Országgyűlési napló - 1998. évi nyári rendkívüli ülésszak
1998. július 3 (5. szám) - Határozathozatal a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletéről szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - "Az új évezred küszöbén - kormányprogram a polgári Magyarországért" című előterjesztés vitájának folytatása - HEGYI GYULA (MSZP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - Dr. TABAJDI CSABA (MSZP):
236 HEGYI GYULA (MSZP) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Itt az előző képviselőtársam, aki hozzászólt, arról beszélt, hogy ez a kormányprogram újkori kiegyezésre és egymás megbecsülésére hív fel minket. Bizonyosan vannak az újkori kiegyezésnek je lei, én például valóban örömmel látom azt, hogy az új kormány soraiban az egykori Némethkormány több magas rangú vezetője foglal helyet, hogy ennek a kormánynak az összeállításánál nem volt szempont, hogy valaki az MSZMPnek tagja volte vagy nem, hanem a z a szempont, hogy a Fidesz ma milyennek ítéli meg a tehetségét vagy hozzáértését. Ezt majd meglátjuk. Azt hiszem azonban, hogy az újkori kiegyezéshez az ilyenfajta kádertoborzáson kívül az is kellene, hogy megbecsüljünk bizonyos alapvető, nagy társadalmi szervezeteket, például a szakszervezeteket, például azokat a nyugdíjasszervezeteket, amelyek a most megszüntetésre kerülő Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatba 3 millió ember nevében delegáltak képviselőket; azokat a munkaadói szervezeteket, amelyek élesen til takoztak nem az ellen, hogy a tbönkormányzatok működését felülvizsgáljuk, hiszen erre nyilván megérett az idő, hanem azért, hogy néhány nap alatt diktátumszerűen lesöprik az asztalról magának a társadalombiztosítási önkormányzatnak a szellemiségét, amely egész Európában, NyugatEurópában, a kereszténydemokrata, keresztényszociális elven működő országokban is sok évtizede működik. Azt hiszem, ez éppenséggel az újkori kiegyezés ellen hat, és nemcsak az ellenzék, hanem öt nagy szakszervezet, a különböző nyugd íjasszervezetek és más szervezetek érdekeit is sérti, hiszen a demokrácia alapvető működését kérdőjelezi meg. Kíváncsi lennék arra, hogy a Liga egykori vezetői, Pokorni Zoltán vagy Őry Csaba urak hogyan gondolkodnak arról, hogy a Liga ma kénytelen tiltakoz ni annak a kormánynak az agresszív döntése ellen, amelyet néhány héttel ezelőtt többékevésbé burkoltan még támogatott a választási kampányban. (Zaj, közbeszólások a jobb oldalon: Még nincs kormány!) Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom tehát, hogy amik or újkori kiegyezésről beszélünk, akkor nemcsak egyes emberekkel kellene kiegyezni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , hanem a társadalommal is. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Megadom a szót Tabajdi Csaba képviselő úrnak, MSZP; felkészül Medgyasszay képviselő úr. Dr. TABAJDI CSABA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A most alakuló kormány programja nagyívű nemzetpolitikai elképzelés felvázolására tesz kísérletet. Önmagában üdvözlendő minden olyan erőfeszítés, amely a nemzeti érzést, a patrióta elkötelezettséget, a modernizáció, az európai felzárkózás eszközeit kívánja emelni. Ez a nemzetpolitikai koncepció azonban már a kezdet kezdetén megbicsaklik és féloldalassá válik, bizonyos értelemben törvényszerűen. Amiként a kormányprogram a polgárok közül kihagyja, kifelejti a magyar társadalom millióit, a bérből és fizetésből élőket, úgy felejti ki a Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségeket is, mert a Fidesz vezette kormány nemzetpolitika alatt csak és kizárólag a határon túli magyarokkal való törődést érti. Való igaz, hogy a nemzetpolitika egyik központi eleme a 15 milliós magyarságban való gondolkodás és cselekvés képessége, de nem kizárólagosan. Vajon hátat fordíthate a magyar nemzetpo litika a velünk élő nemzeti és etnikai kisebbségek közel egymilliós közösségeinek? Nem. Miként nem hagyhatók ki a nemzeti erők közül sem a demokratikus baloldal, sem a liberalizmus és a szabadelvűség képviselői. A nemzeti elkötelezettséget senki és semmily en politikai áramlat nem sajátíthatja ki. Ez a kormánykoncepció kétféle mércével mér, és a magyarországi kisebbség kérdését a maradékelv alapján kezeli. Az önök kormányprogramja és annak szerkezete ezt bizonyítja, pedig