Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. október 2 (16. szám) - A "Jövedelmek - közterhek - érdekegyeztetés '99" című politikai vita - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. SÁNDOR LÁSZLÓ (MSZP):
782 István: Nincs ilyen törvény!) Ezt jelentette be a Ház elnöke a keddi bizottsági elnöki értekezleten. Ha viszont ez igaz, eddig az időpontig az összes bértárgyalásnak be kellene fejeződnie, ki kellene alakulnia a minimális bérnek, ki kellene alakulni a z ajánlott bérmértékeknek, ami pedig, úgy látszik, a dolog tartalma miatt is egy eléggé hosszadalmas és nehéz folyamat lesz. Miért mondom ezt? Azért mondom ezt, mert miközben teljesen világos a kormányzat vezető személyiségeinek kinyilatkoztatásai alapján, hogy az országban a gazdaság rendben van, ma is megerősítésre került, nem indokolt módosítani az előirányzatokon, eközben nincsen válasz olyan alapvető kérdésekre, hogy tessék mondani, mi ez a rejtelmes ok, hogy ha 5 százalékkal növekszik az elosztható te ljesítmények köre, nem lehet csak 23 százalék reálbérnövekedés. Mi az a rejtelmes ok, hogy azokkal a társadalmi csoportokkal szemben, akik a legnagyobb áldozatot hozták a jelenlegi helyzetért, jövedelemátcsoportosítás zajlik, és a három fő jövedelemtulaj donos, a költségvetés - maga az állam , a munkáltatók és a munkavállalók között a munkavállalók rovására történik átcsoportosítás? Még arra sincs világos válasz, bár a számokból nagyon jól kiolvasható, hogy egy egészen szokatlanul erős polarizáció kezd ki alakulni a magyar társadalmon belül az önök által tervezett intézkedések következményeként. Erről engedtessék meg néhány mondat: Azt gondolom, a most megismert számok alapján is egyértelműen megítélhető, hogy önök mindenekelőtt a gazdagabb társadalmi csopo rtokat részesítik előnyben az adótörvényeknél is, de előnyben részesítik az ország gazdagabb térségeit is. Hiszen az az elképesztő egészségügyi hozzájárulásnövekedés tulajdonképpen pont a legnehezebb foglalkoztatási régiókat hozza hátrányos helyzetbe, aho l a legalacsonyabb bérekkel foglalkoztatják az embereket. (Taps az MSZP padsoraiban.) De van itt még egy dolog, ami egyelőre csak nagyon burkoltan látszik. Tisztelt Uraim! Hogyha önök azzal a tervezett 67 százalékponttal kisebb nyugdíjemelést fognak végr ehajtani, ez kényszerűen a nyugdíjak minimális értékénél is jelen lesz, a nyugdíjak minimális értékéből levezethető szociális juttatásoknál is jelen lesz, ebből fakadóan a normatíve adható szociális ellátások szintje ennyivel kisebb lesz, és ma még talán a z alakuló önkormányzatok nem is gondolják, hogy az ő asztalukra fog lekerülni ennek a differenciának a fedezési kötelezettsége. (Taps az MSZP padsoraiban.) Ezzel kapcsolatosan engedjenek meg még egy összefüggést. Én azt gondolom, hogy ezeket a jövedelmi k érdéseket ma a magyar parlamentnek az európai uniós csatlakozás tükrében kellene megnézni. Az európai uniós csatlakozás tükrében olyan dolgokról is el kellene gondolkozni, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásnak nemcsak maastrichti követelményei vannak költségvetésről, fizetési mérlegről, inflációról, hanem van egy szociális dimenziója is. Önök, akik a szociális érzékenységüket elég hangosan, jelszószerűen mondják, nem engedték sürgősséggel napirendre tűzni a Szociális Charta soron kívüli ratifikálását, noha minden előkészület befejeződött (Taps az MSZP padsoraiban.) , és úgy tűnik, hogy azt sem nagyon óhajtják tudomásul venni, hogy miközben a teljesítmények az Európai Unió átlagához képest már közel 40 százalékos mértéket érnek el a multinacionális cégek nél, amelyek Magyarország legnagyobb teljesítményét adják, a fizikai dolgozók az anyaországhoz képest egytized bérért dolgoznak. Úgy gondolom, így nem lehet átmenni a szociális Európába. De nem lehet még egy másik módon sem: a szociális Európához, tisztelt uraim, kategóriák tartoznak, érdekegyeztetés, tartozik hozzá olyan kategória, hogy szakszervezet, amit önök még eléggé nehezen tudnak a szájukon kiejteni, bár ebben a mai napon kétségkívül egészen horribilis előrelépés történt. Még valami, ami az európai uniós csatlakozáshoz tartozik. Tisztelt Uraim! Én azért utaltam arra, lehet, hogy bántó módon, hogy meg kell nézni alapdokumentumokat, vagy tanulmányozni kell az európai uniós csatlakozás néhány szociális természetű jogharmonizációs problémáját is, mert a