Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 23 (33. szám) - A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. SZABADI BÉLA földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
2693 Ha ilyen összefüggésben közelítjük meg ezt a módosító javaslatot, azt hiszem, hogy az egész parlament, sőt, a vadásztársadalom meg a földtulajdonosoknak az összessége, és nagyon remélem, hogy a k ormány képviselője is ehhez a módosító javaslathoz csak támogatóan viszonyulhat, mert a legfontosabb - az autópályák építésénél is sokkal fontosabb - az emberi élet védelme. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Jó estét kívánok! Kedves Képvi selőtársaim! Átvettem az ülés vezetését, köszöntöm önöket. Megkérdezem, hogy kíváne még valaki szólni a vita e szakaszához. (Kovács Kálmán jelzi hozzászólási szándékát.) Kovács Kálmán jelentkezett. Megadom a szót Kovács Kálmán úrnak, az SZDSZ képviselőjén ek. KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak megerősíteni szeretném azt, amit most már két képviselőtársunk is e törvény módosítása kapcsán elmondott. Szeretném hangsúlyozni, hogy az elmúlt időszakban körülbelül négyév es előkészítő munka eredményeként, amely még 1993ban kezdődött, 1996ban, illetve 1997ben folyamatosan és fokozatosan már úgy építtettük, úgy terveztettük és a kivitelezést úgy végeztettük el a kivitelező vállalatokkal - mint az akkori kormány államtitká ra mondhatom , hogy nemcsak vadászati szempontból, hanem egyáltalán az élővilág szokásait, az élővilág természetes környezetét megbontó autópályaépítésnél nagyon fontos, hogy az autópályaépítés minél kisebb mértékben avatkozzon be a természetbe, illetve a biztonságos közlekedést ne zavarja adott esetben a vadak vonulása. Ezért már valóban azokban az irányelvekben, amelyek az autópálya építésére vonatkoznak, rögzítettük azt, hogy a vadátjárók megépítése, a megfelelő biztonsági intézkedés elvégzése - ha ke ll, kerítéssel történő lehatárolás, elhatárolás a vadállomány várható területétől és az autópályától - mindenképpen szükséges. Én csak örülök annak, hogy ez törvényi szabályozást kap, és csak megjegyezném, hogy talán a törvénykezés áttekintése során egy kö vetkező időszakban a törvényhozásnak, a parlamentnek meg kellene vizsgálnia, hogy a közúti közlekedésről szóló törvényben kellene ezt a kérdést szabályozni - vagy ott is kellene , és nem pedig ebben a törvényben. Ennek ellenére maga a tartalmi rész feltét lenül támogatandó, és talán egy későbbi időszakban ez a jogalkotási, mondjuk, hogy nem hiba, de legalábbis a jogalkotásban eddig szokatlan megoldás, hogy nem a közúti közlekedésről szóló törvényben szabályozzuk a közúti közlekedéshez kapcsolódó törvénykezé seket, később a helyére kerülhet. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem, hogy kíváne még valaki hozzászólni ehhez a szakaszhoz. (Senki sem jelentkezik.) Több felszólaló nem jelentkezett. Megnyitom a h armadik vitaszakaszt a 10. pont alapján. Megkérdezem, hogy ki kíván hozzászólni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőket nem látok. Megkérdezem, hogy vane még a témával kapcsolatosan egyéb hozzászóló. (Senki sem jelentkezik.) Nincs. Tisztelt Országgyűlés! Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát és a részletes vitát is lezárom. Megkérdezem Szabadi Béla politikai államtitkár urat, hogy most vagy a határozathozatal előtt kíván reagálni az elhangzottakra. DR. SZABADI BÉLA földművelé sügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. A határozathozatal előtt kívánok majd reagálni. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalra várhatóan jövő heti ülésünkön kerül sor.