Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. szeptember 8 (8. szám) - A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről szóló beszámoló, valamint a beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. TABAJDI CSABA (MSZP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - IFJ. HEGEDŰS LÓRÁNT (MIÉP):
134 Azt gondolom, ennek a kérdésnek a kezelését mindenféleképpen segíteni kell v alamilyen formában, és itt az Országgyűlésre is gondolok. Én többször, több vonatkozásban, általában a költségvetési viták kapcsán szoktam a finanszírozási kérdésekre felhívni a figyelmet, de itt hadd jegyezzem meg, hogy a hazai cigányság kérdésköre nagyon átfogó problematikát jelent. A beszámolóban is van egy elég részletes utalás, ebből szeretnék idézni, mert a FideszMagyar Polgári Párt szerint is a hazai cigányság központi vagy kulcskérdése az oktatáson belüli felzárkóztatás kérdése. A beszámoló 158. ol daláról idézném: "A cigány tanulók tanulásbeli sikertelenségében kétségtelenül szerepet játszik a gyermekek társadalmi, szociális háttere. Magyarországon a romák közel 45 százaléka munkanélküli. Minden harmadik cigány tanuló olyan családban nevelkedik, ame lyben mindkét szülő munkanélküli. A szülők visszakerülési esélyei a munkaerőpiacra is egyre csökkennek, és ez hatással van a gyermek oktatására. E tarthatatlan helyzet felszámolására született a kormány intézkedéscsomagja, amely a cigányság élethelyzetének javítását tűzte ki, ennek megvalósulását a jövőben figyelemmel kívánjuk kísérni." Ez mind derék, azóta már megtörtént a kormányváltás, elmondtam, nyilván most már innen, ebből a székből egészen másképp néz ki, de elmondtam a korábbi években, hogy az előző kormányok megítélésem szerint nem tettek eleget, nem volt kellő koncepció és nem volt kellő akarat arra, hogy valamiféleképpen ezt az ügyet előrelendítették volna. Azt gondolom, és abban a reményben is szóltam most hozzá - részben tehát, hogy felhívjam a figyelmet a beszámolónak erre a részére, részben talán vitázva azokkal, akik ezt másképp látják , hogy ha ezen a helyzeten nem tudunk változtatni az elkövetkező években, akkor a helyi feszültségek és visszásságok, ha tetszik, egyetértek a szóbeli kiegészí tésben is használt kifejezéssel: etnikai konfliktusok száma csak sűrűsödni fog, és ezzel a Magyar Országgyűlésnek mindenképpen szembe kell néznie. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Kétperces felszólalásra megadom a szót Tabajdi Csab a képviselő úrnak, MSZP. DR. TABAJDI CSABA (MSZP) : Tisztelt Ház! Hegedűs Lóránt képviselő úr hozzászólásában valami megütötte a fülemet, és mivel lassan másfél évtizede foglalkozom kisebbségi kérdéssel, kicsit rejtélyesnek tűnik számomra egy mondata - majd megnézzük pontosan a jegyzőkönyvet, hogyan hangzott el, mert ebben a Házban, legalábbis a legújabb magyar demokráciában, '90 óta nem nagyon emlékszem hasonló kijelentésre , hogy van egy önmagát megnevezni nem kívánó kisebbség, amely a nemzet érdekeivel e llentétesen tevékenykedik a tömegtájékoztatásban - körülbelül így hangozhatott el ez a mondat. Említettem, elég hosszú ideje foglalkozom kisebbségi kérdéssel, és én még nem találkoztam ilyen kisebbséggel. Ezért kérdést szeretnék föltenni képviselőtársamhoz , hogy legyen szíves és fejtse ki, hiszen nem lehet egy ilyen mondatot elmondani az Országgyűlés és a magyar közvélemény nyilvánossága előtt, ha ezt nem tisztázzuk kellőképpen, pont egy olyan kérdésnek a kapcsán, amikor föl kívánunk lépni bármiféle rassziz mussal, diszkriminációval, kisebbségi jogsértéssel szemben. Úgyhogy én ezt a kérdést szeretném föltenni a MIÉP vezérszónokához. Köszönöm szépen. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Kétperces felszólalásra következik Hegedűs Lóránt képviselő úr, MIÉP. IFJ. HEGEDŰS LÓRÁNT (MIÉP) : A mondat, kedves képviselőtársam, nem így hangzott, majd a jegyzőkönyvben utána lehet nézni. Én nem egy magyarországi kisebbségről beszéltem, hanem egy magyarországi kisebbséghez tartozó, de kisebbségi kilétü ket fel nem fedő személyek csoportjáról. Tehát nem állítottam, hogy Magyarországon lenne olyan kisebbség, mely a magyar nemzeti érdeket mint kisebbség sértené meg,