Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. szeptember 28 (13. szám) - A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - JAUERNIK ISTVÁN (MSZP):
485 Tisztelt Képviselőtársaim! Most arról a kérdéskörről szólnék, amely a legnagyobb vitát jelenti itt, a parlamentben. A honvédelmi bizottság ülésén három módosító indítvány szerepelt ennek a problémának a rendezésére. Érdekes módon ez a három módosító indítvány három oldalról érkezett: egy fideszes képviselőtá rsunk, egy MIÉPes képviselőtársunk kezdeményezte, a harmadikat pedig a szabaddemokrata képviselőtársainkkal közösen kezdeményeztük. Sajnos, a bizottság egyik módosító indítványt sem támogatta. Éppen ezért engedjék meg, hogy most itt újból kísérletet tegye k arra, hogy meggyőzzem képviselőtársaimat e kérdés fontosságáról, e fontos kérdés megnyugtató rendezéséről. Természetesen szeretnék kísérletet tenni arra is, hogy meggyőzzem a kormányt, illetőleg a kormány nevében jelen lévő honvédelmi miniszter urat és a Honvédelmi Minisztérium munkatársait, hogy ez egy olyan kérdés, amelyet most meg kell hogy oldjunk. Nem tartom helyénvalónak azt a magatartást, amit a miniszter úr az expozéjában elmondott, miszerint tudjuk, hogy még nem megoldott a probléma, de majd késő bb megoldott lesz. Úgy gondolom, hogy ezt a kérdést valóban ideje lenne rendezni most, a rendszerváltás után kilenc évvel. (Közbeszólás: Így van!) (17.40) Igyekszem röviden három érvet, és remélem, három elég nyomós érvet felsorakoztatni arra, hogy miért k ell kiterjeszteni a volt hadiárvák körét nemcsak azokra, akik a jelenlegi törvény hatálya alá tartoznak, tehát akiket hadigondozásba vettek valamikor, hanem azokra is ki kell terjeszteni ezt a kört, akiknek a kérelmét politikai okból elutasították, és ezér t nem is került sor a gondozásba vételükre, illetve azokra is, akiket nem vettek hadigondozásba, mert a kérelmük el sem jutott az illetékes helyekre. Elsőként egy erkölcsi, morális okot szeretnék említeni. Másodikként pénzügyi, gazdasági okok meg nem létét szeretném hangsúlyozni, mert a módosító indítványok elutasításának döntő indoka pénzügyi jellegű volt. A harmadik komoly érvem alkotmányossági ok, alkotmányossági indok. Először az erkölcsi, morális okokról hadd szóljak. Ezt nem kívánom hosszan taglalni, az általános vitában többen szóltunk erről. Most csak azt szeretném most kormánypárti képviselőtársaim emlékezetébe idézni, hogy az 1997. évi parlamenti vita során milyen álláspontot képviseltek az akkori ellenzéki pártok, és milyen álláspontot képviselnek ma mint kormányzó pártok. Én úgy gondolom, hogy ilyen kérdésben az nem lehet meghatározó szempont, hogy egy képviselő ellenzéki vagy pedig kormánypárti. Ez a kérdés nem olyan, amit eldönthet, hogy ki milyen székbe ült. Úgy gondolom, ez egyértelműen erkölc si kérdés, és most nem emlékeztetem képviselőtársaimat arra, hogy akkor nagyon hangosan kérték, követelték például az egyösszegű térítések valorizálását, mert akkor azt mi, akkori kormánypártiak nem kezdeményeztük. De úgy gondolom, mint mostani ellenzéki k épviselők kérhetjük azokat a dolgokat, amelyeket mi is képviseltünk és az akkori ellenzéki képviselők is. A második kérdéskör a pénzügyi, gazdasági ok. Tisztelt Képviselőtársaim! Sokat gondolkodtam azon, hogyan közelítsem meg ezt a dolgot. Arról is lehetne szólni, hogy ez a törvényjavaslat a jogalkotási törvényben előírt alapvető követelményeknek nem felel meg. Lehetne arról szólni, hogy e törvényjavaslat úgy került benyújtásra, hogy a legkisebb mértékű számítás sincs mögötte, nincsen hatástanulmány. Termés zetesen az nem vinné előre a dolgot, ha én most ezt követelném, mert tudom, hogy a kormány elé kerülő előterjesztésben ilyen dolgok szerepeltek; és azt is tudom, hogy ott milyen számok szerepeltek. Éppen ezért nagyon furcsállottam a Független Kisgazdapárt képviselőjének a múlt heti általános vitában elhangzott felszólalását, amikor óriási számokat hozott ide a parlament nyilvánossága elé, olyan számokat, amelyeknek ha utánaszámolt volna, akkor pontosan tudhatta volna, hogy nagyságrendileg nem stimmelnek. Te hát én tudom, hogy vannak számok, vannak számítások, éppen azért tudom, mert - mint erről már volt itt szó - 1997 végén már képviselőtársaimmal kezdeményeztük ezt a törvényjavaslatot, majdnem szó szerint ugyanezt, és akkor is számítások végzésére kértük fe l a Honvédelmi Minisztériumot, az önkormányzatoknál, közigazgatási