Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. február 9 (47. szám) - A munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XII. törvény, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, az igazságügyi alkalmazottak szolgálati viszonyáról szóló 1997. évi ... - DR. VARGA ISTVÁN, az MDF képviselőcsoportja részéről:
149 Köszönöm. Megadom a szót Varga Istvánnak, az MDF képviselőcsoportja nevében f elszólalni kívánó képviselőnek. Tessék! DR. VARGA ISTVÁN , az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A kezünkben lévő előterjesztés első pillantásra szokatlannak tűnik, mert látsz ólag egymástól viszonylag távoli társadalmi viszonyokról szól. Mielőtt azonban a javaslat tételes elemzésébe belemennék, meg kell néznünk a jogalkotó alapvető szándékát, és azokat a gondolatokat kell megtalálnunk, amelyek a jogalkotót e csomag együttes elő terjesztésére vezették. Létezike az a közös elvi alap, amely megfelel a demokratikus alapelveknek és a kormányprogramban meghirdetett céloknak? A különböző jogszabályok alapvetése összecseng a szöveg megismerésével, és megállapítható, hogy valamennyi szab ályozandó kérdés a munkavállalók és a munkáltatók közötti különböző jogviszonyok és szabályrendszer részbeni megváltoztatásával, illetőleg a hiányos szabályozás kiegészítésével foglalkozik. Általánosságban azt kell mondanunk, hogy a javaslat a sajtóban és a közvéleményben időnként negatívként terjesztett várakozásokkal szemben minden részében - szeretném hangsúlyozni: minden részében - elsődlegesen a munkavállalói réteg érdekeinek fokozottabb védelmét és a jogszabályok kiszámíthatóságát tűzte ki alapelvéül, s ez a javaslat egészén végigvonul. Példálódzó jelleggel megemlítem, gondolok itt mindjárt a javaslat 1. és 2. §ában foglaltakra: a rendelkezés aktualitását éppen az a napokban felröppent hír adja, mely a vasutassztrájk napjaiban kétes hírnévre szert tet t szakszervezeti vezetővel összefüggésben éppen a munkaidőkedvezmény megváltásával kapcsolatos anomáliákról szól. Fontosságánál fogva ugyancsak kiemelendő a 3. §, amely a tankötelezettségnek 18 éves korig való, kormányzat által finanszírozott kiterjesztés éről szól, s teljesen összhangban van a kormánynak a magyar polgárosodás jövőképéről meghirdetett elképzeléseivel. A javaslat szükségességét indokolja az a lépéskényszer, melybe a kormányzat az Alkotmánybíróság sokszor emlegetett 4/1998as határozata alapj án került, amely a kardinális munkajogviszonyt érintő kérdésekben a normakontrollt gyakorló testület határozatának teljesítésére 1999. március 1jei határidőt írt elő. Ezek után kiemelném a javaslat szövegéből az általunk leglényegesebbnek tartott elemeket és változásokat. Az általános jellegű megfogalmazásokban - gondolok itt az 1., a 7., a 10., a 11. és a 14. §okra - a munkáltatói jogok kiszélesítését, illetve a nyugellátáshoz szükséges esetek precízebb meghatározását találjuk, melyek egyértelműbb utasít ásokat adnak a jogalkalmazóknak, s megkísérlik bezárni azokat a kiskapukat, amelyekkel a munkáltató, illetve annak erőfölénnyel rendelkező apparátusa a kisembert hátrányba tudná szorítani. A javaslat 13. §a a hivatkozott alkotmánybírósági döntés előírá sainak tesz eleget. Kétségtelen tény, hogy a hatályos munka törvénykönyve felmondással kapcsolatos szabályozási körének egyik neuralgikus pontja volt az, amikor a munkáltató a diszkrecionális jogkörében eldönthette, hogy bizonyos többletköltségek vállalásá val végképp meg akare szabadulni a dolgozójától. Ez a módszer igen sokszor elhanyagolható, materiális kötelezettséget hárított a munkáltatóra, mert az egyébként járó végelszámolás összességében sem érte el azt az összeget, amely arányban állt volna azzal a körülménnyel, hogy a munkavállaló végül is jogszerűtlen intézkedés kapcsán veszítette el munkahelyét. Kétségtelen tény ugyanakkor, hogy feltétlenül léteznek olyan munkakörök, például a felső vezetés környékén dolgozó, magasabb beosztású személyek, amelye knél a munkáltatói vezetés bizalma nélkül értelmetlen lenne a munkaviszony fenntartása, s olyan állapot alakul ki, amely nem teszi lehetővé az együttdolgozást a jövőre nézve. Gondoljunk az olyan állásokra - könyvelés, magasabb szintű, de nem vezető állású pénzügyi dolgozók , amelyeknél a bizalmi jelleg megkövetelhető, ennek hiánya esetén a munkáltatótól nem várható el a visszahelyezés, ha másért nem, azért, mert ez esetben előbbutóbb a felmondás előtti helyzet ismétlődik meg.
