Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 24 (34. szám) - Ecsődi László (MSZP) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - "Gondos és jó gazdája-e ön a Mezőfalvai Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Részvénytársaságnak?" címmel - DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP):
2803 DR. BOGÁR LÁSZLÓ , a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Elöljáróban azért szeretném megjegyezni, hogy a Mezőfalvai Mezőgazdasági Rt. sajnálatos módon nem a jól működő, tartós állam i tulajdonú mezőgazdasági társaságok közé tartozik, eredményessége az elmúlt három évben a korábbi időszakhoz képest ugyanis jelentősen romlott. A helyzet javítása érdekében az ÁPV Rt. 200 millió forint tőkeemelést is végrehajtott, ennek ellenére a társasá g gazdálkodása nem javult, és ezért az ÁPV Rt. részéről újabb intézkedésekre van szükség, beleértve személyi kérdések felülvizsgálatát is. A társaság korábbi tevékenységi körében működő biogazdálkodás, amelyre az interpellációval kapcsolatos négy konkrét k érdése irányul, sem érte el azokat az eredményeket, amelyeket a programban részt vevő hazai és külföldi szervezetek joggal elvártak. Sorban haladva a kérdésekben, első kérdésére azt tudom elmondani, hogy az ÁPV Rt. a döntést követően 4458 hektárral módosít ani fogja a Mezőfalvai Mezőgazdasági Rt.vel '97ben kötött földhaszonbérleti szerződést. A kht. bérleményébe kerülő terület 4,5 százaléka a mezőfalvai rt. által jelenleg bérelt termőterületnek, amely így nem tekinthető jelentős területcsökkenésnek. A kht.nak bérbe adásra kerülő területre az ÁPV Rt. rendkívül szigorú szerződési feltételeket határozott meg. A szerződés az ÁPV Rt. egyoldalú jognyilatkozatával megszűnik, ha a bérelt területen a kht. nem vegyszermentes biogazdálkodást folytat, a projektet támo gató külföldi szervezetek tényleges anyagi hozzájárulása pedig nem éri el a szerződésben meghatározott mértéket. Második kérdés: a tulajdonosi döntés miatt kárpótlásról nem szükséges beszélni, a biogazdálkodás ugyanis sajnos eddig is veszteséges volt. Az e területekhez kapcsolódóan említett öntözőberuházások, befektetések hasznosításának meghiúsulása szintén nem áll fenn. A bérbe adott területekhez kapcsolódó öntözőberendezések nem a biogazdálkodás céljaira épültek. Ezen öntözőberendezéseket ez idáig nem ha sználták, ezért a társaság könyveiben értékben nem is szerepelnek. A kht.nak bérbe adott területen felül az öntözés körzetében ennél több terület maradt az rt. bérleményében. A kutak és víztározóként használt halastó továbbra is a társaság tulajdonában ma rad. A fentiek alapján felmerül a kérdés, miért kellene a részvénytársaságot kárpótolni, mikor a megmaradó eszközeik hasznosítása így továbbra is biztosítva van. A harmadik kérdést illetően annyit mondanék, hogy a kht.nak bérbe adásra kerülő termőterülete n felül újabb területekkel nem kívánjuk módosítani a Mezőfalvai Mezőgazdasági Rt. ÁPV Rt.vel kötött földhaszonbérleti szerződését. Végül a negyedik kérdésére adandó válaszom annyi, hogy a határozat meghozatalával a tulajdonosi jogot gyakorló ÁPV Rt. egy o lyan szakmai döntést hozott, amely egy hazai és egy nemzetközi szempontból is figyelemreméltó és előremutató kísérletnek kíván lehetőséget biztosítani, de természetesen szigorú feltételek mellett. Ez, úgy gondolom, gazdaságilag is megalapozott, mivel az ál lami tulajdonú társaságtól elkerül ezzel egy olyan tevékenység, amelyik idáig is lényegében folyamatos veszteségforrást jelentett gazdasági értelemben. Köszönöm a figyelmet, és kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekl er Ferenc) : Megkérdezem az interpelláló képviselő urat, elfogadjae az államtitkár úr válaszát. (15.30) ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Nem tudom elfogadni a válaszát, mert az ön által felsorolt gazdasági érvek egy része nem felel meg a való ságnak az ismereteim szerint, és ezért más a véleményem. Egyben kérem a tisztelt Házat is, hogy egy bizottság ezáltal meg tudja vizsgálni, hogy mennyire felel meg a válasz a valóságnak. A következő indok, amiért nem tudom elfogadni, mint már az interpellác ió elmondásakor is említettem: az ön minisztere közel két hónap alatt nem volt képes válaszolni egy képviselő által