Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 25 (340. szám) - Az ülésnap megnyitása - "A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer ügyében a Hágai Nemzetközi Bíróság döntése nyomán kialakult helyzet megvitatására, a kormány által eddig folytatott és folytatandó tárgyalásokra és azok várható hatásainak vizsgálatára" című politikai vita - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
946 a Magyar Tudományos Akadémiánál már határozottan és világosan megfogalmazódott, hogy ezt a vízlépcsőrendszert nem helyes megépíteni, nem érdeke sem Magyarországnak, sem Szlovákiának, se senkinek, ennek ellenére a Grószkormány megalakulásakor - emlékezzünk csak Grósz Károlynak itt elmondott több mint tíz évvel ezelőtti programbeszédér e! - az építkezés meggyorsítása mellett döntött. Kétségtelen, ebben az országban sokan vagyunk, akiket felelősség terhel a fél évvel ezelőtti tévedésekért, de nem kevesebben vannak, bár azt hiszem, kevesebben vannak, de vannak, akiket a húsz évvel és a tíz évvel ezelőtti döntésért terhel felelősség (Balsay István: Úgy van.) , nem árt erről a felelősségről is beszélnünk. Nem azért idéztem ezt fel, mert az egész vitát egy múltba néző vitának szeretném tekinteni, hanem csak azért, mert a húsz évvel és különösen a tíz évvel ezelőtti tévedésnek megvannak a tanulságai. Hiszen a húsz évvel és tíz évvel ezelőtti tévedések kényszerpályára helyezték Szlovákiát is és Magyarországot is, s ma már csak a rossz megoldások közül lehet választani. Azt gondolom, hogy mi, valam ennyien ma egyetlen dologért vagyunk felelősek: hasonló döntést ne hozzunk, ami a következő évekre, évtizedekre Magyarországot is kényszerpályára helyezné. Ez a mi felelősségünk, és ezért érdemes erre emlékezni. Szeretném hangsúlyozni, hogy mi, szabaddemok raták és különösen szabaddemokrata közgazdászok nem érzelmi kérdésnek tekintjük ezt, nem a szimbolikus politizálás kérdésének. Nem azért ellenezzük egy újabb vízlépcső építését, mert elleneztük tíz évvel ezelőtt. Hanem azért ellenezzük, amiért akkor is ell eneztük, holott akkor még nem tudtuk, hogy ez a rendszerváltás szimbóluma lesz - mert azt sem tudtuk, hogy lesz rendszerváltás, de ennek ellenére a '80as évek közepén is elleneztük, én magam is és sokan mások , mert azt gondoltuk, hogy közgazdaságilag és szerűtlen és értelmetlen. Ezért elleneztük akkor, és ezért ellenezzük most is. Ebből a szempontból szeretnék én a dolog pénzügyi, közgazdasági vonatkozásairól beszélni. Sokan emlegették már, de hadd idézzem fel én is, hogy itt a legkülönbözőbb számokról es ik szó. Emlékezetes, január közepén Taba Lajos úrnak, a bizottság titkárának a sajtóértekezlete, amelyen azt mondta, hogy 200250 milliárd forintos költség - írja a Népszabadság , de a kapcsolódó létesítményekkel együtt ez már 300 milliárd is lehet. A Pén zügyminisztérium helyettes államtitkára a környezetvédelmi bizottság ülésén Nagymaros esetében 199, Pilismarót esetében 231 milliárd forintos összegről beszélt. Február elején az akadémikusokból és szakértőkből álló, a miniszterelnök által felkért tanácsad ó testület Nagymarosnál 125, Pilismarótnál 200 milliárdról beszélt. Nemcsók államtitkár úr a február 10i nagymarosi sajtóértekezletén Nagymaros esetében 125, Pilismarót esetében 270 milliárd forintról beszélt. De nem is csak erről van szó, hogy hány száz milliárd. Arról is szó van, alaposan körül kell nézni, meg kell vizsgálni az egyszeri és a folyó ráfordításokat - és tegyük hozzá, nemcsak az úgynevezett hagyományos megoldásnál vannak folyó ráfordítások, hanem jelentősen folyó ráfordítások vannak egy eset leges vízlépcsőrendszer megépítésénél is, hiszen azt összhangba kell hozni az egyéb folyóvizekkel. S ha egyszer gazdaságilag mérlegelünk valamit, akkor nemcsak arról kell beszélni, hogy hány milliárd, hány száz milliárd, hanem arról is, hogy mikor. Mert h iszen mindenki, aki valaha bármit kalkulált, tudja, hogy a mai 100 milliárd és az öt vagy tíz évvel későbbi 100 milliárd az nem ugyanaz. És nemcsak azért nem ugyanaz, mert diszkontálni szokás a kiadásokat, hanem azért sem ugyanaz, mert kockázati tényezőt i s számításba kell venni. Bizonytalanság veszi körül ezt az egész létesítményt. Ez persze, azt hiszem, mindannyiunknak világos, hogy itt százmilliárdokról van szó, és nagyon alapos számításokra lenne szükség. A megdöbbentő csak az, hogy ezek a számítások ne m állnak rendelkezésünkre, mert nem készültek el. Számomra az volt a megdöbbentő, és őszintén szólva az én egész hozzáállásomat az döntötte el, amikor a téli szünetben a környezetvédelmi bizottság ülésén a Pénzügyminisztérium képviselőjétől megtudtuk azt, hogy a kormány illetékese - és ez az illetékes a Pénzügyminisztérium - valójában a különböző változatokat magyar szempontból meg sem vizsgálta. Tehát nem vizsgálta meg azt, ha
