Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. október 2 (16. szám) - A "Jövedelmek - közterhek - érdekegyeztetés '99" című politikai vita - ELNÖK (dr. Áder János): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
762 MSZPSZDSZkormány bátor, liberális gazdaságpolitikájának köszönhető, amelyen az MSZP is meg az SZDSZ is, vesztett - választást vesztett , Magyarország azonban nyert. (9.40) A kérdés persze nem egyszerűen az, hogy a megindult gazdasági nö vekedés alapján vissza lehet adni annak egy részét, amit veszítettünk, hanem a kérdés az, hogy vissza akarjuke adni - és kinek, hogyan, milyen arányokban. Áttérnék a második, szerda reggeli miniszterelnöki állításra, amelyet, gondolom, most is meg fognak tapsolni, mint ahogy nagyon megtapsolták szerda reggel. Ez úgy hangzott, hogy: "a polgári koalíció gondolkodása a családot állítja a középpontba, a másik, az előző kormánypártok gondolkodása nem". Tessék tapsolni! "A miénk, a polgári koalíció politikája cs aládbarát - hallottuk a miniszterelnök úrtól , az ellenzéki nem." Tessék tapsolni! Nem megy? (Moraj a Fidesz padsoraiban. - Sasvári Szilárd: Ez nem az a párt, ahol előre meg kell dumálni, hogy előre betapsoljanak vastapssal! Ez egy másik párt!) Magyarorsz ágon, tisztelt Országgyűlés, 3,9 millió család él, 3,9 millió háztartás, hogy egy szárazabb statisztikai kifejezést használjunk. Ebből 2,2 millió az a háztartás, amelyben házaspár van, egymillió az egyszemélyes háztartások száma, ezeknek a nagy része tiszt a nyugdíjas; félmillió körül van a töredékcsaládok száma. Vagy egy másik bontásban: 2 millió az úgynevezett aktív háztartások száma, ahol aktív keresők vannak. 1,7 millió a nyugdíjasháztartások száma, és egynegyed millió, 250 ezer azon háztartások száma, ahol munkanélküli a háztartásfő, nem azért, mert munkanélküli akar lenni, hanem mert a gazdasági válság során Magyarországon megszűnt 1,5 millió munkahely, és ennek jelentős részét még nem sikerült pótolni. (Tóth István közbeszól.) Ezek is családok, tiszte lt Országgyűlés! Magyarországon megkezdődött a fellendülés, nem ennek a 90 napnak, hanem az utóbbi négy évnek az eredményeképpen. Most már nem az a feladat, mint az MSZPSZDSZkormány alakulásakor, amikor mínuszokat kellett elosztani a társadalomban, most már pluszokat lehet elosztani, de ezeket a pluszokat még nem önöknek köszönhetjük. Amikor pluszokat lehet adni, akkor persze vannak korlátok. Az államtitkár úrtól, Varga Mihály államtitkár úrtól, akivel négy évet ültünk együtt az előző parlamentben, ma hal lottam először azt a szót, hogy korlátok is vannak. Az államtitkár úr ezt a szót ellenzékben még nem ismerte. Korlátok persze vannak. Most lehet a tíz év veszteségét részben pótolni. Mert az elmúlt két év során, tisztelt Országgyűlés, elindult a fellendülé s vonata, és robog. Vannak, akik már rajta ülnek a fellendülés vonatán, a fiatal, középkorú, aktív kereső családok, azok, akik a pénzügyi szektorban, a vegyesvállalati szektorban, a jó konjunktúrát élvező területeken keresnek. Ők már rajta ülnek ezen a von aton. Van a fiatal, középkorú, aktív keresős többi család, többi háztartás, akik, ha már elindult a fellendülés, az 5 százalékos vagy - legyen önöknek igazuk - a 7 százalékos növekedés vonata, akkor biztos, hogy föl tudnak kapaszkodni erre a vonatra. Minde n gazdasági összefüggés így működik. De nemcsak belőlük áll a magyar társadalom, nemcsak belőlük állnak a magyar családok. Ott vannak azok a családok is, százezerszámra, akiknek, hiába indult el a fellendülés vonata, nincs vagy minimális esélyük van arra, hogy felkapaszkodjanak erre a vonatra. Vagy azért, mert idősek, nyugdíjasok, és ma már mellékkereseti lehetőségük sincs, vagy azért, mert olyan töredékcsaládok, amelyek ráadásul nem is konjunkturális szakmákb an élnek, vagy mert gyerekek, ráadásul olyan családban élő gyerekek, ahol nincs aktív kereső, vagy ha van is aktív kereső, az keveset keres, és nem is fizetne annyi adót, amennyit a megemelt adókedvezménnyel levonhatna az adóból. Ne felejtsék el, én ezt el mondtam már két évvel ezelőtt egy hasonló családipótlékvitában, hogy a gyerekeknek, annak a két és fél millió magyar gyereknek a 14 százaléka, 350 ezer gyerek él Magyarországon olyan családban - ezek is családok , ahol nincs aktív kereső, aki bármiből le írhatná a gyerekek utáni adókedvezményt.