Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. május 7 (70. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2000-2002. évi költségvetésének irányelveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János):
2682 százalékra kell növelni. Ez annyit jelent, hogy a K+Fráfordítások ez évben várható 106 milliárd forintos volumenét 2002re a tervek szerint 230 milliárd forintra szükséges növelni. Ebben nagyon nagy szerepe v an az állami költségvetésnek is, hiszen ha a jelenlegi költségvetési részesedést vetítjük előre, ez azt jelenti, hogy az 1999. évi 63 milliárd forintnyi költségvetési ráfordítást 3 év alatt 140 milliárd forintra kell emelni, amennyiben nem sikerül a vállal kozói szféra kutatásfejlesztési ráfordítások terén elért, viszonylag alacsony részesedését érzékelhető módon bővíteni. Természetesen tudjuk, hogy nem lesz egyszerű ezeket a célokat megvalósítani, és tudjuk azt is, hogy ezek nagy terhet jelentenek a költsé gvetés számára. Ha az oktatásra költünk, akkor ezeket az összegeket nem költhetjük bérekre, vagy bármilyen más fontos célra. (13.20) A vázolt költségvetési irányelvek, úgy érzem, biztosítják a magyar gazdaság fellendülését. Optimista vagyok, biztos vagyo k abban, hogy kell pluszköltségeket biztosítani az oktatás számára. Bízom abban, hogy a költségvetési irányelvek teljesíthetők, bízom abban - optimista vagyok , hogy jövőre nem lesz ekkora árvíz, nem lesz ekkora belvíz, nem lesz hó, nem lesz a jövőben háb orú (Dr. Hack Péter: Erre épül az egész!) , bízom abban, hogy a csökkenő infláció önmagában jótékonyan hat a gazdasági növekedésre. Ha a képviselők, vállalkozók, munkavállalók együttesen, sokan hisznek és bíznak abban, hogy ez így lesz, akkor biztos vagyok abban, hogy a költségvetési irányelvekben foglalt célkitűzések megvalósíthatók. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Most kétperces hozzászólások következnek, majd fél tucat. Elsőként megadom a szót Göndör Istvánnak, M agyar Szocialista Párt. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egyszerűen nem lehet elmenni szó nélkül amellett, amit Révész Máriusz mondott (Szalay Gábor: Nem az ő hibája!) , de én bízom benne - és nem akarom elvenni Kuncze k épviselő úr kenyerét , hogy a bérdolgokra vissza fog térni. (Varga Mihály: Beszéljétek meg a szünetben!) Csak arról beszélnék, kedves képviselőtársam, amiről ön beszélt, hogy a magáévá tette volna a kormánykoalíció... Itt nem ez a tragédia! A saját progra mjukat sem tették magukévá! Sőt, attól rettegek, hogy mire a részletes vitára sor kerül, már azt is fogják mondani, hogy ez nem is a mi kormányprogramunk, hanem valami egészen más. És akkor arról kezdünk beszélni, hogy kinek a programjában szerepelt a 34 százalék körüli növekedés, és annak megvoltake a feltételei vagy sem. Odáig már nem is akarok elmenni, hogy ilyen fogalmi zavarok voltak, hogy a nyugdíjasoknál béremelés! Arról esik itt szó, kedves képviselőtársam - ha figyelt volna Tardos Márton képvisel ő úrra , hogy a nyugdíjak elértéktelenedése a '80as évek közepén - amikor az infláció elkezdett felpörögni - már megkezdődött. És ezt ennek a rétegnek, aki ennek a több mint egy évtizednek a legnagyobb vesztese, nem visszaadni, és arról, ami eltűnt '99b en az ő családi jövedelmükből, arról nem lehet úgy beszélni egy hároméves költségvetési koncepciónál, hogy csak azt mondjuk, hogy megőrizzük a reálértéket! Valahol valamikor beszélni kell arról, hogy ennek a rétegnek, aki a legnagyobb vesztes volt, valahol vissza kell csöpögtetni ahhoz, hogy emberhez méltó feltételeket tudjanak teremteni önmaguknak! Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban. - Varga Mihály: Még nagyobb hiányt akarnak.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Kuncze Gábor képviselő úrnak, aki ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett.