Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. február 12 (50. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az alkotmányjogi panasz alapján alkotmányellenessé nyilvánított jogszabály konkrét esetben történő alkalmazhatóságának visszamenőleges kizárására irányuló eljárás megteremtéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár:
488 Tisztelt Országgyűlés! Engedjenek meg egy olyan fontos kitérőt, ami a javaslat mögött meghúzódó szándékot is világosabbá teheti, s amelyből kitűnik az is, valójában mi a jogalkotó szerepe a hatalommegosztás rendsz erében. A javaslat kidolgozására az Alkotmánybíróságnak egy 1998 júniusi határozata hívta fel az Országgyűlést, e határozat szintén alkotmányjogi panasz alapján született. Az ügy hátterében egy másik alkotmánybírósági határozat húzódott meg, ebben az Alkot mánybíróság alkotmányellenesnek találta, hogy a büntetőeljárásban alaptalannak bizonyult elítélésért járó állami kártalanítás és visszatérítés tárgyában akár büntető, akár polgári eljárásban dönthetett a bíróság, de különböző eljárások szerint. Ez azzal j árt, hogy az azonos igényt illetően a két esetben nem volt azonos a félnek nyitva álló jogorvoslatok száma, ez pedig megengedhetetlen különbségtétel. Az alkotmányellenességet tehát a jogorvoslati lehetőség hiánya idézte elő, ezért az Alkotmánybíróság a pan aszos számára az adott ügyben biztosítani kívánta a hiányzó jogorvoslatot, mégpedig az úgynevezett felülvizsgálatot. A panaszos ezt kezdeményezte is, a Legfelsőbb Bíróság mégis érdemi vizsgálat nélkül elutasította kérelmét, eljárási szabályra hivatkozással . E döntés ellen a panaszos ismét az Alkotmánybírósághoz fordult, az őt a polgári bírósághoz utasította, amely azonban ismét elutasította a kérelmét azzal az érveléssel, hogy az irányadó eljárásjogi szabályok ilyen esetben felülvizsgálatot nem tesznek lehe tővé. Összefoglalva tehát: a rendes bíróság két ízben utasította el a panaszost, aki így nem tudott érvényt szerezni az Alkotmánybíróság határozatának. Az elutasítást a Legfelsőbb Bíróság arra alapozta, hogy önmagában az a szabály, amely szerint az Alkotmá nybíróság döntése mindenkire kötelező, még nem elegendő ahhoz, hogy a konkrét ügyben a panaszos alkotmányos védelemben legyen részesíthető, ha ez ellentétben áll a hatályos eljárásjogi szabályokkal, azaz e szabályok felett nem lehet átlépni pusztán az Alko tmánybíróság határozata alapján. A Legfelsőbb Bíróságnak ebben az ügyben két norma érvényesítése között kellett döntenie: vagy az eljárásjogi kódexek tárgyiasult rendjét követi, vagy megfelel annak a szabálynak, miszerint az Alkotmánybíróság döntése minden kire nézve kötelező. A bíróság jogalkalmazói ügymenetéhez ragaszkodva határozott úgy, hogy inkább az eljárási szabályok keretei között marad, mintsem hogy az Alkotmánybíróság egyedi döntését hajtsa végre. Egyfajta bírói típusú reagálásról beszélhetünk, miv el ezt a gondolkodásmódot áthatja a követelmény, mely szerint úgy kell eljárni, hogy a fél a bírói elfogulatlanságot és pártatlanságot soha, semmilyen körülmények között ne kérdőjelezhesse meg, ennek pedig fontos eszköze az, hogy a bíróságok a törvényben e lőre lefektetett szigorú eljárási rendet kövessék. (9.10) Ugyanis ha már az eljárási lépések során is szabadon mérlegelne a bíró, az a vesztes félben az elfogultság gyanúját ébresztheti. Ezért kívánatos, hogy az eljárásjog precíz, pontos és részletező legy en, és ezért ragaszkodik a bíróság szívesebben a részletes normához, mint az egyedi döntéshez. Esetünkben minden bizonnyal ez idézte elő, hogy a Legfelsőbb Bíróság a tételes, a saját eljárását közvetlenül meghatározó jogszabályok érvényesítése mellett hatá rozott a közvetlen alkotmányosság rovására. A bíróság tehát úgy döntött, ahogy az a hatalommegosztás rendszerében tőle elvárható. A törvényalkotónak azonban - jelesül a tisztelt Országgyűlésnek - nem választania kell, hanem fel kell oldania az ellentmondás t. A jogbiztonság érdekében az eljárásjoghoz kötöttséget és a közvetlen alkotmányossági követelményt egyaránt szolgálnia kell. Az Alkotmánybíróság a konkrét ügyben természetesen önkorlátozó módon járt el, s tartózkodott az adott ügyben hozott bírói határoz atok konkrét felülbírálásától, mivel számára a törvény erre nem is ad felhatalmazást. Eljárása felfüggesztésével azonban a törvényalkotót egyúttal felhívta a helyzet megoldására, s ezzel nem hozott olyan döntést, amely valamely alkotmányos elv végleges sér elmét eredményezte volna. A törvényalkotó egyébként az ellentmondás feloldása során - a javaslatban megfogalmazottakkal ellentétben - akár úgy is dönthetne, hogy kifejezetten feljogosítja az Alkotmánybíróságot a bírói határozatokkal való rendelkezésre. Köz jogi hagyományainkat követve mégis úgy döntöttünk, hogy a
