Országgyűlési napló - 1998. évi nyári rendkívüli ülésszak
1998. július 3 (5. szám) - Határozathozatal a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletéről szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - "Az új évezred küszöbén - kormányprogram a polgári Magyarországért" című előterjesztés vitájának folytatása - DR. BARÁTH ETELE (MSZP):
275 Megadom a szót Baráth Etelének. DR. BARÁTH ETELE (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a lehetőséget a szólásra. Megm ondom őszintén, hogy némileg zavarban vagyok, mert könnyebb lett volna úgy a program vitájában részt venni, ha pontról pontra a programot követve követjük egymást a hozzászólásokkal, és azt hiszem, nagyon nehéz lehet már egymást is követni, hát még szegény rádióhallgatónak, tévénézőnek igazán érdemben megérteni, miről is van szó. Talán annyiban szerencsém van, hogy nem sokkal előttem szólt Balsay István úr a Fidesz részről, és a területfejlesztés, vidékfejlesztés kérdéskörét, a közigazgatást érintette. Én i s ehhez a kérdéskörhöz szeretnék hozzászólni. Lehet, hogy nagyon meglepő leszek, nemcsak a saját képviselőtársaim számára, hanem a leendő vagy mostani kormánypárt számára is, de azt szeretném elmondani, hogy a programban szereplő területfejlesztéssel, vidé kfejlesztéssel kapcsolatos gondolatokat rendkívül fontosnak, jól megfogalmazottnak és nagyon jó irányúnak tartom. Tehát azt gondolom, hogy ennek a programnak nagyon sok olyan progresszív eleme van, amely tükrözi az elmúlt négynyolc év küzdelmét, irányait, és azt gondolom, ebből jó dolog fog kisülni. (14.40) Ezt elmondtuk már bizottsági ülésen is, hogy itt egy igazi konstruktív együttműködés alakulhat ki. Először elmondanám, hogy miket érzek benne progresszívnek. Az egész Fideszprogram szellemében, amikor az összetartozást, az egymásra épülést és a társadalom megszólítását írja le, akkor a területfejlesztés, vidékfejlesztés témakörében ez mindvégig alapvetően tükröződik. Pozitíven fogadja azoknak a törvényeknek és országgyűlési határozatoknak az eredményét, amelyeket az elmúlt négy évben fogadtunk el, és azt hiszem, ez nagyon kulturált magatartás, hiszen nem lehet másról szó egy ilyen nagyon hosszú időtartamú folyamatban, mint felismerni egy örökséget, melléállni és azt fejleszteni tovább. Éppen ezért ebből a szempontból hadd mondjam el, nem is biztos, hogy "Az új évezred küszöbén" című program csak arról szól, hogy új évezred küszöbén állunk, hanem ez természetesen építkezik arra az elmúlt ezer évre is, amelynek a meghaladásáról van most szó. Egyébként az an yag le is írja azt, hogy a mai közigazgatás és mai fejlesztési rendszer tulajdonképpen tényleg az ezer év indításához köthető. Meg kell mondanom őszintén, tulajdonképpen a programban levő hiányosságok és az én kritikai megjegyzéseim is a pozitívumokból vez ethetők le; tehát onnan, hogy akik ezt a programot írták, azok ezt a területet értik, művelni kívánják, és a jövőben még fel is akarják erősíteni ezt a tevékenységet. A pozitívum mögött viszont megjelenik egy nagyon érdekes és szerintem egy rejtett önárulk odás a belső bizonytalanságról. Nevezetesen azt írja a program - amely, ugye, most, 1998ban íródik , hogy 2001ig kívánja letenni ez a kormány azt a koncepciót, amely hosszú távon kívánna a közigazgatási rendszer, területfejlesztés, államigazgatás, gazda ságfejlesztés összefüggéseivel foglalkozni. Magyarul: mintegy három év türelmi időt kér annak érdekében, hogy a koncepcióját megfogalmazhassa. Ez azt jelenti, hogy három éven keresztül ez a Fideszprogram természetszerűleg azt a koncepciót tartalmazza, ame lyet ez év márciusában a magyar parlament elfogadott, még az előző kormány beterjesztésében; addig elemzi ennek hatását, és ennek továbbfejlesztésén dolgozik. Ez azt jelenti, hogy a program - ha nagyon komolyan szeretném venni, bármilyen furcsa ez a csavar , amit mondok - azt írja le, hogy majd a 2002es utáni ciklusra szólóan fogja megírni koncepcióját, de ma igazán nem tudja, hogy mit kellene mást csinálni, mint amit eddig az előző kormány letett javaslatként, vagy ami az eddigi határozatokban benne szerep el. Én ezt nagyon rossznak érzem, s egy nagyon komoly indokkal szeretném alátámasztani ezt a kritikámat és egy lényegi kéréssel fordulni tisztelt képviselőtársaimhoz: ezt a bizonyos 2000.