Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 20 (32. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz):
2614 A kormány célul tűzte ki a határon túli magyarok önazonosságának megőrzését jelentő anyagi támogatás mellett az ezt segítő intézményrendszer erősítését is. Ennek az intézményrendszernek minél inkább közelíteni kell ahhoz a szinthez, amely a többség, illetve az anyaországban élők számára rendelkezésre áll az oktatás, a művelődés és a kultúra területén, hiszen ekkor beszélhetünk arról, hogy csökkentek a kisebbségben él ő hátrányai. A külügyi tárca fejezetében önálló gazdaságipénzügyi szervezetként jelenik meg a Határon Túli Magyarok Hivatala, amely 1999ben közel 40 millió forint többlettámogatásban részesül. A FideszMagyar Polgári Párt nem kívánja tétlenül szemlélni, hogy az anyaország és a határon túli magyar közösségek közötti kulturális, szociális és gazdasági szakadék tovább mélyüljön. Jogos igény, hogy a magyar közösségek oktatási, kulturális és művelődési szintje azonos ütemben és színvonalon, a XXI. század kihív ásainak megfelelően fejlődjön. Tisztelt Ház! Ezen alapelvek a Fidesz vezette kormány által az Országgyűlés, az ország elé terjesztett költségvetésben is határozottan megjelennek. Kérem, támogassák törvényjavaslatunkat! Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsor okban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! Az írásban előre jelentkezett felszólalók listájának végére értünk, tehát nincs több írásban korábban bejelentkezett felszólaló. Megkérdezem, hogy kíváne még valaki felszólalni. A Szabad Demokraták S zövetségének, ahogy ezt korábban mondtam, lényegében már elfogyott az ideje; a Független Kisgazdapártnak 50 másodperce van, tehát lényegében úgyszintén; a többi frakció még hosszabbrövidebb időkeretekkel rendelkezik. Még egyszer kérdezem, hogy vane még h ozzászólás. Igen, megjelent a monitoron Horváth János képviselő úr neve, a FideszMagyar Polgári Párt részéről. A helyéről is elmondhatja, képviselő úr, nem szükséges kijönni. DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. A költségvetés általá nos vitájának a vége felé járva hasznosnak látszik, hogy az állami költségvetést a makroökonómiai mutatók tükrében is megnézzük. Az állami költségvetésről többet tudunk meg akkor, és nagyobb magabiztossággal foglalkozunk vele, ha jól megértjük, hogy mit is jelent ez az egész gazdasági életre, az ország minden részére. Hogy tehetjük ezt? Feltartunk egy tükröt; mi is ez a tükör, ez a jelképes tükör, amit emlegetek? - a makroökonómiai paraméterek. Vagyis mit jelent az állami költségvetés sikere vagy kudarca, v agy különböző alternatívái a következő paraméterekre: növekedés, munkanélküliség, infláció, nemzetközi egyenleg. Ha ezeknek a tükrében jól néz ki a költségvetés, vagy fordítva, ha ezeket a makroökonómiai paramétereket segíti, előreviszi a költségvetés, akk or jó munkát végeztünk. Különben eltévedünk! Fontos dolgokról beszélgetünk, de végül is elveszünk az erdőben, mert nem egészen tudjuk, hogy hol tartunk, honnan jövünk, és hová megyünk! Mindegyikről néhány gondolat. - A növekedés kapcsán, amelynek a témája itt ismételten előkerült, különösen üdvözöltem azt, hogy a pénzügyminiszter úr mindjárt a bevezetőben említette és aláhúzta, hogy a gazdasági növekedés mennyire lényeges alapja a jó költségvetésnek. Nem túl nehéz ezt megérteni azoknak az embereknek sem, ak ik nem a közgazdaságtannal töltötték el életüket, vagy azoknak a polgároknak, akiknek nyilván fontos, hogy megértsék, mit is csinálunk itt. Hogy is áll össze a költségvetés és a növekedés? Egyszerűen úgy, hogy ha több a gazdaságnak a növekedése, több a GDP , akkor az adóalap megnő, tehát könnyebb begyűjteni azokat a bevételeket, amit azután a kormányzat elkölt a hivatása teljesítésében. Az, hogy a növekedés mértéke több vagy kevesebb, nagyon lényeges dolog, ezzel foglalkoztunk a választások során és azóta is . A belső és külső körülmények természetesen meghatározzák ezt. Anélkül, hogy tovább fejtegetném ezt,