Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. június 1 (74. szám) - Az egészségügyet, illetve a gyógyszerellátást érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter: - ELNÖK (dr. Áder János):
3075 Miniszter úr azt kérte tőlünk, segítsük elő a két hivatásrendi kamara szakmai tekintélyének növekedését, közhatalmi szerepének erősödését. Hát ehhez képest teljesen más történik! (20.00) Az az egyetlen kérdésem, hogy minket vezettek félre , vagy a kamarát akarják félrevezetni. Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Gógl Árpád egészségügyi miniszter úrnak. DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter : Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Kép viselőtársaim! Olyan törvénycsomagról van szó, amelynek a záróvitája, sőt a zárszava is elhangzott részemről. Majdnem szó szerint meg is hallgathatták képviselőtársaim, mert Béki Gabriella végigidézte. Egy anekdotát mondanék. SzentGyörgyi Albert Nobeldíj as tudósunk egy magyar élettani kongresszuson pénteken délután tartott egy előadást nagy sikerrel, majd szombaton fölállt, szót kért és elmondta: végtelenül sajnálja, de az éjszaka folyamán elolvasott egy dolgozatot, és az előadásának két pontját visszavon ja. Akkor én elmondom azt - nyilvánvalóan nem összehasonlítva magamat SzentGyörgyi Alberttel , hogy az a persorozat, amelyben mindenütt vesztes volt a Gyógyszerész Kamara javaslata, arra utalt, hogy rossz és jelenleg nem követhető gyakorlatot követ a Gyó gyszerész Kamara. Ez volt az az indok, amire fölhívták a figyelmemet, és amelyet akceptáltam. Akceptáltam azért, mert túl sok döntés van folyamatban, ami, úgy tűnik, rossz irányba vinné el a személyi jogú privatizációt. Azt gondolom, hogy a parlamentnek fe lelőssége van, és nyilvánvalóan, ha tisztázódnak azok a bizonytalanságok, amelyek idáig vezettek, akkor ezt újra tárgyalhatja a parlament. Ez az oka annak, hogy változott az elképzelésünk. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr . Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a záróvitát lezárom. Most a módosító javaslatokról történő határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae az előterjesztő módosító javaslatait a T/851/77. számú ajánlás 112. pontjai, valamint a T/851/80. számú ajánlás 12. pontjai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 160 igen szavazattal, 86 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett a módosító javaslatokat elfogadta. Most a zárószavazásra kerül sor. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae az egészségügyet, illetve a gyógyszerellátást érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosít ott szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 163 igen szavazattal, 90 nem ellenében, 16 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő kérte a törvény sürgős kihirde tését. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárule ahhoz, hogy az Országgyűlés elnöke a törvény sürgős kihirdetését kezdeményezze a köztársasági elnök úrnál. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 185 igen szavazattal, 81 nem ellenében, 6 tart ózkodással úgy határozott, hogy az Országgyűlés elnöke kezdeményezze a törvény sürgős kihirdetését. Tisztelt Országgyűlés! Az elnöklést átadom Wekler Ferenc alelnök úrnak. Köszönöm az együttműködésüket. (Taps a Fidesz padsoraiban. - Csige József: Szórványo s taps!) (Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)