Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 17 (29. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. CSÚCS LÁSZLÓ, az FKGP
2144 A most tárgyalásba vett, 1999. évi költségvetés bizakodásra ad okot. Tetten érhető benne az értékmentés és az értékteremtés igénye, a kiszámíthatósággal együtt. Elfogadása átvezet abba a régen várt adó, költségvetési és együttesen államháztartási reformba, aminek előkészíté se tovább nem halogatható feladat. A javaslat azonban még nem reformköltségvetés, de ilyet a kormány '99re nem is ígért. A kormány programja szerint az átfogó reform meghatározó éve a 2000. esztendő lesz. Az állam szerepvállalásának, gazdálkodásának, műkö désének és pénzügyeinek vágyaink szerinti megújítása csak akkor teljesülhet, ha az előttünk álló évet kellő körültekintéssel készítjük elő, reálisan vesszük számításba a pénzügyi, gazdasági folyamatokat, egyben felkészülünk a nem várt, de ki sem zárható fe jlemények kezelésére. A benyújtott törvényjavaslat a jelzett várakozásoknak megfelel. Az irányváltás helyes, megalapozottsága sem ébreszt kételyt az előbb elmondottak ellenére sem, mármint a szocialista képviselőtársak által jelzett prognózisok ismeretében sem. Prioritásaival ez a költségvetés segíti a társadalomban szunnyadó alkotóerők felszabadítását, és hozzájárul egy olyan állam építéséhez, ami szerepében ésszerűen körülhatárolt, a feladatok ellátásában határozott. Ha visszatekintünk az elmúlt hetek és hónapok jelentősebb eseményeire, megállapíthatjuk, hogy a kormány a költségvetés egyensúlyának megőrzése érdekében nem egy esetben hibaelhárító akciók lépéskényszerébe került. A túlköltekezés veszélyét mindenképpen el kellett hárítania. Az pedig megjósolha tatlan, hogy még milyen időzített bombák várnak az új kormányra. Mindezek tudatában is fontos, hogy a kormány a polgárság legszélesebb körének bevonásával mélyítse tovább a programját, most már részleteiben is formálja meg azt, hogy valójában milyen Magyar országot is szeretne látni 2000ben és az azt követő években. Egy olyan nemzetépítő stratégia felmutatása szükséges, ami szilárd egységbe foglalja a pénzügyi, gazdasági és azzal együtt országépítő reformok egészét. (10.50) Abban a választópolgárok által vi sszaigazolt célok mellett kiemelten indokolt foglalkozni a pusztító munkanélküliséggel, annak drasztikus csökkentésével és a tudásszint általános és gyors emelésével. Erre ösztönző példát szolgáltathat a távolkeleti kistigrisek évtizedekig tartó sikertört énete is. A javaslat és az azt követő évek reformtörekvése feltételezi, hogy jövőre folytatódik a gazdaság 5 százalékos növekedése, mérséklődik az infláció, csökkennek a bruttó hazai termékhez mért államháztartási kiadások, továbbá mérséklődik az államházt artás hiánya, és mindezzel együtt kezelhető egyensúlyban marad a költségvetés bevételi és kiadási oldala. Az eddig megismert gazdasági előrejelzések döntő többsége a várakozásokat nem kérdőjelezi meg. Ellenkezőleg, a ma ismert és a jövő évre prognosztizálh ató pénzügyi és gazdasági folyamatok azokat a várakozásokat teljes mértékben alátámasztják, amelyek döntő módon határozzák meg a benyújtott javaslat tervszámainak teljesülését. Ellenben a most említett várakozás értelmezésére, vagy úgy is mondhatnám, gazda ságformáló erejének értékelésére szánjunk egy pillanatot. A pénzvilágban csakúgy, mint a médiavilágban, jól ismert az úgynevezett önbeteljesítő jóslat. Mint tudjuk, pusztító szerepe lehet annak, ha mértékadó személyek vagy testületek a pénzügyi összeomlás rémét, illetőleg lehetőségét sulykolják belénk. Ez a már jól ismert bankcsődöktől kezdve a vágtató infláción keresztül akár egy ország pénzügyi összeomlásáig is elvezethet. Persze, a fordítottja is igaz. Ha egy talpra állni akaró és képes ország vezetése r émkép helyett a boldogulás reális esélyét sulykolja, akkor az emberek - inkább előbb, mint utóbb - valóban boldogulnak, és azzal együtt az ország is boldogulni fog. Most, hogy a gazdaság a tartós növekedés állapotába jutott, és az emberek többsége bizakodá ssal tekint a jövőbe, úgy vélem, hogy nekünk, törvényhozóknak nemcsak a törvényalkotás a feladatunk, hanem felelősek vagyunk azért is, hogy a reményt, az emberek bizakodását ébren tartsuk. Ez a feladat messze több, mint jó törvények megalkotása és azok vég rehajtatása. Ez maga a hit, amivel -
