Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. november 18 (323. szám) - A kábítószer-fogyasztás visszaszorítása érdekében létrehozott eseti bizottság jelentéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
3285 hogy a legfontosabb tézise. Ehhez szeretnék majd egy megjegyzést fűzni, és a délelőtti vitát a magam észrevételével gazdagítani. De kezdeném magával a problémával, te hát nem is az országgyűlési határozatban, hanem a jelentésben érintett alapkérdéssel, azzal, hogy hogyan is kezeljük magát a kábítószerfogyasztás kérdését és a kábítószerrel összefüggő bűnözés kérdését. (22.10) Ahhoz, ami a jelentésben szerepel, és az azz al kapcsolatos dicséretekhez alapjában véve én is csak csatlakozhatom. A probléma tárgyalása, az a feltáró munka, ami a jelentés mögött van, nagyon széles szakértői bázisra támaszkodott, elismerést érdemel, és a délelőtt elhangzott dicséretekhez én is csat lakozom. Azt gondolom azonban, hogy magában a jelentésben és a délelőtti vitában sem fogalmazódott meg a szükséges élességgel az az alapvető probléma, amivel valamennyiünknek szembe kell néznie a kérdés kezelésében. Az a probléma nevezetesen, hogy míg a ká bítószerfogyasztáshoz súlyos bűnözés kapcsolódik - hiszen a kábítószertermelést, a kábítószerimportot, a kábítószerforgalmazást különböző mértékű bűnözésnek tekintjük , addig maga a kábítószerfogyasztás nem bűnözés, hanem egy, az egészségre súlyosan k áros tevékenység, amihez azonban az állampolgárnak, ha ezzel senki mást nem érint, joga van, és ezért őt nem lehet üldözni. Ezt az alapvető problémát nagyon nehéz kezelnie mindazon társadalmi intézményeknek, amelyek kapcsolatba kerülnek ezzel a kérdéssel. Akik megpróbálják visszaszorítani a kábítószerfogyasztást, a kábítószerélvezetet, azoknak ezzel az alapvető problémával szembe kell nézniük, és ezt nagyon nehéz jól megoldani. Mert a gyakorlatban a kábítószerterjedés, a kábítószerkereskedelem üldözése óhatatlanul átcsaphat a kábítószerfogyasztással szembeni olyan fellépésbe, amely már sérti a kábítószerfogyasztó emberi jogait, emberi méltóságát és szuverenitását. Ebből fakadnak mindazok a problémák, amelyekkel Magyarországon újra meg újra szembe kerül az az egészségügyi és bűnüldözési intézményrendszer, amelyik megpróbálja a kérdést kezelni. Nagyon fontos dolognak tekintem, hogy magával a problémával nézzünk szembe. A délelőtti vita részvevői és a jelentés készítői nem néztek szembe kellőképpen ezzel a problémával. Amikor aztán felmerül az az újra meg újra visszatérő kérdés, hogy hogyan kezeljük a csekély mennyiséget, akkor próbálják azt lenyomni, sőt, próbálnak beadni olyan javaslatot is, hogy jelenjen meg ez a lehetőség, ami óhatatlanul oda vezet, hog y elmosódik a különbség az üldözendő bűnözés - kábítószerforgalmazás, kábítószerimport stb. - és a nem üldözendő fogyasztás között. Ez nemcsak azért baj, mert hogy vannak nekünk szép emberi jogi elveink, amelyek a kábítószert is fogyasztó állampolgár szuv erenitását próbálják tiszteletben tartani, hanem azért is baj, mert ha azt is kriminalizáljuk, azt is bűnözésként próbáljuk tekinteni a visszaszorítás során, ami nem az, akkor óhatatlanul belemegyünk abba, hogy gátoljuk azt, hogy ami nem bűnözés, csak bete gség, azzal orvoshoz forduljanak, és elősegítsék a kezelését, elősegítsék azt, hogy az az állampolgár, aki ebbe a helyzetbe került, maga is közreműködjön abban, hogy kikerülhessen abból a helyzetből. Mondom, itt a kriminalizálásdekriminalizálás nagyon súl yos problémájával kerülünk szembe. Azt gondolom, hogy a jelentés ezt nem kezeli megfelelőképpen, a ma délelőtti vita sem kezelte megfelelőképpen, sőt, voltak olyan utalások, célzások és hozzászólások, amelyek bizony abba az irányba akartak bennünket nyomni , hogy magunk is kenjük el ezt a különbséget, magunk se fogalmazzuk meg élesen ezt a különbséget, hogy magunk is engedjünk annak a nyomásnak, amelyik látszólag egy határozottabb fellépést jelent, a valóságban azonban megnehezíti - azzal, hogy azt is krimin alizálja, amit nem kellene kriminalizálni - a problémának mint káros szenvedélynek, ami súlyos egészségi és társadalmi hátrányokkal jár, a kezelését. Ezért erre szeretném felhívni a figyelmet. Szeretném, ha mindazok, akik ezzel különböző helyeken és intézm ényekben foglalkoznak, nem elkennék, hanem nagyon határozottan világossá tennék a maguk számára és az egész társadalom számára is ezeket a különbségeket.