Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 20 (32. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz):
2613 százalékkal növekszik. Ez, úgy érezem, katonai körökben megelégedésre talált, és mindenképpen jól mutatja azt, h ogy a polgári kormányzat értékeli a katonák és a hivatásos állomány munkáját és tevékenységét. Szeretném arra ismételten felhívni a figyelmet, nagyon fontos, hogy a költségvetésben szerepeljen az, ez pedig szerepel, és eleget tesz annak, hogy a NATOvállal ásoknak eleget tudunk tenni, ez megfelelő ütemben és mértékben halad. Szeretném még arra felhívni a figyelmet, hogy első esetben történik az meg a polgári kormány keretein belül, hogy nukleárisbalesetelhárításra, valamint a környezeti szennyeződések mente sítésére több mint félmilliárd forintot szán a jelenlegi kormányzat. Köszönöm szépen a szót. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Szalai Annamáriának, a FideszMagyar Polgári Párt képviselőjének. SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A demokratikus jogállam harmadik, FideszMagyar Polgári Párt vezette kormánya olyan költségvetést készített, amely a kormányprogramban rögzített elvekre épít. Az előző, baloldali kormány nehéz, mondhatni jelzáloggal terhelt örökséget zúdított ránk, fedezetlen ígéreteket, előre elköltött pénzeket, felelőtlenül elindított beruházásokat, vagy a hosszúhosszú tételes felsorolás helyett elegendő, ha a Postabank közel 250 milli árdos felhalmozott adósságát említem itt. (Keller László: 250 milliárd?) Szerencsére nem élték fel teljesen jövőnket, a jövőt, amit a polgárokkal közösen tűztünk magunk elé, s fogalmaztunk meg "Szabadság és jólét" című programunkban. A 2000. év lesz azon e sztendő, amikor immár tisztán visszatükröződhetnek a költségvetés szikár soraiban terveink, de bátran állíthatjuk, a jelen költségvetés is merőben új értékeket rögzít - a jövő elkezdődött. (13.30) Melyek ezen értékeink? A családok gyarapodásához kellő felt ételek megteremtése, a mindennapok biztonságának megalapozása, erősítése, a kis- és középvállalkozások fejlesztése, az oktatás hangsúlyos, kiemelt szerepe. A Fidesz vezette kormány programjának kitüntetett pillére a nemzetpolitika. Elődeink a kirakatban ug yan beszéltek a határon túliak támogatásának szinten tartásáról, de közben a háttérben csendesen sorvasztották vissza azokat. A Fidesz - választási ígéretét betartva - több pénzt fordít a külföldön élő magyarságra, mintegy 30 százalékkal emelte meg az erre a célra szánt keretet. Lehetővé válik végre az eddigi szétaprózódó, morzsákat szóró támogatási elv újjáalkotása, azaz a jövőben koncentráltan lehet célokat, intézményeket segíteni. Különösen, több mint 60 százalékkal nőtt a határon túli magyar sajtót támo gató Illyés Közalapítvány kerete; a Teleki Alapítvány biztonságos működését az állami hozzájáruláson túl saját emelkedő bevétele garantálja. Szintén jelentősen nőtt az Egészségügyi Minisztérium kereteiben megjelenő, a külföldön élő magyarok ellátását segít ő alapítványra szánt pénz. A kulturális tárca fejezetében is megtalálható a Fidesz nemzetpolitikai alapelvének visszatükröződése. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 38 millió forinttal többet fordít a határon túl élő magyarok kulturális életének fe llendítésére, mint tette elődje, tudván az anyaország felelős szerepét. Tisztelt Ház! A Fidesz vezette kormány alapvető fontosságot tulajdonít a magyar állam és a határon túli magyar szervezetek közötti rendszeres, intézményes párbeszédnek. A Fideszfrakci ó tagjai nem elégedhetnek meg a Magyarok Világszövetsége részére tervezett összeggel, megtaláljuk a módot a támogatás mértékének emelésére. Egy kisebbségben élő nemzeti vagy etnikai közösség fennmaradása szempontjából döntő jelentőségű, hogy képese megőri zni, fejleszteni és továbbadni nyelvi és kulturális, azaz nemzeti vagy etnikai identitását.