Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 2 (332. szám) - A nemdohányzók védelméről és a dohányzással kapcsolatos egészségkárosodás megelőzéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - BÉKI GABRIELLA (SZDSZ):
63 megalkotni? Mindenekelőtt úgy, hogy pontos diagnózis készül, felméri, hogy mi a helyzet azzal, amit kezelni próbálunk, számba veszi, hogy milyen lehetőségek vannak, s azok egymással hogyan függnek össze. Kis zámolja, hogy mi mibe kerül, mi kerül többe, és ezek között megpróbál időbeni sorrendet csinálni. Nemcsak paragrafusra, azaz törvénykezésre van szükség, hanem olyan államintézményi, társadalombiztosítási, civil társadalmi akciókra is szükség van, amelyek n élkül a törvény semmit nem ér. Mindegy, hogy milyen új paragrafusokat hozunk, ha nem lesz esélye, nem lesz értelme, hitele a meglévő régi és új szabályok gyakorlatának. Szeretnék azért egy rövid áttekintést adni azokról a hatóságokról, közjogi szervezetekr ől, amelyeknek dolguk, felelősségük volna ma is a dohányügyben egyébként meglevő korlátozásokat, tilalmakat érvényesíteni. Ezek a következők: a rendőrség, a közterületfelügyelet, a jegyző, a munkavédelem, a Versenyhivatal, a fogyasztóvédelem, az ÁNTSZ, a feketegazdaság ellen fellépő szervezetek, a pénzügyőrség, a piacvédelmi szervek, a gazdaság tisztességes működésén őrködő kamarák, a helyi önkormányzati testületek, végül a közigazgatási, jogérvényesítést felülvizsgáló bíróságok. Ezek azok a szervezetek, f órumok, amelyek a törvény érvényesítésében közreműködnek. Ma ennek hatásfoka rendkívül rossz. Mondhatjuk azt, hogy a hatósági jogalkalmazás hiányos, bátortalan, nagyrészt hatástalan és egység nélküli. Ezen is változtatni kell, mert ha nem, hiába lesz új tö rvény, az nem pótolja a régi törvény alkalmasságának hiányosságát. Szeretnék még néhány szót szólni, tisztelt képviselőtársaim, a dohányipari termékek reklámjával kapcsolatosan is. El kell dönteni, hogy mi a fontosabb: a költségvetés 55 milliárdja, a multi nacionális cégek érdeke, amelyek mintegy 612 százalékos forgalomnövekedéssel számolnak Magyarországon az ezredfordulóig, vagy pedig a gyermekeink egészsége, a nemdohányzók egészsége. Ezt ki kell számolni, dönteni kell, és elhatározásra kell jutni. Persze, itt sem lehet boszorkányüldözés. Van, ahol jogszerűen lehet dohányneműt árusítani, akkor ésszerű a reklámozást is ott lehetővé tenni. Például a trafikban - ahol dohányáru kapható - legyen plakát, amely megmondja: ez jobb, ez nem, ebben kevesebb a kátrány. A totális boszorkányüldözés nem megy, de a médiákból ki kell tiltani, a plakátokról el kell tiltani a reklámot, és a tilalomnak érvényt kell szerezni. Ott viszont, ahol jogszerű az árusítás, azt célszerű és érdemes lehetővé tenni. (20.00) Tisztelt Képvise lőtársaim! Összegezve tehát azt mondom, hogy ilyen típusú törvényre van szükség, amelyben harag és részrehajlás nélkül lehetővé válik a kérdés kiegyensúlyozott jogi és jogon túli megoldása. A Független Kisgazdapárt ilyen törvényt tud támogatni. Köszönöm fi gyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Áder János) : Soron következik Béki Gabriella képviselő asszony, Szabad Demokraták Szövetsége. BÉKI GABRIELLA (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Október elején kezdtük el ennek a törvénynek az általános vitáját, én magam akkor már kifejtettem az álláspontomat, és ha most mégis szót kértem, akkor ezt azért tettem, mert ez olyan régen volt, és azóta annyi minden történt, hogy szeretnék ezek közül a történések közül legalább néhányra reagálni mé g az általános vitában. Én akkor hosszú és éles vitát prognosztizáltam ezzel a törvénnyel kapcsolatban, és most el kell ismernem, hogy tévedtem; legalábbis itt a parlamentben ebből a tervezetből nem lett hosszú és éles vita. És ez az egyik, amit fontosnak tartok leszögezni így az első kör után, hogy a megszólaló pártok egyike sem támadta azt a gondolatot, hogy a nemdohányosok védelemre szorulnak, és hogy ezt törvényben kell kifejezni. Talán csak a Kisgazdapárt elsőnek felszólaló képviselője, Győriványi Sánd or volt erőteljesen kritikus ezzel a tervezettel kapcsolatban - ha még emlékszenek képviselőtársaim , de ő sem a dohányosok védelme oldaláról szólalt meg, hanem ellenkezőleg, kevesellte azt, ami ebben a törvényben megfogalmazásra kerül. Márpedig - mint tu djuk - itt