Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 24 (339. szám) - A munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - A büntetőeljárásról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
873 Köszönöm a szót, elnök úr. Bár több módosító indítványt terjesztettem elő, de ezek közül mindössze négyről szeretnék nagyon röviden szólni, tekintettel a késői időre, és arra, hogy egy nagyon fontos törvényjavaslat vitája van még hátra ezen az estén; de a büntetőeljárási törvény, tudjuk, nemcsak egy törvény, hanem egy egész kódex, ezért talán illik is, hogy a részletes vita ne maradjon szó nélkül. Az együttes ajánlás 45. és 46. pontjaiban terjesztettem elő két módos ító indítványt, amelyek azt célozzák, hogy a terhelt vagy a védő által szakvélemény készítésére felkért személy szakértőként való bevonásának lehetőségét korlátozó rendelkezések maradjanak el. Ennek az az indoka, hogy ugyan a törvényjavaslat a hatályos sza bályozással megegyezően lehetővé teszi, hogy a terhelt vagy védője más szakértőt is felkérjen - tehát azon kívül, akit a bíróság kirendel , ugyanakkor azonban a javaslat szűkítéssel él; más szakértőt csak a bíró vagy az ügyész engedélyével lehetne bevonni . Ez a szűkítés álláspontom szerint nem felel meg az úgynevezett "fegyveregyenlőség" elvének, és egyébként is indokolatlan, hiszen a bíróság úgyis a szabad mérlegelés elvéből következően, belátása szerint mérlegeli magukat a szakvéleményeket. Ezt a módosít ó indítványt nem támogatta az előterjesztő a bizottsági üléseken, és én szeretném kérni, hogy vizsgálja felül az álláspontját. A másik módosító indítvány, amiről szeretnék röviden szólni, az együttes ajánlás 39. pontjában található. Ebben azt szorgalmazom, hogy ha a nyomozás több terhelt ellen folyik, akkor az orvosszakértői véleményben, illetve a terhelt által benyújtott egyéb orvosi iratokban szereplő a bűncselekménnyel össze nem függő orvosi iratokat a nyomozó hatóság köteles legyen zártan kezelni. Ezekb e csak a nyomozási bíró engedélyével és csak az tekinthessen bele, akinek ehhez érdeke fűződik. Komoly adatvédelmi problémákat vet fel az az eset, tisztelt Ház, ha a nyomozást több terhelt ellen folytatják, mivel ilyenkor a szakértői véleményben vagy más o rvosi iratokban szereplő, és a bűncselekménnyel össze nem függő orvosi adatokat a többi terhelt és védői is megismerhetik, és ezáltal sérül a terhelt személyes adatai védelméhez fűződő joga. Ezt a problémát küszöbölné ki a módosító indítványom. Végezetül a 79. pontban is van egy olyan indítványom, amit szeretnék megindokolni. Ez az indítvány azzal kapcsolatos, hogy a törvényjavaslat a közjegyzői és az ügyvédi irodában csak különleges garanciák mellett tenné lehetővé a házkutatást. Ennek a rendelkezésnek a s zándéka az, hogy garanciát nyújtson ezen irodákban tárolt, a büntetőeljárással össze nem függő iratok tartalmának rejtve maradására. Álláspontom szerint ez egy helyes elv, hiszen ezekben az iratokban a büntetőeljárásban nem érintett személyek olyan adatai is fellelhetők, amelyeknek illetéktelenek általi megismerése komolyan veszélyeztetheti az adott személyek jogait és érdekeit, és mindebből komoly károk származhatnak. Módosító indítványom arra irányul, hogy ez a különleges védelem kiterjedjen az egészségüg yi intézményekre is és az egyes személyekről itt tárgyalt egészségügyi adatokra, hiszen azok bizalmas adatok, amelyek megismerése szintén azokkal a következményekkel járhat, amelyeket az előbb említettem. Indokolt tehát a kiemelt védettséget az egészségügy i intézményekben foganatosított házkutatásra is kiterjeszteni. Egyetlen büntetőeljárás sem járhat azzal az eredménnyel, hogy olyan személyekről is adatokat gyűjtsenek, akiknek semmi közük a bűncselekmény elkövetéséhez. Tehát ezen módosító indítványok támog atására kérném az előterjesztő képviselőjét, és természetesen a figyelmébe ajánlom azokat az indítványokat is, amelyeket e késői órára tekintettel most nem indokolok meg szóban. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! T ekintve, hogy több képviselőtársunk nem jelezte hozzászólási szándékát, ezzel a részletes vitát - Mészáros István tömör hozzászólása után - lezárhatom.