Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 25 (35. szám) - A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN
2961 Én e három gondolattal kívántam a miniszteri expozéval kapcsolatban véleményünket megformálni. Tettük ezt azzal a szándékkal, hogy közel kétkét és fél éve a kormányza t 2000es programjának elkészítése kapcsán a hazai és nemzetközi kutatómunkában jutottunk el arra a végkövetkeztetésre, amelyet ugyancsak a miniszteri expozé, valamint az eddigi hozzászólásokban is több képviselőtársam említett. A következőről van szó: a t isztességes, becsületes vállalkozónak vagy polgárnak néha szinte nehéz elkerülni azt a helyzet, amellyel bekerülhet a szervezett bűnözés kockázatot jelentő hálózati rendszerébe. Ahhoz, hogy ennek elkerüléséhez segítséget adjunk az állampolgárnak, ahhoz, ho gy a kormányzati szervek különböző területén dolgozó köztisztviselők, közalkalmazottak ebben védettek legyenek, hogy a biztonsági szolgálatok, a rendőrség, a fegyveres erők, a vám- és pénzügyőrség, a büntetésvégrehajtási szervek a korrupciótól mentesek le gyenek, ahhoz, úgy érzem, egy átfogó felkészítési folyamat kapcsán őket is fel kell készíteni. Ebből a szempontból örülök annak, hogy a felsőoktatási törvény megvalósítása kapcsán a fegyveres szervek részéről egy igen komoly és intenzív előkészítő munka fo lyik, itt én nemcsak a Rendőrtiszti Főiskolára gondolok, hanem a Nemzetvédelmi Egyetemre, számos jogi egyetemre Budapesten és vidéken, de bizonyos értelemben még néhány főiskolára is, amelyek oktatási rendszerében erre fel kell készíteni a köztisztviselőke t, a közalkalmazottakat és elsősorban a fegyveres szerveknél szolgálatot teljesítőket épp úgy, mint az ügyészeket, bírákat; és befejezésül engedjék meg, képviselőtársaim, hogy hozzátegyem: a társadalmat. A társadalom támogatása nélkül ugyanis a miniszter ú r expozéjában elhangzottak, a parlament által majdan elfogadott törvény gyakorlati végrehajtása keveset ér. Köszönöm türelmüket, ezen gondolatok jegyében kérem, hogy javaslataikkal, észrevételeikkel tegyék eredményesebbé, hatékonyabbá a törvénytervezetet, és fogadják el azt. Köszönöm a türelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Szólásra következik Juhászné Lévai Katalin, az MSZP képviselője. Megadom a szót a képviselő asszonynak. DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATA LIN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A most tárgyalt törvényjavaslat elfogadásához hosszú évek átfogó előkészítő munkája kellett, és úgy gondolom, hogy ez egy nagyon fontos állomás, ahova most elérkeztünk. A T/272. számú törvén yjavaslat mindössze hat paragrafusban foglalkozik a prostitúció kezelésének közrendvédelmi szabályaival. Ehhez kívánok néhány észrevétel tenni. Úgy vélem, hogy helyes a törvény kiindulópontja, hogy a prostitúció és a szervezett bűnözés között kapcsolat van , de a törvényjavaslat minimális kísérletet tesz a szervezett bűnözés visszaszorítását célzó rendelkezések és a prostitúció szabályozásaival összefüggő fogalmak, intézkedések összehangolására. A javaslat a prostitúció és a szervezett bűnözés kapcsolatát ev idenciaként kezeli. Szerencsés lett volna átgondolni, miben is áll ez a kapcsolat. Mert a prostitúcióban utazó bűnszervezetek megfékezése érdekében talán érdemes lett volna önálló törvényjavaslattal fellépni. Az előterjesztés foglalkozik többek között a sz ervezett bűnözéssel, kemény idegenrendészeti előírásokat fogalmaz meg, és például az üzletbezárására vonatkozó javaslatok révén tág teret nyit a hatósági és magánérdekű bosszú, illetve visszaélés számára is. Ugyanakkor a prostitúció problémájának kezelésér e hivatott paragrafusoknak minimális köze van a szervezett bűnözés elleni fellépéshez. Pedig mindannyian tudjuk, hogy a prostitúció legfontosabb szállítója a leánykereskedelem, vagy a ma használt fogalommal: emberkereskedelem. Az Európai Unió adatai szerin t ez évi több százezer, KeletEurópából az Unió országaiba importált nőt jelent. A nők és a gyermekek prostitúciós célból történő szervezett kereskedelme a nemzetközi bűnöző szervezetek legjövedelmezőbb tevékenysége. Sokan tehát azok közül, akiket az utcák on, nagyobb városokból