Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. május 3 (66. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - A bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. KISZELY KATALIN, az FKGP képviselőcsoportja részéről:
2232 intézkedésre vagy a kiszabott büntetésre és számos más olyan adatra, amely a büntetés vagy intézkedés egyéb jellemzője, például történte összbüntetésbe foglalás vagy sem, volte kegyelmi h atározat az ügyben, meddig tartott a felfüggesztés időtartama. A bűntettesek nyilvántartása tartalmazza azokat az adatokat is, amelyek a büntetés végrehajtása során keletkeztek. A 16. § a nyilvántartási idők megállapításánál alapvetően átveszi a hatályos B tké.ben foglalt rendelkezéseket, és figyelemmel van az időközbeni Btk.- és Be.módosításokra is. A nyilvántartás ténye hiányt pótol, hiszen nagyon lényeges garanciális szempontok fűződnek ahhoz, hogy egyfelől az adott kényszerintézkedést elszenvedő személ y mielőbb ismételten bekerüljön a büntetőeljárás vérkeringésébe, másrészt gyorsan és egyértelműen igazolható legyen, ha valaki nem áll semmiféle kényszerintézkedés hatálya alatt. Álláspontom szerint egyértelműbb megfogalmazást igényelne a törvényben az, ho gy csak kifejezetten a személyi szabadságot korlátozó intézkedések nyilvántartásáról lehet szó. A Be.ben felsorolt egyéb kényszerintézkedés, például a motozás, a házkutatás nem tartozik ebbe a körbe. A törvényjavaslat IV. fejezetében hibásnak tartom a "gy anúsítottak" címszó alatti csoportelnevezést. Ugyanis a javaslat 2529. §aiból kiderül, hogy ez a nyilvántartás implicite tartalmazza a bíróság által hozott határozatok legfontosabb adatait is. Tehát helyesebb lenne a terheltek nyilvántartásáról szólni, v agy külön kellene választani a gyanúsítottak és a vádlottak nyilvántartását. A javaslatból nem derül ki, hogy az első fokon, sőt gyakran másodfokon is eljárás alatt álló, nem jogerősen elítéltek nyilvántartása hogyan, milyen körben valósul majd meg. Ez fon tos lenne a büntetőeljárás elhúzódása miatt, de azért is, mert a büntetőeljárás egyes szűrőrendszerein még át nem jutott és már átjutott személyeket nem lehet azonos módon kezelni, még nyilvántartási szempontból sem. (14. 50) A daktiloszkópiai és fényképny ilvántartással foglalkozó V. fejezet lényegében a rendőrség és más nyomozó hatóság jelenleg már folytatott gyakorlatát emeli törvényerőre azzal, hogy a szándékos bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személyeket illetően kötelezővé teszi ezen személyi je llemzők rögzítését, csakúgy, mint a bűncselekmények helyszínén található ujj- és tenyérnyomatok nyilvántartását. Nagy segítséget jelenthet a nyilvántartás azokban az államigazgatási eljárásokban is, ahol ismeretlen személyazonosságú elhunyt, vagy igazoltat ás esetén az igazoltatott személy azonosítása válik szükségessé. Aggályos a tervezet 34. §a, amely szerint a gyanúsított köteles alávetni magát az új tenyérnyomatvételi eljárásnak, valamint a fényképezésnek. A javaslat 4. §ábó l tudjuk, hogy a tárgyalt jogszabály szubszidiárius alaki normája az államigazgatási eljárásról szóló törvény. Ezért az a furcsa helyzet áll elő, hogy a nyomozati eljárás ezen részét nem a büntetőeljárás, hanem egy másik törvény, az államigazgatási törvény szabályozza, sőt szankcionálja. Úgy vélem, a két eljárási jogszabály szankciórendszere nem azonos, így azzal a gyanúsítottal szemben, aki nem veti alá magát a fent megjelölt eljárásoknak, csupán közigazgatási szankció lesz alkalmazható. A szabály ilyetén módon áttételesen sérti a szabad védekezéshez való jogot is, amelynek jelenleg egyetlen korlátját - álláspontom szerint igen helyesen - a hamis vád tilalma jelenti. A törvény alkalmazása kapcsán felmerülhet olyan helyzet, hogy például a gyanúsított megtaga dja a rá teljesen jellemző írásminta adását, mert attól tart, hogy az a szakvélemény ellene felhasználható bizonyítékot jelent. Ugyanakkor nem tagadhatja meg az ujjnyomat adását, pedig ha arról szakvélemény készül, úgyszintén ellene szóló bizonyítékkal tal álkozhat az eljárás során. Álláspontom szerint vagy a büntetőeljárásban kellene szabályozni a fent ismertetett szabályt, vagy a gyanúsított belátására kellene bízni azt, hogy alávetie magát ezen eljárásoknak. Ha nem,
