Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 10 (26. szám) - Dr. Pap János (Fidesz) - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "Mosonmagyaróvár esete az elkerülő úttal" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. PAP JÁNOS (Fidesz):
1829 Ezért kérdezem öntől: szakmai vagy politikai okai voltak az új Nemzeti Színház megépítéséről (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) szóló döntés megváltoztatásának? Várom válaszát. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm, képviselő úr. A kérdésre dr. Hámori József, a nemzeti kulturális örökség minisztere válaszol. Miniszter úr! DR. HÁMORI JÓZSEF , a nemzeti kulturális örökség minis ztere : Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Rövid válaszom a következő. Először is a kormányhatározat lényeges eleme az, hogy a Nemzeti Színházat a kormány kizárólag állami beruházásból föl kívánja építeni. A második: a helyszínt megváltozt atta, mint ahogy a képviselő úr utalt rá, különböző okokból, egyrészt tényleg pénzügyi megfontolásokból, másrészt pedig egyéb, elsősorban városrendészeti okokból. Én most arra szeretnék válaszolni, amit képviselő úr felvetett, a financiális kérdésekre. Ere detileg a '96os kormány 6 milliárd forintot, plusz az adakozásokból összegyűlt 1,5 milliárdot irányozta elő. Ennek a mai értéke pontosan 10,7 milliárd növelt értéken. Pontosan ez az, ami a kormányt arra késztette, hogy ezt az összeget határozza meg, mint amiből meg kell építeni a Nemzeti Színházat. Ezzel tulajdonképpen nem növeltük, hanem csökkentettük az eredeti értékét, ami 1719 milliárd forint lett volna, amennyiben az Erzsébet téren befejeződik a komplexum építése. Így a 10,7hez még az a 3,1 milliárd adódik, amely az Erzsébet tér teljes rekonstrukciója után, tehát parkosítása után befektetésre kerül. Ez összességében 13,8 milliárd - tehát tessék a kettőt összehasonlítani! Szeretném jelezni egyébként - talán megnyugtatásul is , hogy a tegnapi napon a Fővárosi Önkormányzat vezetőivel tartott egyeztető tárgyaláson tulajdonképpen sikerült alapvetően fontos dolgokban előzetes konszenzusra jutni. A Fővárosi Önkormányzat erkölcsileg természetesen ugyancsak támogatja a Nemzeti ügyét, kész a kulturális tárca á ltal javasolt bármely helyszín vizsgálatára, kéri az Erzsébet tér parkosítását 12 hónapon belül, amit természetesen fogunk vállalni. Feltételnek szabja azonban, hogy az új helyszín ne vegyen el több zöldterületet, mint az Erzsébet téri megvalósulás. Én nag yon remélem, hogy ezen az alapon most már végre pontot tehetünk a Nemzeti ügyére, hiszen ez túlmutat önmagán, szerencsés esetben végre megérdemli, hogy "nemzeti" üggyé váljék. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban és a MIÉP padsoraiban.) Dr. Pap János (Fidesz) - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "Mosonmagyaróvár esete az elkerülő úttal" címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Dr. Pap János, a Fidesz képviselője, k érdést kíván feltenni a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszternek: "Mosonmagyaróvár esete az elkerülő úttal" címmel. Képviselő úr, öné a szó. DR. PAP JÁNOS (Fidesz) : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Mosonmagyaróvár városának nincs szerenc séje, hogy megszabaduljon az átmenő forgalomtól. Az autópálya, mint tudjuk, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, egyrészt az útdíj miatt, másrészt mert csak egy lejáró van, az is a város közepén. Egyszer már volt lehetőség arra, hogy a tehermentesítő út megépüljön, de előttem ismeretlen okok miatt ez elmaradt.