Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. október 20 (19. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - VÁRHEGYI ATTILA, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BURÁNY SÁNDOR (MSZP):
965 értékeljük, akkor ezt egyetlen szóval jellemezhetjük: hiány. Ezt a kormányt a társad almi párbeszéd szinte teljes hiánya jellemzi. Így például a kormány ennek egyik legfontosabb intézményét, az Érdekegyeztető Tanácsot egyszerűen nem működteti. Ez a fontos fórum eddig mindössze egyszer, augusztus 18án ült össze, ahol is egy általánosságoka t tartalmazó, részletes tárgyalásra alkalmatlan gazdaságpolitikai előterjesztést vitattak volna meg. Ennek a tanácskozásnak azért némi eredménye mégis volt. Az egyik ilyen eredmény az volt, hogy a kormány elismerte a korábban megkötött megállapodások érvén yességét. Ez fontos eredmény. A másik eredménye ennek a tárgyalásnak az volt, hogy a kormány ígéretet tett a szeptemberi érdemi folytatásra. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a kormány, mint annyi más ígéretét, ezt is megszegte; erre az újabb érdemi f ordulóra mindmáig nem került sor. Pedig lenne miről tárgyalni. Sokszor, sokféle formában hangzott el a jövő évi nyugdíjemelés ügye. Hadd mondjam azt most röviden, hogy egy átlagos nyugdíjast a jövő évi adóemelés jó részének elmaradásával évente 24 ezer for int veszteség fogja érni. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Demagógia!) Ez egy elmaradt emelés, ha úgy tetszik, egy elmaradt haszon, de fontos lenne a nyugdíjasok számára. De van olyan veszteség is, ami konkrétan a jövő évi adótörvények formájában f enyegeti a társadalmat. Ugyanis a jövő évi adótörvények elfogadásával jövőre a minimálbér környékén kereső munkavállalót évente 25 ezer forinttal fogja a kormány megrövidíteni. Mit csináljunk, ha ez a munkavállaló éppen pályakezdő fiatal, és még meg sem is merte leendő gyermeke édesanyját; önök szerint hogyan készüljön fel a családalapításra? De ha már házas, a felesége is minimálbért keres, és van egy gyermekük, akkor mit tesz velük a kormány a jövő évi adótörvények keretében? Nos, azt teszi, hogy gyermekke dvezmény ide vagy oda, ezt a családot majdnem 30 ezer forinttal rövidíti meg az adótörvények megváltoztatásával. Gyakorlatilag a kormány egy átcsoportosítást hajt végre, amelynek lényege, hogy a munkavállalók egynegyedét ellehetetleníti annak érdekében, ho gy a családok legjobb helyzetben lévő 5 százalékán még jobban segíteni tudjon. Ez mintegy 60 milliárd forintos átcsoportosítás, hölgyeim és uraim, az alacsony keresetűek terhére és a magasabb jövedelműek javára. Nem kellene ezt, mondjuk, az Érdekegyeztető Tanácsban megbeszélni? (9.50) Látható, hogy a kormány a párbeszédet nem tekinti a kommunikáció részének. Egyetlen kommunikációt ismer: az igehirdetést. Időként ezt is rosszul teszi; hiába, az igét nemcsak hirdetni, ragozni is kell, és időnként nem a valós számokat idézi az Országgyűlésben. Ma is elhangzottak számok az önkormányzati választásokkal kapcsolatban. Engedjék meg, hogy én is idézzek néhányat. Ezt bárki ellenőrizheti, hiszen az interneten mindenki elolvashatja, a tegnap délután 4 órai adatok alapjá n mondanám Isépy képviselőtársamnak is: A Magyar Szocialista Párt 2 272 899 szavazatot kapott, míg a FideszMagyar Polgári Párt 1 631 517 szavazatot kapott az önkormányzati választásokon. Persze, az adatokat lehet sokféleképpen csoportosítani, ez igaz. De hadd mondjam el talán azt a számot, amely az egész önkormányzati választásokat a legjobban jellemzi. Vegyük ki ebből a számsorból most Budapestet, hogy ne vesszünk össze azon, hogy 23 polgármester adatai alapján vagy pedig a fővárosi közgyűlésben megszerze tt mandátumok alapján összegezzüke az eredményeket. Tehát hogy ezen ne vesszünk össze, nézzük meg, Budapest nélkül mit mutatnak a számok! Nos, a számok azt mutatják, hogy 4 414 917 honfitársunk él olyan településen, ahol független a polgármester - nekik e zúton is gratulálunk. 2 385 868 honfitársunk él olyan településen, ahol MSZPs vagy SZDSZes polgármester van. És végül, de nem utolsósorban 1 768 688 olyan honfitársunk él ezen országban, ahol fideszes vagy Fideszszövetség vezetője a polgármester. Ennek alapján az önkormányzati választásokat, a tényeket értékelve egyetlen mondatot mondok még: a lakosság többsége nem kér a polgári kormányból. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.)