Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. március 16 (346. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SZEKERES IMRE (MSZP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - POKORNI ZOLTÁN (Fidesz):
1391 kínál az egészségügy problémáira, ennek a ciklusnak talán ez az egyetlen olyan adóssága, amelyhez nem tudtunk igazán hozzálátni; ez a következő időszak tevékenysége. Az elmúlt néhány évben frakciónk működése eredményeképpen a választópolgárok szabadon dönthetnek a személyi jövedelemadójuk egy százalékáról, és erről máris a választópolgárok több mint 40 százaléka döntött. Remélem, most, amikor kitöltik az adóbevallásukat, még többen fognak ezzel a lehetőséggel élni. Szabaddemokrata javaslatra emelkedett lényeges mértékben a családi pótlékok aránya ebben az évben. S végezetül kifejezem reményemet, hogy szabaddemokra ta kezdeményezésre (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) fogjuk elfogadni a fogyatékosok törvényét. Ebben a szellemben szeretném kifejezésre juttatni a szabaddemokratáknak azt az elégedettségét (Az elnök ismét jelzi az idő lejártát.) , amelyet az elmúlt négy év iránt fejeznek ki. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Napirend előtti felszólalásra megadom a szót Szekeres Imre frakcióvezető úrnak, MSZP. DR. SZEKERES IMRE (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! T isztelt Képviselőtársaim! A mai napirend előttiek sora is hasonló volt az elmúlt négy évihez. Úgy tűnik, mindenki eljátszotta a maga által választott politikai szerepet (Dr. Pusztai Erzsébet: Pont úgy, mint te! - Közbeszólások az ellenzék padsoraiból: Ugya núgy, mint te! Úgy, mint te!) , és úgy tűnik, hogy ez így van rendjén. Én a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciója nevében köszönetet szeretnék mondani. Köszönetet szeretnék mondani az Országgyűlés Hivatala munkatársainak, akik ebben a négy évben is - sokszor, ha kellett, éjszaka is - segítségünkre voltak, és biztosították azt, hogy a patkóban helyet foglaló országgyűlési képviselők el tudják végezni munkájukat. (Taps az MSZP padsoraiban.) Köszönetet szeretnék mondani azoknak az újságíróknak, akik az o rszág közvéleményét tájékoztatták, akik biztosították azt, hogy sokszor egy kicsit egyenetlen országgyűlési munka azért mégis a közvélemény érdeklődését kiváltsa, s az itt hozott törvényekről az állampolgárok értesülni tudjanak. (Taps az MSZP padsoraiban.) Köszönetet szeretnék mondani azon ellenzéki országgyűlési képviselőknek, akik felülemelkedtek saját pártjuk kötöttségén, felülemelkedtek azon, hogy indulatból politizáljanak, és sok komoly, s általunk is elfogadott javaslatot tettek. Remélem, többen leszn ek ilyenek a következő parlamenti ciklusban. (Taps az MSZP padsoraiban.) És köszönetet szeretnék mondani - bármily furcsa is - a Magyar Szocialista Párt frakciójának, hogy végigcsinálta ezt a négy évet, kibírta itt a támadásokat, és alkotó módon járult ahh oz hozzá, hogy az ország fejlődni tudjon. (Dr. Balsai István: Szégyelld magad! - Dr. Torgyán József: Harmatosak vagytok!) Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Napirend előtti felszólalásra megadom a szót Pokorni Zoltá n frakcióvezető úrnak, Fidesz. POKORNI ZOLTÁN (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Urak és Hölgyek! (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Fordítva! Hölgyek és Urak!) Kedvetekért: Képviselő Hölgyek és Képviselő Urak! (Taps az MSZP padsoraiban.) Bár ne ragadtasson el senkit ez az ünnepi és jó hangulat, mert itt, a négyéves munka mérlegének megvonásakor nem árt, ha nem egy vizsgára készülő gimnáziumi osztály hangulatában zárjuk a négy évet, mert bizony, erre nincs sok ok unk. A magunk részéről úgy látjuk, hogy a négy év mérlege nem túl derűs.