Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. május 4 (67. szám) - Dr. Soós Győző (MSZP) - a miniszterelnökhöz - "Milyen intézkedéseket kíván tenni a kormány a Magyar Televízió veszteségeinek rendezésére, illetve vagyonvesztésének megállítására?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
2403 nélkül földjeik megművelésére felhasználják? Várom a miniszter úr kedvező válaszát. Köszönöm s zépen a figyelmet. (Taps az FKGP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A képviselő úr kérdésére dr. Járai Zsigmond pénzügyminiszter úr válaszol. Miniszter úr, önt illeti a szó. DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzü gyminiszter : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Tulajdonképpen két kérdést érintett a hozzászólásában. Először is egyet kell értenem azzal, hogy a jelenlegi visszatérítési rendszer túlzottan lassú, bürokratikus, nagy terhet ró min d az államapparátusra, az államigazgatásra, mind pedig a termelőkre. Tehát úgy gondolom, hogy ez nem egy jó rendszer. A második kérdés az, hogy át lehete alakítani a jelenlegi rendszert utalványosra. Én egyetértenék egy, a jelenleginél sokkal egyszerűbb é s rugalmasabb rendszer kialakításával. Attól félek azonban, hogy az utalványok erre nem minden szempontból alkalmasak. Meg kellene nézni, hogy kinek lehet adni az utalványokat, mert nem a földtulajdonosnak jár az utalvány, hanem a termelőnek, számos esetbe n - bérbe adásnál vagy más eseteknél - nem ugyanaz a föld tulajdonosa, mint aki a termelő. Voltak már ilyen háztartási tüzelőolajjal kapcsolatos utalványproblémák, hamisították az utalványokat, nagyon sok visszaélés történt vele. Tehát úgy gondolom, nem bi ztos, hogy az utalvány a legjobb megoldás, de megígérem a képviselő úrnak, hogy a jelenleginél sokkal egyszerűbb, rugalmasabb, kisebb bürokráciával és gyorsabban elintézhető rendszert fogunk kialakítani, és ebbe önt is szívesen bevonjuk. Kérem, hogy válasz omat fogadja el. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz padsoraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Megköszönöm a miniszter úr válaszát. Megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadjae a miniszteri választ. Képviselő úr, öné a szó. BARKÓCZY GELLÉRT (FKGP) : Igen, elfogadom a miniszter úr válaszát, és várom azt a jobb lehetőséget, azokat az egyszerűbb előírásokat, amelyekkel a magyar termelők könnyebben juthatnának a visszatérítéshez. Köszönöm szépen a választ. (Taps az FKGP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Szili Kat alin) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A képviselő úr elfogadta a miniszteri választ. Dr. Soós Győző (MSZP) - a miniszterelnökhöz - "Milyen intézkedéseket kíván tenni a kormány a Magyar Televízió veszteségeinek rendezésére, illetve vagyonvesztésének megállítására?" címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Országgyűlés! Dr. Soós Győző, a Magyar Szocialista Párt képviselője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek: "Milyen intézkedéseket kíván tenni a kormány a Magyar Televízió veszteségeinek rendezésére, illetve vagyonvesztésének megállítására?" címmel. A kérdésre a miniszterelnök úr megbízásából a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező dr. Hámori József, a nemzeti kulturális örökség minisztere nevéb en Várhegyi Attila államtitkár úr válaszol. Képviselő urat illeti a szó. (16.30)