Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. szeptember 21 (11. szám) - A közraktározásról szóló 1996. évi XLVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - BARKÓCZY GELLÉRT (FKGP):
348 készek vagyunk arra, hogy tovább javítsuk, mert valójában van mögöttünk megfelelő tapasztalat ahhoz, hogy ezt a törvényt kiigazítsuk. Szeretném egyrészt kiemelni, hogy pontos hivatkozásra lenne szükség az új, gazdasági társaságokról szóló törvény esetében; ne csak a nevét említsük meg, hanem pontos számmal hivatkozzunk rá. A versenysemlegesség kérdéséről nagyon sokan beszéltek. Azt hiszem, ebben egyet tudunk majd érteni a kormány képviselőivel, hogy módosító indítványokkal ezen is változta tni kell. Egy másik, szintén apró, de fontos pontosítás, amikor az alaptőke változtatása kerül szóba. Itt nyomatékosan hangsúlyozni kellene, hogy ez viszont soha nem járhat azzal, hogy az 500 millió forintos minimálérték alá kerüljön akár az alaptőke, akár a dotációs összeg. A következő az áfakérdés. Az új törvény megalkotásánál is sokat vitatkoztunk, hogy ezt ebben a törvényben határozzuke meg, vagy az éppen hatályos áfatörvényt módosítsuk. (17.30) Azt hiszem, hogy időben most kedvező a helyzet, mert belá tható időn belül idekerül a tisztelt Ház asztalára az általános forgalmi adóról szóló törvényjavaslat, és ha indokolt, akkor ott kellene szabályozni. De azt hiszem, hogy az árverés maga az értékesítési folyamat, tehát ott rendezve van, nem valószínű, hogy itt újra kell. Befejezésül szeretném én is megerősíteni azokat a pontokat, amelyeket kifejezetten öröm látni e törvényjavaslatban. Ilyen a felelősségbiztosítás összege, még akkor is, ha esetleg vitatkozni fogunk arról, hogy fel kell emelni. Nagyon örülök a nnak, hogy bővíti azok körét, akik nem szerezhetik meg a tulajdonjogot a közraktárban elhelyezett áru felett. Kiterjeszti az ellenőrzést az elektronikus adathordozókra is, és bevezeti a bírság intézményét mint új intézményt, és meghatározza annak felső öss zegét. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra jelentkezett Barkóczy Gellért képviselő úr, a Független Kisgazda, Földmunkás- és Polgári Párt képviseletében. Képviselő úr, öné a szó. BA RKÓCZY GELLÉRT (FKGP) : Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A közraktározásról szóló törvénymódosítás során szeretnék csatlakozni a Független Kisgazdapárt szónokához, Gyimóthy Géza felvetéséhez. Mint gyakorló gazda a saját bőrömön érz em, meg éreztem a nyáron is, de érzi a magyar parasztság is, hogy Gyimóthy Géza alelnök úr felszólalása mennyire jogos, és mennyire fontos azok elfogadása és gyakorlati rendbe történő beépítése. Tisztelt Ház! Felhívom az önök figyelmét arra, hogy a magyar parasztság, a mezőgazdasági népesség derékhadát képező egyéni gazdák 80 százaléka nem sokat tud, fél, illetve nem él a közraktározással és annak lehetőségével. Az egyéni gazdák és a családi gazdaságok gyakorlatilag ki lettek rekesztve a közraktározás haszn álatából. Ha mégis akadt valaki, aki közraktározásra szánta el magát, gondoskodtak az előző kormány, a régi rend urai arról, hogy a gazdáknak már átvételkor is elmenjen a kedve a közraktározástól. A törvénymódosítás kapcsán szeretnék rámutatni arra, hogy e zen változtatni kell, oly módon, hogy a külföldi konkurencia lehetőségének nem szabad a spekulációt erősítenie. Kell hogy maradjon olyan cég, ahol erősíthetjük a közvetlen állami beavatkozás lehetőségét, amelyen keresztül a gazdáinkat meg tudjuk védeni a s pekulációtól. Itt szeretném ismét nyomatékosan elmondani azt, hogy a gazdák oldaláról jobban támogatni kell minden olyan polgári gazdasági társaságot, amely megerősíti a piaci fellépést. Segíteni kell minden olyan jogilag lehetséges társulati formát a mező gazdaságban, amely nem a jól ismert termelőszövetkezeti formához vezet. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)