Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 9 (334. szám) - Bejelentés mentelmi ügyről - Az ülés napirendjének elfogadása - A sportról szóló 1996. évi LXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/5387. szám) általános vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - PÁVA ZOLTÁN (MSZP):
222 teljesítmény ek mellett is hazánkban, amely állandó beszédtéma lehet egy társaságban, amelyről mindenkinek van véleménye - és el is mondja. Meg vagyok róla győződve, hogy változtatnunk kellett volna a sporttörvényen akkor is, ha a jugoszlávoktól nem kapunk ki ilyen súl yosan, ha netalántán bejutunk a világbajnokság döntőjébe. Akkor pont a finanszírozás kérdése miatt került volna a tisztelt Ház elé ez az anyag - egyrészt rendezni az egyesületek adótartozását, másrészt rendezni a kiemelt sportlétesítmények tulajdonviszonyi helyzetét. Az emberekben többféle gondolat vetődik fel ilyenkor, amikor a labdarúgásról és a sporttörvény módosításáról van szó. Elsődlegesen is az, hogy ki is a profi labdarúgó; akit besorolása alapján annak minősítenek, és akit így is díjaznak, vagy aki az átlagnál jóval magasabb teljesítményt nyújt, produkál. Sajnos, az előbbi az igaz. A kifizetésekről pedig legendák keringenek, aminek lehet a következménye az, hogy egy egyszakosztályos egyesület, ha úgy vesszük, négy és fél, öt év alatt csaknem 700 mil lió forintos adósságot halmozott fel. Miért tartom szükségesnek azt, hogy az állam beavatkozzon és ilyen formában avatkozzon be? Hiába született meg a sporttörvény 1996ban, az egyesületeket semmi sem kényszerítette arra, hogy átalakuljanak, változtassanak ezen a helyzeten. Hiába próbálkoztunk Rusznák Miklós kollégám javaslatára sportbizottság létrehozásával, pedig úgy érzem, ilyen keretben sokkal inkább lehetett volna kezelni a sporttal kapcsolatos kérdéseket. Talán előbb lehetett volna módosítani az egész törvénykezést, vagy talán még akkor is lehetett volna jobban kezelni, különösen a labdarúgás ügyét, ha elfogadják azt a módosító indítványunkat, amelyben arra kértük a törvényalkotókat és a tisztelt Házat is annak idején, hogy a labdarúgás valamilyen form ában kerüljön be a sporttanácsba vagy éppenséggel a két közalapítványba. (16.50) Pont azért, amit az előbb elmondtam, hogy rendkívül népszerű és a legnagyobb igazolt létszámmal rendelkező sportág. Azért tartom szükségesnek, hogy az állam valamilyen formába n avatkozzon be, mert ha visszagondolunk 1989ig, a rendszerváltásig az állam a bázisvállalatain keresztül támogatta a sportot. A bázisvállalatok megszűnésével kicsit magukra maradtak a sportegyesületek. Hiszen ha visszagondolunk rá, egyegy bázisvállalatn ál nemcsak a sportolók, hanem az edzők, a vezetők, a gépkocsivezető, a szertáros, a pályagondnok, mindenki alkalmazva volt. Volt, ahol adtak egy kis pénzt a működtetésre, a fenntartásra, volt, ahol még ezt sem adták meg, s az egyesületeknek élni kellett, u taztatni kellett a versenyzőiket. Időközben a társadalombiztosítási járulék jelentősen megemelkedett: 10 százalékról 44 százalékra, megszűnt a sportszerek, sportfelszerelések áfamentessége, jelentősen megnőttek az utazási, létfenntartási költségek. Valahol az állami támogatás hiánya is közrejátszott abban, hogy elsődlegesen az állammal szembeni befizetési kötelezettségek maradtak el. 1993ban az MDFkormány hozott egy elvileg jó döntést. Meg vagyok róla győződve, hogy jó szándékkal hozták azt a döntést, ami kor 579 egyesületnek mintegy 941 millió forint tartozását átvállalta a kormány azzal a feltétellel, hogy a jövőben az egyesületek majd eleget fognak tenni a közteherviselési kötelezettségeiknek. Mi történt valójában? Egyrészt azok a sportegyesületek kapta k pótlólagos támogatást - és sajnos ebben a törvénytervezetben újfent szerepel ez a lehetőség , amelyek nem teljesítették a köztartozásukat, azaz a tisztességgel teljesítők kimaradtak a juttatásból. Másrészt pedig ettől a pillanattól kezdve még azok az eg yesületek sem fizették köztartozásaikat, amelyek valójában megtehették volna, arra gondolván, hogy az állam majd újból a zsebébe nyúl. 1996 januárjában a kormány megpróbálta újból rendezni a sportegyesületek adó- és tbtartozását. Többek között a társadalo mbiztosítás és az APEH többször tárgyalt az országos sportvezetéssel, hogy a tartozások átütemezésével rendezzék ezt a tetemes tartozást. Ennek a megállapodásnak része volt, hogy a sportegyesületek záros határidőn belül megállapodnak a területileg illetéke s tb, illetve adóhatóságokkal. Az eredmény, hogy szűk körben jöttek létre ezek a megállapodások, és továbbra is, a megállapodások ellenére is elmaradtak a teljesítések, sőt, új eljárásokat találtak ki a sportegyesületek, így különféle pénzügytechnikai meg oldásokkal, például az értékpapírok fiktív
