Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. május 6 (69. szám) - A társadalombiztosítási járulék-folyószámlák rendezéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
2595 számokkal lehet azt bizonyítani, hogy a rendkív ül nagy számú folyószámla kezelhetetlenségével nem magyarázható a benyújtott törvényjavaslat - mert a tartozások döntő részét a folyószámlák nem egészen 2 százaléka produkálja! És ha csak az úgynevezett élő számlákat nézzük - tehát elhagyjuk a csőd, felszá molás alatt lévő vállalkozások számláit - , akkor közel 1500 számla tartozása a működő vállalkozások járuléktartozásának 60 százalékát teszi ki. Ha tehát összevetjük a tájékoztató adatait mindazzal, amit most mondtam, akkor arra a következtetésre juthatunk , hogy a kormány a járuléktartozások valós okait nem tárta fel, és ezért hamis elvárásokat fogalmaz meg a törvény végrehajtásával szemben. És miközben az elvárások nem teljesülnek - értelemszerűen , a törvénnyel olyan kedvezőtlen folyamatok indulhatnak el , amelyek hosszú távon meggyőződésem szerint gyengítik a társadalombiztosítási költségvetés pozícióját. A második problémakör, amiről szólni kívánok: mi már 199596ban is azon az állásponton voltunk, hogy csak szigorú feltételekkel kijelölt körben, az adó sok számára kedvezmény nyújtását nem jelentő formában megszervezett eljárás eredményezhet káros következményekkel nem járó további bevételeket. Éppen ezért került sor minden nagyobb tartozás tételes felülvizsgálatára 199596ban. Az így felülvizsgált tarto zások megfizetésére a társadalombiztosítás megállapodásokat kötött az adósokkal. Ezeket a megállapodásokat a benyújtott törvényjavaslat most gyakorlatilag felül akarja írni azzal, hogy a késedelmi pótlékot és a bírságot elengedi. Ez megítélésem szerint töb b, mint hiba - hiszen az adósokkal kötött megállapodások rendszere az elmúlt évek során a legjobb tudomásom szerint működött! Nagyon fontos megállapítása volt az 1995ös vizsgálatnak, hogy a felhalmozott adósságot egy összegben általában már nem lehetséges rendezni, ezért részletfizetésre, illetve átütemezésre van szükség. De akár részletfizetés engedélyezésére, akár átütemezésre került sor, a megállapodásban rögzítésre került az új körülmények közötti visszafizetést garantáló biztosítékok rendszere - amirő l most egyáltalán nem szól a törvényjavaslat. Ha valamelyik adós részletfizetésre kapott lehetőséget, akkor a még fennálló tartozásra késedelmi pótlékot nem számítottak föl. (12.00) Ezért is állt meg az elmúlt években a kintlévőségek növekedése. A korábbi évek behajtásának fontos és szigorú feltételei voltak. A könnyítések függtek az elmúlt időszak alatt tanúsított járulékfizetői magatartástól, függtek attól, hogy az adós a tartozás rendezésére milyen jelen- és jövőbeli erőfeszítést vállal. Harmadsorban a f olyó járulékfizetési kötelezettségnek pedig hónapról hónapra eleget kell tenni. A megállapodások rendszerszerű alkalmazásának már akkor előfeltétele volt, hogy az adósok a tartozásukról teljeskörűen értesítést kapjanak. Talán nem érdektelen, ha elmondom, h ogy az egészségbiztosító 1994 decemberében az 1994. szeptember 30ai könyvelési adatok alapján valamennyi adóst értesítette tartozásának az összegéről, amiről most az államtitkár úr úgy nyilatkozott, hogy az előző kormány e tekintetben semmit nem tett; 548 ezer egyenlegközlő értesítés kiküldésére került sor. Érdekes tapasztalat volt, hogy éppen a nagy adósok többsége nem reagált az értesítésre. Az is fontos tapasztalat volt, hogy a megállapodások rendszere éppen azoknak, akiktől most nagyobb bevételt reméln ek - de valamennyi érintett fél számára is - kedvezőbb megoldást kínált. A számok, ha elvégezte volna a kormány az elemzést, azt is bizonyítják, hogy a megállapodások révén sokkal nagyobb eséllyel hajthatók be a tartozások, mint más, látszólag igen erőtelj es eszközök, például pótlék- és bírságelengedés alkalmazásával. Már 1995 végén megállapíthattuk, hogy az 1990es évek elején sokkszerű hatással megnyilvánuló jelenség, vagyis a kintlévőségek növekedése konszolidálódik. Nem lehet ugyanakkor arra számítani, hogy a kintlévőségek állománya radikálisan összezsugorítható. A nagy pénzügyi rendszerek természetes velejárója, hogy jelentős követelési volument halmoznak fel. Ez még kiegyensúlyozott gazdasági viszonyok mellett sem kerülhető el, különösen nem egy recess zióból lassan kiemelkedő gazdaságban. A behajtási tevékenység tartalékai tehát
