Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 2 (332. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ):
20 sorokban.) , ahol jól megírt szerepek alapján mindenki azt mondta el, ami jól elvárható volt tőle, csak éppen azt hiszem, nevetni már nincs sok kedvünk ezen. Furcsának tartom azt, hogy ellenzéki képvi selőtársaim többsége, ha nem is mindenki, szinte görcsösen bizonygatni akarta, hogy az ország milyen rossz helyzetben van; volt, aki egyenesen gazdasági katasztrófáról beszélt; másnak az okozott örömet, hogy mennyi szenvedés, mennyi rossz élethelyzet van e bben az országban. Én azt hiszem, itt most nem számokkal kell dobálóznunk. A számháborúnak semmi értelme nincs. Ne GDPről beszéljünk, ne növekedésről beszéljünk, hanem az ország alapvető gondjairól, alapvető fejlődési lehetőségeiről és perspektíváiról kel l beszélnünk. S egy dolog világos, és ezt az állampolgárok minden számnál sokkal jobban érzékelik: azt, hogy a dolgok nagyon lassan, nagyon kis lépésekkel, de mégiscsak jó irányba fordulnak. Minden közvéleménykutatás azt mutatja, hogy az elégedettség álta lában növekszik az állampolgárok körében. (Felzúdulás az ellenzéki pártok soraiban. - Dr. Szabó Zoltán: Baj, mi? Nem örültök neki?) Az állampolgárok úgy ítélik meg, hogy van esélye Magyarországnak a kibontakozásra. A tavalyi év végén először nem a magyarok voltak a térségben a legpesszimistább nemzet, ami történelmi teljesítmény, mert azt hiszem, ötszáz éve őriztük ezt az elsőbbségünket, nagyon régóta minket tekintettek a legborúlátóbbaknak. Ma úgy látja ez a nemzet, hogy van esélye a kibontakozásra, és jog osan látja így. Mert látja azt, hogy az elmúlt nyolckilenc év erőfeszítései valamire vezettek! Ne számokkal dobálózzunk, hanem az élet olyan valóságos tényeivel, hogy az ország valóban közelebb került Európához! Az 1997es esztendő egyértelműen bizonyítot ta ezt, hogy kikerültünk, kikerülőben vagyunk abból a rossz körből - a gazdaság területén is, de a politikai, a jaltai leosztás értelmében is abból a rossz körből , amely a megelőző évtizedeket meghatározta. Ez mind jogosan késztet minket arra, hogy minde nfajta eltúlzott optimizmus, kincstári hurráoptimizmus nélkül, de azért bízzunk önmagunkban, mert csak így és csak ezen a módon érhetünk el eredményeket. Még akkor is, ha mindannyian jól tudjuk, hogy az ország tele van gonddal, tele van problémával. Mindan nyian jól tudjuk, hogy a belső fogyasztás még ma sem éri el az 1989es szintet; és nem könnyű megérteni, bármilyen számokat, bármilyen képleteket hozunk elő, hogyan lehetséges, hogy egy tisztességesebb, egy legitim és a józan piaci szabályokon alapuló rend szer kevesebbet tudott hozni kilenc év után is az átlagpolgárnak, mint egy alapjaiban torz, visszataszító kommunista rendszer. Persze el tudjuk mondani azt, hogy a kommunizmus gyakorlatilag a jövőt élte föl, hogy ma fizetjük vissza mindazoknak a terheknek a költségeit, amelyeket akkor fogyasztottunk el, de mégis nehéz mindezt elmondani azoknak, akik a közüzemi díjak kifizetésével küszködnek, akiknek a pillanatnyi, a hétköznapi megélhetés gondokat okoz. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt javaslom, hogy valóban i llő visszafogottsággal és illő szerénységgel tekintsünk a múltba, és ugyanezzel a szerénységgel, de azért némi önbizalommal nézzünk magunk elé. És ezzel a némi önbizalommal próbáljuk megoldani az ország előtt álló gondokat. Néhány dologról miniszterelnök ú r szólt, én azt hiszem, ezekről nekünk is szólnunk kellene. Említést tett a miniszterelnök úr a kisebbségek parlamenti képviseletének ügyéről. Szeretnénk jelezni a Szabad Demokraták Szövetségének nevében, hogy mi egyszer már a két párt szakértői között egy megállapodásban lefektettük azokat a fontos alapelveket, amelyeket elfogadhatónak, követendőnek és megvalósítandónak tartunk. Mi úgy gondoljuk, olyan normák és elvek alapján kell megoldani ezt a kérdést, amelyek összefüggésben vannak a választhatósággal, a demokratikus legitimitással, a magyar közjogi renddel, de kedvezményeket és pozitív diszkriminációt tudnak biztosítani a kisebbségek számára, és az Európai Unióban is honos és elfogadott megoldások valamelyikének felelnek meg. Tehát van lehetőség a megol dásra, van esély, csak vissza kell térnünk oda, ahonnan elindultunk, amiben már egyetértettünk.
