Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 30 (36. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. KÖKÉNY MIHÁLY - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - CSIZMÁR GÁBOR
3251 (MSZP): Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Jó reggelt kívánok mindenkinek, aki most érkezik az ülésterembe! Nagyon jókor értek véget ezek a kétperces hozzászólások, mert magam is azzal szerettem volna kezdeni az egyes módosító indítványaim indoklását, hogy bizony az önkormányzati terület az, ahol forrásbővülést kell elérnünk a következő hetekben. Az a matematika, amit a kormány előad, egy meglehetősen sajátos matematika. Csak hogy néhány elemét felvillantsam ennek, az államtitkár úr is szólt arról, hogy az önkormányzatok normatív támogatásai 16 százalékkal emelkednek a következő esztendőben. Ez ajánlatként hangzott el néhány perccel ezelőtt. Ugyanez a kormány és a kormány különböző tagjai azt mondják, hogy ez lenne a forrása a 16 százalékos pedagógusbérnek, aztán annak a plusz 3 százalékos pedagógusbérnek is, amely ma jd szeptembertől növekedne. Nyilvánvalóan akkor arra gondolnak, hogy nulla százalék lesz a dologi kiadások növekménye, természetesen 11 százalékos infláció mellett. És bizonyára erre a növekményre gondolt államtitkár úr, amikor Kovács Tibor képviselőtársam nak a beruházások tekintetében is ezt mint forrást jelölte meg. Egyébként ennek a matematikának még az a további sajátossága, hogy más önkormányzati források oldalán meg azonnal vissza is veszi ezt a kormány. Úgyhogy summa summarum, az önkormányzatok kapna k nagyságrendileg durván 1010,5, jobb esetben 11 százalék, vagyis inflációközeli támogatásnövekményt, amiből mindezt egyébként nekik produkálniuk kellene. Ez a sajátos kormányzati matematika tehát, ami egyszerre jelzi és mondatja a kormány szájából azt, h ogy nő az önkormányzatok támogatása, egyszer ígérget ezekre a támogatásokra mindenfélét, majd egyébként rátolja az önkormányzatokra a problémát, hogy oldják meg, rátolja az önkormányzatokra azt, hogy miközben a köztisztviselői illetményalap nem változik, m iközben a Kjt. bértáblája nem változik, ugyanakkor ígérvényként minden héten elhangzik a pedagógusbérnövekmény, ezért aztán döntsék el, hogy a saját alkalmazottaikat vagy az intézményi alkalmazottakat preferálják. Vagyis összeveszejtik a közalkalmazottaka t az önkormányzati területen. Ez a sajátos logika érvényesül a kormányzat költségvetési tervezetében, ami az önkormányzatokat illeti. Én a magam szerény eszközeivel próbáltam képviselőtársaimmal közösen néhány olyan módosító indítványt benyújtani, amely az önkormányzati források bővítését szolgálná, pontosan azért, hogy ezeket a feszültségeket kíséreljük meg normatív támogatásokkal vagy más típusú támogatásokkal, vagy támogatásbővítésekkel enyhíteni. Ezekről szeretnék elöljáróban néhány szót szólni. Az első ilyen az ajánlás 193., 202., 387., 460. és 506. sorszámot viselő módosító indítványai, amelyeket Juhász Gábor, Tóbiás József és Karl Imre képviselőtársaimmal közösen adtunk be. Ennek a lényege, hogy az az önkormányzati törvényben megfogalmazott feladat, a mely a települési önkormányzatok számára előírja, hogy a gyermek- és ifjúsági korosztályok problémáival foglalkozzon, gyermek- és ifjúsági feladatokat ellásson, kapjon megfelelő pénzügyi támogatást normatív alapon az önkormányzatok számára. Vagyis a javasl atunk szerint a 026 év közötti korosztályra vetítve 150 forint/főt önkormányzatonként, aminek az összege egészében nem túl nagy, mindössze 535 és fél millió forint, és forrásaként olyan forrásokat kíséreltünk meg - házi szakzsargonban: másik lábat - megje lölni, ami tulajdonképpen a kormányzati politika logikájának felelne meg. Mit mond ugyanis a kormány a kormányprogramban, a sajtóban, mindenféle nyilatkozatokban? Azt mondja, hogy mindazokat a forrásokat, amelyek a gyermek- és ifjúsági korosztály problémái nak megoldását szolgálják, nem a központból kormányzati szinten kell elosztani és felhasználni, hanem ezeket a forrásokat decentralizálni kell; minél közelebb kell vinni ahhoz a helyhez, ahol a fiatalok élnek. Azt gondolom, hogy itt a Házban megalázó lenne felsorolnunk egymásnak - mert hiszen jól ismerjük , hogy melyek azok a problémák, amelyekkel ez a generáció küszködik, és kik azok, akik képesek e probléma tompítására vagy megoldására. De azért emlékeztetőül szeretném jelezni, hogy a generáció számára l egfontosabb kérdések: az oktatás, a lakásprobléma, a szociális helyzet, a
