Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. június 2 (75. szám) - A társadalombiztosítási járulék-folyószámlák rendezéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
3179 (12.40) Én arra teszek javaslatot, hogy legyen szabadabb ez az egyeztetési helyszín, hiszen ha az ad óhatóság úgy ítéli meg, hogy nagyon sok iratot kér be a vállalkozótól, akkor legyen egy olyan választási lehetőség is, hogy ne bekérje az iratokat, hanem ő sétáljon ki a vállalkozóhoz, és ott a helyszínen folytassák le az egyeztetést. Remélem, hogy a kormá ny nem fogja erőből kezelni ezt a két módosító javaslatot, és nem fogja a szavazás során erőből elutasítani ezeket, hiszen megítélésem szerint mindkét javaslat a vállalkozásokat hivatott segíteni. Már Tardos képviselőtársam is utalt arra, hogy bizony ez a tartozáselengedés komoly aggályokat ébresztett bennünk, nyilván a szabaddemokraták körében is és bennünk, szocialistákban is. Éppen ezért fogalmaztam meg az ajánlás 4. pontjában azt a módosító javaslatot, amely az 5. § első két bekezdésének az elhagyását j avasolja. Ez tulajdonképpen azt jelentené, hogy az a kormány általi normatív elengedés, amelyet a törvényjavaslattal megcélzott, tulajdonképpen ne kerüljön be a törvénybe. Mindjárt bizonyítani fogom - azt gondolom, hogy az általános vitában is bizonyította m , hogy egy ilyen törvényi szabályozás, mint amilyenben a kormány gondolkodik, több szempontból aggályos, és a megítélésem szerint megengedhetetlen is. Azért is jó lenne, ha a kormány támogatni tudná a módosító javaslatomat, mert ha megnézzük az első nég y hónapi társadalombiztosítási költségvetési teljesülést, akkor láthatjuk, hogy óriási bizonytalanság van ebben a költségvetésben, hiszen máris több mint 60 milliárd forint a hiány mértéke. Ebben persze nem is az az aggasztó - bár ez is nagyon lényeges , hogy ez 60 milliárd forint - mert ez már több mint 20 milliárd forinttal több, mint a költségvetési törvényben megjelölt hiány , hanem hogy a növekedés hónapról hónapra olyan mértékű, amiből azt a következtetést lehet levonni intézkedések hiányában, hogy ez a növekedés valószínűsíthetően év végéig hasonló dinamikával folytatódik. S akkor azt gondolom, hogy egy ilyen elengedés, amelyet a kormány megcélzott, végképp nem tartható. Azt gondolom, hogy most különösen meg kellene fontolnia a kormányzatnak a módos ító javaslatom elfogadását, hiszen a társadalombiztosítás irányítását ma meglehetősen nagy bizonytalanság jellemzi. A jelenlegi helyzetben a hatályos törvény szerint a kormány felügyeli a társadalombiztosítási alapokat, és a politikai államtitkár irányítja . A kormányfő bejelentette, hogy ezt az irányítási szerkezetet meg kívánják változtatni, de erre vonatkozó törvényt a mai napig nem nyújtottak be a Házhoz, és hamarosan az Országgyűlés befejezi a tavaszi ülésszakát. Nagy valószínűséggel a szükséges törvény módosítás - ahhoz, hogy az irányítási rendszer megváltozzon a társadalombiztosításon belül - nem fog megtörténni, a Házszabályra is figyelemmel. Márpedig törvénymódosítás nélkül nehezen képzelhető el az irányítási rendszer megváltoztatása, hiszen olyan sza kaszokat tartalmaz ez a hatályos törvény, hogy ha nem politikai államtitkárság az irányító a társadalombiztosításban, akkor mindenképpen törvényt kell módosítani. Csak három elemet szeretnék kiemelni a jelenleg hatályos törvényből, amelynek a módosítása in dokolt lenne. Egyrészt a jogszabály előkészítésének a módját, abban az esetben, ha nem a politikai államtitkár irányít, szükséges megváltoztatni; az irányítást is pontosan kell akkor definiálni a törvényben; és például a társaságalapítási lehetőséget is mi ndenképpen szabályozni kell. Azért is indokolt, hogy a kormány támogassa a módosító javaslatomat, mert a társadalombiztosításnál az ellenőrzés is megoldatlan. Látjuk, hogy a kormány igyekszik minden erővel megakadályozni, hogy a Fidesz az 1997es, de még a korábbi javaslatát is most nagyon gyorsan megvalósíthassuk. Mi önkorlátozást hajtottunk végre, amikor rövid időn belül javaslatot tettünk, miután észleltük, hogy óriási zavar van a társadalombiztosítás felügyeletével. Javaslatot tettünk az ellenőrzés módj ára... (Varga Mihály: Milyen zavar van?) Államtitkár úr, azt gondolom, ön tudja a legjobban, hogy milyen zavar van, azt követően, hogy a politikai államtitkár szervezete megszűnik. Az egyébként jó, hogy megszűnik, ezzel nincs gond, csak a kormány nem volt felkészülve arra, hogy ez most ilyen gyorsan meg kell hogy szűnjön.