Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. szeptember 29 (14. szám) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat; a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény és ezzel összefüggésben egyes más törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint... - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. BALSAI ISTVÁN, az MDF
548 az ügyészségnek nincsenek meg a másik oldalon elhelyezkedő fél - tehát az áll ampolgár, az ügyvéd - sokkal kötetlenebb fellépési lehetőségei, de talán erre most itt nem lehet részletesen kitérni. Ami a gyakorlati szempontokat illeti: miért áll ez a javaslat most már másodízben a tisztelt Országgyűlés tárgyalásának középpontjában? El sősorban - mint ahogy mások is, a Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként én is azt gondolom - a bűnüldözés és a bűnügyi munka tekintetében a rendszerváltozást követően kialakult nagy súlyú és - mondjuk meg nyíltan - a közbiztonságot most már fenyegető bűnö zés miatt, amelynek mutatói nemcsak mennyiségileg, de sajnos strukturálisan is egyenletes növekedést mutatnak, és mert a demokratikus rendre közvetlen veszélyt jelentő szervezett bűnözés egyre markánsabban előretör. Őszintén meg kell mondani - és ezzel nem a napi ügyészi munkát szeretném bírálni , de az előző időszakban hosszú éveken keresztül azt tapasztaltuk, hogy az ügyészség nem volt képes követni a változásokat, az események után kullogott. És - még egyszer mondom, nem a napi ügyészi munkára gondolva - azt kellett tapasztalnunk, hiányoznak, késnek, vagy egyáltalán nem születnek meg azok a normatív elvi állásfoglalások, azok a megelőző intézkedések, amelyek megléte esetén egyértelműsíthető lett volna az ügyészségek alapállása, az elvárható határozottabb fellépés igénye a felügyelete alá tartozó szervezetekkel szemben az előbb említett nagyon szomorú jelenségek kapcsán. A gyakorlatban ez az elvi irányítás, ez a - ha úgy tetszik - normatív irányítás felső szinten elmaradt. Ha más egyéb nem is, ez mindenkép pen igazolja, hogy helyesebb döntés lenne az ügyészséget a kormányzat alá rendelni, hiszen ebben az esetben a szervezet nem önmagában, hanem az alárendeltség folytán a kormánytagon keresztül osztozna a kormányzati felelősségben. Abban a kormányzati felelős ségben, amely a kormányprogram megvalósításáért felelős, és természetesen itt, az ellenzék oldaláról is felelősségre vonható a kormánytagon keresztül. Nyilván ezt ismerte fel az előző kormányzat, mert megkezdte ennek a gyakorlatilag kísértetiesen azonos ja vaslatnak a kidolgozását, csak a választások miatt ennek a beterjesztésére már nem került sor. Azok az ellenérvek, amelyek elsődlegesen a körül csoportosulnak, hogy a célba vett alkotmánymódosítás megteremtheti az ügyészségnek politikai eszközként való bev etését, az intézmény kormányhatalmi döntéseinek az alávetettségét, teljes mértékben megalapozatlanok. Ez nem helytálló, mert a kérdést nem az dönti el, hogy a szervezet milyen alárendeltségben működik, hanem az, hogy a külső behatolás megakadályozásának re ndszere megfelelően megjelenike a törvényen belül. Ami a féltett ügyészi függetlenséget illeti, véleményem szerint a javaslat a jelenleg hatályos törvénynél is erősebb garanciákat teremt meg, jobban körülbástyázza, és egyértelműen szabályozza. Hozzá kell tennem: úgy látszik, ezt nem vették észre felszólaló ellenzéki képviselőtársaim. Még egyszer mondom: a kifogásolt javaslat az ügyészi függetlenség szakmai igazságszolgáltatási szerepét illetően lényegesen több garanciát tartalmaz, mint amit néhány évvel ez előtt elfogadtunk. A leglényegesebb változás tehát az, hogy az ügyészség a kormányzati struktúrában helyezkedne el, és így a felügyeletét gyakorló miniszternek - mint a büntetőpolitika irányítójának - nemhogy törvényes joga, hanem kötelessége, kormányzati kötelessége lenne az ügyészség normatív utasítása. Így tehát mint az alkotmány végrehajtója, jogalkalmazója, számon kérhető. Jelenleg, a parlamenti alárendeltség esetében - mint erre Isépy Tamás világosan utalt - a parlament csak a jogszabályellenes működt etés, a tevőleges negatív tevékenység esetén fejezhette volna ki - ha akart volna ilyet tenni - rosszallását az államhatalom nevében egy rendkívül bonyolult, egy lényegében soha nem működő elmozdítási eljárás keretében. Ez nem parlamenti alárendeltség, ez a semminek alá nem rendeltsége. A javaslat elfogadása esetén a pozitív döntések elmulasztása, a stratégia esetleges helytelen megállapítása esetén közvetlen felelős jelenik meg a miniszter személyében. Ezért úgy gondolom, hogy a sokat emlegetett külső befo lyásolási lehetőség a hatályos rendezésnél sokkal inkább fennáll. Természetesen ezt nem akarom tényként értékelni, de a jelenlegi helyzet - rendezett közjogi megoldás hiányában - lényegesen nagyobb lehetőséget ad a külső befolyásolási lehetőségre.
