Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. október 2 (16. szám) - A "Jövedelmek - közterhek - érdekegyeztetés '99" című politikai vita - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. SÁNDOR LÁSZLÓ (MSZP):
781 (Dr. Szabó Erika helyét a jegyzői székben Vidoven Árpád foglalja el.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Felszólalásra következik Sándor László, az MSZP képviselője. Megadom a szót Sándor Lászlónak. DR. SÁNDOR LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azzal szeretném kezdeni, amivel a múltkor befejeztem; egy kicsit csalódott és elkeseredett voltam, de az elmúlt másfél nap kicsit kiigazított. Tudniillik meg jöttek a visszajelzések, rendkívül sokan látták a szerdai politikai vitanapot, és nagyon sok telefon, személyes észrevétel azt támasztja alá, hogy egyre többen látják és értik, mi történik az országban. Ebből a szempontból, úgy gondolom, nagyon is hasznos, hogy mi itt politikai vitanap keretében vitatkozunk, megpróbálunk érveket mondani - az már kevésbé, hogy érveket be is fogadjunk. Mindenekelőtt a mai napon az előkészítésről mondanék valamit. Úgy látszik, nagyon előnytelen helyzetben vagyunk, van, aki tud ja a kottát, van, aki csak sejti, és van, akinek csak morzsák jutnak, hogy próbálja meg összerakni az informáltságát - és ebből bizony nagyonnagyon rossz következtetések jöhetnek elő. Az egyik az, hogy meghallgattuk államtitkár urat, aki egy nagyon hosszú , részletes számfelsorolást mondott - elég nehéz volt követni , de az már most látszik az első kontrollok után, hogy nem biztos, hogy minden szám megállja a helyét, legalábbis a számítások logikája ittott hibázik. És van egy másik: mivel ez írásban sem á ll rendelkezésünkre, bizony még abban is nagyon kétlelkű vagyok, hogy két vagy három hét múlva nem más számokat fogunk látni. Az írásosság még egy szempontból hiányzik. Ha leírásra kerülnek dolgok, akkor például Kósa Lajos képviselőtársam sem kerülhet olya n rossz helyzetbe, hogy olyat mond, hogy 26 ezer forint a nyugdíjak reálértéke. Ezt nem nagyon értem, megmondom őszintén. Azt kell mondanom, hogy a parlament még így is viszonylag előnyös helyzetben van, mert legalább tanácskozhat, és itt egy olyan vitát p róbál lefolytatni, aminek persze a dolog természetes rendjéből fakadóan nem itt kellene végbemennie. Ezek az ügyek alapvetően az Érdekegyeztető Tanács keretébe tartoznának - abban az esetben persze, ha működne. Önök nagyon kényesek egy dologra - ebben szer dán is nagyon világosan fogalmaztak , hogy a kormány szavahihető. Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Augusztus 18án, közlönyben kihirdetett módon a kormány felelősséget vállalt, hogy szeptember 30áig beterjeszti az Érdekegyeztető Tanács elé az orsz ág költségvetését és az adótörvényeket. (11.10) Tekintettel arra, hogy írásbeli értesítés nem jött - október 2át írunk , a kormány ezt a szavát nem tartotta be. (Taps az MSZP padsoraiban.) Rögtön hozzá kell tegyem, hogy itt az érdekegyezteté s felfogásáról egy nagyon széles körű vita alakult ki; nagyonnagyon sajnálom, hogy ilyet kell mondjak, de jó néhány felszólalónak nem volna baj elvégezni valami alapfokú szemináriumot. (Moraj a Fidesz padsoraiban.) Éppen ezért csak annyit tudunk kérni, ho gy a kormány folytassa az Antallkormány időszakában elkezdett érdekegyeztetési folyamatot, abban a felfogásban, olyan alapszabály szerint, olyan tartalommal, ha lehet egy picit jobban, jobb hatásfokkal, mint amit eddig tett, a kormányzat, a munkáltatók és a szakszervezetek között. Ha nem ezt teszi, akkor persze van egy rossz kilátás: a nyugdíjasok bizalma után lehet, hogy elvész a szociális partnerek bizalma is. (Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Én ezt az időténye ző figyelembevétele miatt is mondom, mert önök teremtettek egy helyzetet a magyar parlamentben a késedelmes dokumentumbenyújtás miatt. November 16áig sor kell kerüljön az adótörvényeknek és a költségvetést megalapozó törvényeknek a végszavazására. (Dr. Ba lsai