Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. február 11 (49. szám) - A munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XII. törvény, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, az igazságügyi alkalmazottak szolgálati viszonyáról szóló 1997. évi ... - BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz):
465 kiemelték, hogy a törvény alkalmazásának tapasztalatai szükségessé teszik a jelenlegi szabályozás változtatását. Tis ztelt Képviselőtársaim! Nehéz, sőt, tulajdonképpen lehetetlen megegyezésre jutni a vitában akkor, ha a vitapartnerek egyike még arra sem hajlandó, hogy leüljön a tárgyalóasztal mellé, és kifejtse álláspontját egyegy kérdésről, lehetőséget adva ezzel az ér demi vitára. Szerencsére a benyújtott törvénymódosító javaslatnak vannak olyan pontjai, amelyek nem kavartak ilyen nagy vihart sem a bizottsági üléseken, sem a vezérszónoklatokban. Ez pedig nem más, mint az a része a törvényjavaslatnak, amely az Alkotmányb íróság 4/1998. (III. 1.) AB határozatához fűződik. Mik is ezek? A munka törvénykönyvének 100. §a (1) bekezdésében, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény 34. §ának (1) bekezdése szerint, ha a bíróság megállapítja, hogy a munkáltató a munk avállaló munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, akkor a munkavállalót kérelmére - többek között - eredeti munkakörében kell tovább foglalkoztatni. (20.30) Ez az általános szabály, de ez alól az általános szabály alól mind a munka törvénykönyve, mind a közalkalmazotti törvény kivételt tesz, mégpedig a munkáltató javára. Ez a kivétel úgy szól, hogy az egyébként járó végkielégítés kétszeresének megfizetése mellett a munkáltató kérheti az eredeti munkakörbe történő visszahelyezés mellőzését. Ilyenkor a bíró ságnak a munkavállaló ez irányú visszahelyezési kérelmét figyelmen kívül kell hagynia, és a munkáltató kérésének megfelelően kell a továbbfoglalkoztatás tárgyában dönteni. Ezt a szabályozást ítélte alkotmányellenesnek az Alkotmánybíróság, és ezt a törvénys értést szünteti meg a benyújtott törvényjavaslat 13. és 23. §a. A törvényjavaslat elfogadása esetén a bíróságnak lehetősége lesz arra, hogy figyelembe vegye a munkavállaló kérését és érdekeit is. Megszűnik az az egyoldalú és törvénysértő helyzet, hogy a j ogellenes felmondás esetén kizárólag a jogtalanul eljáró munkáltató kérését kell figyelembe vennie a bíróságnak. Így ez a módosítás egyértelműen a munkavállalók, a dolgozók érdekeit szolgálja. Természetesen nemcsak erre irányul a módosítás. A módosítás azt is magában foglalja, hogy abban az esetben, ha a dolgozó vagy a munkáltató kérelmére a bíróság úgy dönt, hogy nem helyezi vissza, illetve a dolgozó nem kíván az eredeti munkakörébe visszatérni, a jelenleginél magasabb kártérítés illeti meg. Az eddigi mini mum 1, maximum 6 hónap helyett 2, illetve 12 hónapos átlagkeresettel együtt járó végkielégítést javasol a dolgozónak biztosítani. Azt, hogy a kormányzati oldal nem hajlandó a párbeszédre, szeretném azzal is megcáfolni, hogy a napokban is zajlanak a tárgyal ások, és a KIÉTtel folytatott eddigi megbeszélések alapján reményeink szerint módosító indítvány formájában bekerül a bizottságok, illetve a tisztelt Ház elé, hogy a 12 havi átlagkereset helyett 18 havi átlagkereset illesse meg a közalkalmazottat. A benyú jtott törvényjavaslat ezen kívül még több ponton kíván módosítást bevezetni a közalkalmazottakra vonatkozóan. Természetesen a teljesség igénye nélkül - nem kívánok ezekkel mind részletesen foglalkozni, egyébként is a részletes vitában kifejtjük majd ezzel kapcsolatos véleményünket - egy dologra azonban szeretném az önök figyelmét felhívni. Ez pedig nem más, mint az a módosítás, amely az ügyelettel kapcsolatos szabályokra irányul. Valamennyiünk előtt ismeretes az a probléma, amely évek óta újra és újra, mind en évben visszatér, ez pedig részben az ügyelet, részben az ügyeleti díjak kérdése. Gondot okoz, hogy az egészségügyi ágazat működését szabályozó 1997. évi CIV. törvény nem szabályozza munkajogi szempontból egzakt módon, hogy mi az ügyelet. Jelenleg a munk a törvénykönyve sem ismeri az ügyelet jogintézményét. A munka törvénykönyve a rendkívüli munkaidőben történő munkavégzést szabályozza, és nevesíti azokat az eseteket, amelyek ebbe a körbe tartoznak. Ide tartozik tehát a túlmunkavégzés, a pihenőnapon, a mun kaszüneti napon történő munkavégzés és a készenlét. Az ügyelet a felsorolásból hiányzik. Munkajogilag sosem volt egyértelműen szabályozva az egészségügyi ügyelet. Ez a probléma már a nyolcvanas években felmerült, ekkor a korábbi fix ügyeleti díj helyett tó lig rendszerben állapították meg az ügyeleti díjakat, és ekkor kerültek át az ágy mellett dolgozó ápolónők fizikai
