Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 3 (333. szám) - Dr. Torgyán József (FKGP) - a miniszterelnökhöz - "Mikor lesz programja, miniszterelnök úr?" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
146 miniszterelnökhelyettes úr, Kuncze Gábor megítélése között szöges ellentét van, hiszen mi azt állítjuk, hogy a gazdaság összeomlófélben van, a kormány pedig a siker propagandájától harsog - ahogy azt tegnap a miniszter elnök úrtól hallhattuk , ma pedig az első körben Kuncze Gábor egyenesen periszkópot ajánlott annak, aki nem ugyanígy látja a tényeket. Nos, én úgy gondolom, ez elfogadható is lenne, hiszen van egy állítás az ellenzéki oldalon, van egy tagadás a kormányzat i oldalon, kiegyenlítetteknek látszanak az erőviszonyok. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból.) Sajnos azonban a ma reggeli Napkelte műsora gyökeres változást hozott ebben a megítélésben, mert a reggeli adásban Kuncze Gábor miniszterelnökhelyettes úr pár ttársa, Lotz Károly miniszter úr arra hivatkozott, hogy az autópályadíjak tekintetében azért van az ő akarata ellenére kialakított rendkívül magas autópályadíjrendszer, mert nem tudta a kormányzattal szemben érvényesíteni az álláspontját, a kormányzat ugy anis az ő helyzetében egy kényszerhelyzetet teremtett, mert különben összeomlott volna - mondta Lotz Károly miniszter úr, nem én - az egészségügy is, és összeomlott volna a közbiztonság is, tehát Kuncze Gábor tárcája is. (Az elnök a csengő megkocogtatásáva l jelzi a felszólalási idő leteltét.) Kérdezem ezek után, hogy vane külön programja a miniszterelnök úrnak és külön programja a kormánynak. (Az elnök a csengő ismételt megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Várom megtisztelő válaszát. (Taps az FKGP soraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Megadom a szót Kovács László miniszter úrnak. KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Azt hiszem, az ön azonnali kérdése tartalmazta az ö sszes lehetséges hibát, amit egy ilyen azonnali kérdés összeállítása során el lehet követni, ugyanis volt egy cím, aminek a legkevésbé sem felelt meg az ön által elmondott tartalom. (Dr. Torgyán József: Nem véletlenül!) Megszólított többeket, és egy olyan televíziós műsorra hivatkozik, amit én sajnos nem láttam, így nehezen tudom vitatni, hogy az, ami ott elhangzott, valóban úgy hangzotte el, ahogy azt frakcióvezető úr állítja, vagy esetleg frakcióvezető úr közben borotválkozott, és nem tudott kellő figyel met fordítani erre a nyilatkozatra. (Derültség, taps a kormánypártok soraiban.) Nehéz tehát ezzel vitatkozni. Az ön kérdésében mindössze egy állítás volt, összevetve a kormány állításával. Ez az állítás úgy szólt, hogy a gazdaság összeomlófélben van. Nos, frakcióvezető úr, azt hiszem, a Kisgazdapárt közvéleménykutatásokban elért eredménye mutatja, hogy az ön állításával szerencsére ma már egyre kevesebben értenek egyet Magyarországon. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Kös zönöm szépen. Viszontválaszra megadom a szót Torgyán József képviselő úrnak. DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Azt hiszem, miniszter úr nem értett meg engem. (Zaj, közbeszólások a kormánypártok soraiból.) Nem a saját álláspontomat közöltem, hanem Lotz Károly mini szter úr reggel tett kijelentését. Jó, ön nem hallotta - gondolom nem hallotta JeanClaude Pasty panaszkodását sem, aki az Európa Parlament delegációja élén január 22én meglátogatta a Független Kisgazdapártot, és arra panaszkodott, hogy miután csak az Eur ópa Parlament által kiállított és annak elnöke által aláírt útlevelet tudta felmutatni, a határőrség őrizetbe vette, három órán keresztül vallatta a külvilágtól elszigetelve, és még delegációjának tagjai is csak az európai uniós nagykövet közbenjárására ve hették fel vele a telefonkapcsolatot. (Az elnök kikapcsolja a szónok mikrofonját.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Képviselő Úr! Egyrészt lejárt az egy perce, másrészt az azonnali kérdésre is vonatkozik az a meghatározás, miszerint a tárgynál kell maradni, mert nem lehet követni az ön kérdését. (Dr.