Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 19 (31. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
2479 mobilizálható vagyonrészek korábban elkezdett folyamatos értékesítése miatt elsősorban a felhalmozási és t őke jellegű bevételek mérséklődésével lehet számolni.". Ebből tehát az derül ki, hogy saját forrás sem áll igazán rendelkezésre ahhoz, hogy ez a 16 százalékos valóban létrejöjjön. (13.30) A kormányzat, illetve a kormánypártok képviselői érzik ezt, és elhan gzott, hogy garanciát kívánnak adni. Nos, én frissiben elolvastam a három kormánypárti frakcióvezető által benyújtott módosító indítványt, amely valóban garancia, csak nem az, amire én gondoltam. Ugye, a garanciát jelen esetben az jelenti, hogy a közalkalm azottak jogállásáról szóló törvény esetében van egy melléklet, amely megállapít szakmai szorzókat, és e szakmai szorzók pontosan a tervezett 16, majd plusz 3 százalékos keresetnövekedést tartalmazzák kötelező törvényi erővel. Tehát a garancia ebben a felfo gásban a kötelezettség szigorú előírását jelenti, holott az érdemi garancia a források hozzárendelése lenne. S hogy erre azért volt példa, hadd utaljak arra, 1995ig érvényesült az, hogy egy ilyen típusú keresetnövekedés esetén azt a fedezetrészt, amelyet az önkormányzatnak a saját erejéből kellett megoldania, központi támogatással, bérpolitikai intézkedés típusú forrásként megkapták az önkormányzatok. Tehát még egyszer: ez a típusú garancia egyfajta törvényi kötelezettséget teremt, nem pedig a forrást gara ntálja. Néhány gondolat erről a bizonyos "fókuszálás" kifejezésről. Ez igen szemléletes, és természetesen nagyon pozitív folyamat is lehet, ha arról van szó, hogy miközben különböző területeken egyenletesen és tisztességes módon emelkednek a juttatások a k özalkalmazotti és köztisztviselői kategóriákon belül, alkalmanként egyegy terület kiemelkedő lehetőséghez jut, elsősorban a bér tekintetében. Akkor ez a fókusz ráirányul erre a területre, és így tulajdonképpen jelentős javulás érezhető. Ez így helyes. De vajon nem azt jelentie ez a fókuszálás adott esetben, hogy aki most kevesebbet kap - adott esetben talán még az inflációnál is , azt azzal lehet biztatni, hogy várj türelemmel, a következő évben te kerülsz a fókuszba? S aki most a fókuszba került, az leg yen nyugodt az elkövetkezendő években, és maradjon csendben, hiszen akkor megkapta a magáét? Ha tehát maga az átlag stagnál, akkor ez a bizonyos fókuszálás teljesen fiktívnek tűnő jó érzést teremthet. Én ahhoz tudom hasonlítani, ha ez következik be, mint a mikor "utolsó pár, előre fuss!" játék folyik, hiszen nagy a lendület az előrefutáskor, s utána esetleg egy idő múlva megint csak kiderül, hogy leghátul vagyok. Ezek az aggályok arra vonatkoznak tehát, hogy vajon milyen módon valósul meg ez a bizonyos nagyo n szép kifejezés az elkövetkezendő években. Összefoglalva tehát a Magyar Igazság és Élet Pártja örül annak, hogy a stratégiai fontosságú felsőoktatás ebben az évben komoly forrásokhoz jut, a kutatási terület is többletlehetőséget kap; és tudomásul veszi, h ogy a kormányzat egy tisztességes, 16 százalékos normatívával kívánja segíteni a pedagógusbéreket, s hogy ebből mire futja, az majd kiderül az önkormányzatok saját lehetőségeiből. S talán engedjenek meg még egy rövid megjegyzést a vita jellegével kapcsolat ban. Számomra ez a költségvetési vita olyannak tűnt, mintha már tényekről beszélnénk, holott nagyon fontos a költségvetés, de hát mi van, ha 13 százalék lesz az infláció, vagy mi van, ha 9,5?! Ugye, itt elhangzott az előterjesztésben kormányzati oldalról, hogy ez a legjobb költségvetés, a legdinamikusabban fejlődő gazdaságok egyike leszünk, és ezzel a költségvetéssel teljesítik a kormánypártok a programbeli ígéreteiket. Még egyszer mondom, a költségvetés nagyon fontos, de a teljesítés nem ebben a tervezetbe n nyilvánul meg; ugyanúgy, ahogyan a volt kormánypártok ostorozzák és már a fejükre olvassák a jelenlegi kormánynak, hogy nem teljesítette azt, amit vállalt. A Magyar Igazság és Élet Pártjának véleménye tehát az, hogy mi egy év múlva tudjuk azt megítélni, hogyan teljesült ez a kormányprogram, hogyan felelt meg az elvárásoknak. Köszönöm figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) :