Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 30 (36. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - FONT SÁNDOR - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - ECSŐDI LÁSZLÓ - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
3112 Köszönöm. Kétperces felszólalásra következik Font Sándor képviselő úr, MDF; őt követi majd Ecsődi László képviselő úr. FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm, elnök úr, a szót. Most látható igazán, hogy milyen óriási hatalom a sajtó, mert ilyen jó szándékú képviselőtársamat is, mint Bauer Tamás, meg tud téveszteni (Derültség a kormánypárti padsorokban.) azáltal, hogy a rádió "16 óra" műsorában csak azokat az információkat adja le, ami az ő számukra helyes, és lebegtetni tud bizonyos ké rdéseket. A rádió "16 óra" szerkesztője, Sándor Erzsébet - Sándor Erzsi, ő ragaszkodott ehhez - pénteken készített velem több mint félórás interjút, amelyben közölte, hogy egy magnót bekapcsolva fog hagyni, így telefonon keresztül vá llalkozome az interjúra. Mondtam, hogy igen, vállalkozom rá. Ezek után fél óráig ezt a témakört taglaltuk, és úgy néz ki, túl jól sikerültek a válaszok a részemről, mert ő valószínűleg nem ezt várta, és nem tudott belőle szenzációt, botrányt csinálni, ezé rt, ezek szerint egyszerűbb volt annak a két képviselőtársamnak a nevét bemondani, akik esetleg kitértek vagy nem vállalkoztak ennek a témakörnek a rádióban való megjelenítésére. Ezek után az én élő beszédemből részletek sem hangzottak el a rádió "16 óra" műsorában. Visszatérve: fölvállalom és merem vállalni azt, hogy a Magyarok Világszövetségének a nagyobb támogatási összege tőlünk, a Magyar Demokrata Fórumtól indult el, és egy gondolatkör végigfuttatása után valahogyan meg kellett mutatnunk, hogy hogyan p róbálunk meg segíteni a Magyarok Világszövetségén. Lehet, hogy nem a mi megoldásunk a tökéletes megoldás, én ezt nem állítom, most sem állítom ezt, de a többi között 850 módosító indítvány egyike a miénk, ezzel lehet vitatkozni, úgy látom, ezt most meg is tesszük. Ha valaki jobb forrásokat tud találni, és biztosítja ezen intézmény működését, ám legyen! Még egyszer viszont nem szeretném azt hinni, hogy valamelyik intézetnek is kizárólagos joga lehet '56 kutatási területe. Úgy gondolom, jó néhány olyan személ y, csoport van ma Magyarországon, sőt Svájcban és Franciaországban, akik érdekesebb adatokat is közöltek '56ról, mint az '56os politikai intézet. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Kétperces felszólalásra k övetkezik Ecsődi László képviselő úr, MSZP. ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Homa János képviselőtársam védelmébe vette a millennium megünneplését, azt hiszem, a Ház minden oldaláról támogatást nyert, hogy ezt méltóképpe n meg kell az országnak ünnepelni. Ugyanakkor úgy tűnt hozzászólásából, hogy a tettek és a szavak nem mindig fedik egymást, mert ha ez így lenne, akkor például támogatták volna a bizottságban módosító indítványomat, ahol a sukorói református templom rekons trukciójára elkülönített 20 millió forintos támogatást tudták volna támogatni, mert azt hiszem, hogy a magyarságtudatunkhoz hozzátartozik a '48as szabadságharc 150. évfordulójának méltó megünneplése is. És amikor hagyják azt, hogy egy ilyen műemléképület, egy olyan történelmi hagyományokkal, olyan történelmi múlttal rendelkező épület az eső martaléka legyen az orgonától kezdve a festményekig, illetve az egész építmény, akkor nem értem, hogyan akarják megünnepelni ezeréves történelmünket. Mert úgy gondolom, hogy a már meglévő épületeink megvédése fontosabb, mint esetleg egy lehetséges film elkészítése, ami vagy tükrözi a történelmünket, vagy nem tükrözi. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Pető Iván képviselő úr következik két percben.