Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 19 (31. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP):
2507 hitelt veszünk fel a kamatok törlesztésére, ettől még több adósságunk lesz, aminek még több a kamat a, aminek törlesztésére még több hitelt kell felvenni - és így tovább a végtelenségig. A jelenlegi pénzügyi kormányzat a problémát továbbra is csak azzal az álságos, öncsaló eszközzel kívánja kezelni, mint elődei: a gazdasági növekedéssel, melynek segítség ével a nemzetgazdaság, illetőleg a költségvetés majd úgymond kinövi a problémát. A gazdasági növekedés azonban a legritkább esetben növi ki a költségvetési hiányt, különösen nem az ilyen mértékűt. Ehhez egészen fantasztikus, 10 százalék körüli növekedés ke llene, ráadásul tartósan, háromnégy éven keresztül, ami azért valószínűtlen, mert éppen a tartóssághoz a kiadási oldal beruházási, tehát nem törlesztési része is dinamikusan kellene hogy bővüljön. Nem lehetséges tartósan, nagymértékűen úgy növekedni, hogy a növekedés tárgyi forrásait önmagából szülje meg, s ezenközben forrásbővülési eredménye mind a törlesztésre fordítódjon. (15.40) A költségvetési hiány csökkenése csak az adósság egy részének annullálásával, illetve a kamatok mértékének csökkentésével kép zelhető el, amelyhez hozzájárulhat a gazdasági növekedés is. Egészen pontosan: e három tényezőből legalább kettőnek az együttes megléte, még pontosabban, ezek művészien egyensúlyozó kormányzati végrehajtói kezelése eredményes lehet. Ha a jelenlegi gazdaság tudományi fő sodor, a monetarizmus elméletileg, a nemzetközi pénzügyirányítási rendszer pedig gyakorlatilag nem teszi lehetővé a kormányzat számára az első elem, az adósságannullálás használatát - legalábbis a jelen pillanatban , akkor a második elemre, a kamatcsökkentésre kellene helyezni a hangsúlyt. A kormányzat számol ugyan bizonyos kamatcsökkentéssel az évek folyamán, így lesz az 1999es, 2000es, 2001es évek 6457, 7211, 7646 milliárd bruttó adósságához rendelve 752, 753, 754 milliárd kamat; vagyis az emelkedő összadósság stagnáló kamatterhelés feltétele mellett van extrapolálva, s ez így - a szintén extrapolált gazdasági növekedésből eredő növekvő forrásmennyiség és költségvetési főösszeg mellett - valóban csökkenő terhelést jelentene a nemzetgazdas ág számára a központi költségvetésen keresztül. Ez a csökkenés azonban - minden kedvező feltétel valóságos bekövetkezése mellett is - nagyon kevés, nem jelentős forrásfelszabadító. Ez mindenképpen a bruttó eladósodás abszolút növekedése mellett következik be, ami az aktuális kamatmozgások spekulációs ingadozások által is generált kiszolgáltatottságát jelenti. Az egyetlen valóságos megoldás a bruttó államadósság volumenének csökkentése, amely ma a fejlett és fejlődő nemzetgazdaságok számára is kötelező követ elmény. Nagymértékben eladósodott, szegény, csökkent jövedelemtermelő képességű országok számára nincs más megoldás, mint a kamatcsökkentés. Az a javaslatunk, hogy a kormány haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat a Magyar Nemzeti Bankkal, a kamatok, azaz az alapkamatszint, s a repókamatok csökkentéséről, lévén ez nem kormányzati, hanem MNBhatáskör. Javasoljuk továbbá a forintleértékelésnél már bevált csúszó kamatleértékeléscsökkentés formáját, amely a kamatjövedelmek csökkentését hosszabb távon elosztja, ki számíthatóvá teszi, és deklarálja, hogy itt nem egyszerű pánikintézkedésről és nem ellenséges lépésről van szó, hanem arról, hogy közös áldozatot kell most már hozni - még monetáris eszközökkel , a sokkal rosszabb válsághelyzet elkerülése érdekében. Az ál lamháztartás súlya, elvonási, újraelosztási mértéke nem csökken elég szignifikáns mértékben, minden gazdasági szereplő által azonnal és elsődlegesen érezhető mértékben. A takarékosság, a racionalizálás még mindig nem jelenik meg erőteljesen sem a központi költségvetési, sem a helyi önkormányzati intézményeknél. A takarékos állam, az optimalizált államháztartás felé még mindig nincs határozott lépés, még mindig csak bizonytalan, tétova mozdulatok vannak - igaz, szép óhajokkal megtűzdelve. Az állam még mindig nem tesz határozott költségvetési intézkedéseket az infláció csökkentésére egy olyan nemzetgazdaságban, amelyben az infláció fő oka és gerjesztője ma már csak és kizárólag a központi, a monopol áremelések gyakorlata. Az infláció kezelésének rendkívül haté kony eszköze lenne a központi áremelések - és itt az adótartamemelésekre gondolunk elsősorban , elhalasztása, a monopóliumok, a termelő és
