Országgyűlési napló - 1998. évi nyári rendkívüli ülésszak
1998. július 2 (4. szám) - A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletéről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz):
203 Legyen szabad az Alkotmánybíróság ítéletindoklásának egy későbbi részét is érintenem, amely azzal kapcsolatosan állapít meg ugyan követelményeket, ami még a társadalombiztosítási önkormányzatok közgyűlésének létrehozási rendjére vonatkozik, de az ezzel kapcsolatosan megállapított követelményeket általános érvényű elvi megállapításokkal is megspékeli, kiegészíti. (19.30) Nevezetesen: azt mondja az Alkotmánybíróság néhány bekezdéssel tovább, hogy "az Országgyűlés az alkotmány keretei között szabadon állapíthatja meg a társadalombiztosítási önkormányzatok közgyűlésének létrehozási rendjére vonatkozó szabályokat, a közhatalom gyakorlásának azonban alkotmányos feltétele, hogy arra demokratikus legitimáció alapján kerüljön sor". Néhány sorral lejjebb pedi g kimondja az Alkotmánybíróság: "Demokratikus a legitimáció akkor is, ha a közvetlenül választott szervezet által választott vagy kinevezett szervek, személyek gyakorolnak közhatalmat. Amíg a választások kinevezések láncolata, a választópolgároktól a közha talmat gyakorló szervig, személyig folyamatos, a demokratikus legitimáció nem vitatható". Itt következik egy további mondata az Alkotmánybíróság indokolásának, amely szinte konkrétan jelzi azt, hogy igenis lehetséges a társadalombiztosítási rendszer működé sének államigazgatási irányítása is. A következőképpen szól ez a mondat: "Ezért tekinthető demokratikusan legitimáltnak a kormány és az államigazgatási szervezet is". Hogy ne legyenek kételyeink, ugorjunk egy nagyot ennek az alkotmánybírósági határozatnak az indokolásában, és nézzük meg a 8. pontot, amelyben a következő mondat található: "A társadalombiztosítási ellátások megszervezésére és igazgatására számos önkormányzati és más megoldást lehet alkotmányosan kidolgozni". Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmú lt nyolc évben már volt olyan, hogy sokszor úgy érezték, éreztük, talán volt olyan eset, amikor én is úgy éreztem: az Alkotmánybíróság döntése nehezen értelmezhető, nehezen megfogalmazható. Egyesek azt is mondták már rá, hogy dodonai, de kérem szépen, erre a mondatra mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy dodonai. "A társadalombiztosítási ellátások megszervezésére és igazgatására számos önkormányzati és más megoldást lehet alkotmányosan kidolgozni." Úgy érzem, ebből teljesen világos az, hogy az önkormány zati természetű igazgatás helyett teljesen alkotmányos módon lehet más államigazgatási természetű igazgatást is választani. Itt legyen szabad nekem Keller László képviselő úr - aki a költségvetési bizottság kisebbségi véleményét adta elő - szintén egy jogi természetű észrevételére reflektálnom. Nevezetesen, Keller képviselő úr azt mondotta, hogy az Alkotmánybíróság a jogbiztonság követelményére tekintettel nem járt el úgy, mint most az előterjesztők. Ez volt az ő mondanivalójának az értelme. Kérem szépen, n em egészen erről van szó. Az Alkotmánybíróság azt fejtette ki a döntésében, hogy nem semmisíti meg magukat az önkormányzatokat, abban az értelemben nem mondja ki, hogy működésük alkotmányellenes, mert úgy, hogy nincs, aki a társadalombiztosítási tevékenysé gek igazgatását átvegye, hogy nincs az önkormányzatoknak jogutódja, úgy gyakorlatilag megbénulna a társadalombiztosítás működése. Ez pedig nagyobb sérelem - mondja az Alkotmánybíróság , mint az, hogy egy alkotmányellenesen létrehozott szervezet működne to vább egy meghatározott ideig. Tehát erről van szó, nem pedig arról, hogy amit most az előterjesztők javaslata tartalmaz, az a jogbiztonság követelményével nem lenne összeegyeztethető vagy azt sértené, hiszen az előterjesztők javaslata úgy szünteti meg az ö nkormányzatokat, hogy a társadalombiztosítás folyamatos működését lehetővé teszi. A törvényjavaslat világosan kimondja mindazokat a rendelkezéseket, amelyek alapján ez megvalósul. Legyen szabad még egyébként más alkotmányos összefüggésekre is rámutatnom. A kormány feladatáról fogok beszélni, arról a kormányéról, nyilvánvalóan - legalábbis politikai értelemben - a jövő héten megalakuló kormányról, amely azonban világossá teszi azt, hogy felelős politikai erő nem lehet tétlen egy olyan helyzetben, mint ami a társadalombiztosítási rendszer működésénél előállt. Az alkotmány 35. § (1) bekezdésének g) pontját idézem: "A kormány meghatározza a szociális és egészségügyi ellátás állami rendszerét, és gondoskodik az ellátás anyagi fedezetéről". Ehhez képest