő elbírálás elve - több okból is - esetenként, sajnos, nem érvényesül. Az eddig szerzett tapasztalatok alapján a törvény módo sítása indokolt és időszerű. Véleményünk szerint a következő szempontokat feltétlenül szükséges a következő hetekben, a módosítások idején érvényesíteni: a nemzeti érdekek figyelembevételével a várható európai uniós csatlakozásra és sok ezzel összefüggő ké rdésre tekintettel tovább kell folytatni az uniós harmonizációt. (17.30) Több vonatkozásban ez még nem sikerült. Az európai uniós országjelentés - amelyet éppen a múlt héten tárgyalt meg az Európai Unió, az Európa Parlament és a Magyar Országgyűlés vegyesb izottsága - nem sikerült teljesen, tehát az országjelentés jelzi, hogy itt további harmonizációra van szükség. Csökkenteni kell a bürokratikus elemek számát, egyidejűleg a korrupciós lehetőségek visszaszorításának fontosságát is szem előtt tartva, nagyobb kényszert adva a nyílt és meghirdetett eljárások választásának. Ezzel kapcsolatban meg kell ismételnem a múltkoriban elmondott, a közbeszerzési tanács egy tagjának óvatosságra intő mondatát: "A korrupció egyik ága ma a közbeszerzések megkerülésére vagy man ipulációjára irányul." Magyarul, a korrupció mindenütt megtalálja a maga kiskapuját, miután látja, hogy nem lehet teljesen kikerülni a közbeszerzési eljárást, ezért most a közbeszerzések kijátszását célozta meg elsősorban. Erre rendkívüli élességgel oda ke ll figyelni. Az átláthatóság és tisztaság érdekében meg kell teremteni a jelenlegi gyakorlat kiegészítésére, a közbeszerzések folyamatos figyelemmel kísérésére alkalmas ellenőrzés lehetőségét. Itt több vita merült fel. Múltkor erről már beszéltünk. A közbe szerzési tanács ellenőrzési kérdése is felmerült. Azzal azonban egyetértünk, hogy a tanács joggal tiltakozik ez ellen, joggal kifogásolja; ő maga nem alkalmas arra, nem is erre hivatott, nem is erre született, hogy ő maga az ellenőrzés egyik szerve legyen. Tehát itt meg kell találni a további ellenőrzési lehetőségeket amellett, hogy jelentős mértékben dicséret illeti az Állami Számvevőszéket, amely megpróbálja megteremteni minden vonalon, a költségvetési szerveknél és az önkormányzatoknál is az ellenőrzést olyan szélesen, amelyre egyáltalában kapacitása van. Pontosabban szükséges szabályozni a minősített pályázók jegyzékbe kerülésének a feltételeit. Erre többszörösen utaltunk az elmúlt időszakban. Kiemelt figyelemmel kezelendő a közszolgáltatás területe, a k orrupció jelentős mértékben itt igyekszik behatolni. Itt nagyon fontos további intézkedésekre van szükség. Kiemelném még a honvédelem kérdését. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ezen a területen igen jelentős kísértésnek vagyunk kitéve. Tehát ilyen szempontból ezen a területen több speciális változtatásra lesz szükség. Ezzel kapcsolatban a későbbiekben Mécs Imre kíván még részletesen tájékoztatást adni, illetve javaslatot tenni.