Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. november 11 (321. szám) - A Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között a katolikus egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetű kérdésről 1997. június 20-án aláírt megállapodás megerősítéséről szól... - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
2997 jövedelem második egy százalékának az egyházak javára való átirányítása - a mi meggyőződésünk szerint ezt a szabályozást a Magyar Országgyűlés szuverén módon meghozott törvényeiben indokolt rendezni, és nem egy olyan nemzetközi jellegű megállapodásban, mint amilyen ez a megállapodás. (18.50) Ahhoz képest, amit erről az elmúlt hónapokban elmondtunk, lehete ma valami újat mo ndani? Azt gondolom, hogy lehet: azért lehet, mert az Országgyűlés bizottságaiban - az általános vita eddigi szakaszát követően - a törvénycsomagban szereplő egyes törvényekről, egyes módosító indítványokról lefolyt a bizottsági vita. És ebben a bizottsági vitában azt kellett tapasztalnunk, hogy a módosító indítványokkal kapcsolatban - amelyeket többek között mi, szabaddemokraták fogalmaztunk meg - a fő, mondhatni: szinte kizárólagos ellenvetés az volt, hogy azért nem tudja a kormány támogatni a módosító in dítványunkat, mert nincs összhangban a vatikáni megállapodással. Mit jelent ez, tisztelt Országgyűlés? Pontosan azt jelenti, amitől már a megállapodás megkötése előtt, megkötésekor, és az általános vitában óvtunk: azt jelenti, hogy a Magyar Országgyűlést, az országgyűlési képviselőket a megállapodás megkötése megfosztotta attól a lehetőségtől, hogy úgy, mint minden más törvény esetében - amit ez az Országgyűlés az elmúlt 3,5 évben, meg az előző Országgyűlés az azt megelőző elmúlt 4 évben gyakorolt , a törv ény úgy jöjjön létre, hogy a kormány megteszi a maga javaslatát, és ezek után az országgyűlési képviselők megteszik a maguk módosító indítványait; ezeket a kormány meg az Országgyűlés mérlegeli. És nem volt olyan törvényünk, ahol ne talált volna olyan módo sító indítványokat az előterjesztő, amelyeket figyelembe tud venni, amelyek olyan szempontokat képviseltek, amelyek egyszerűen kimaradtak az előterjesztő, a kormány megfontolásai közül. Ezt a lehetőséget ebben az esetben érdemben nem tudja az Országgyűlés érvényesíteni, mert a kormány, az előterjesztő a bizottságokban rendszeresen azzal utasította el a módosító indítványokat érdemi vitatás helyett, hogy nem fér bele, nincs összhangban, nem felel meg a vatikáni megállapodásnak. És ez az, amit úgy fogalmaztun k meg, hogy tulajdonképpen az Országgyűlés hatáskörének az elvonása; ez az, ami miatt mi az első perctől kezdve elleneztük a megállapodást; és íme, az, amit az elmúlt napokban a parlament bizottságaiban tapasztaltunk, ezt teljes mértékben alátámasztotta. E z nemcsak arra az esetre vonatkozott, amikor olyan módosító indítványokat terjesztettünk elő, amelyek ellentétesek voltak a vatikáni megállapodásban megfogalmazott modellel; ilyen például az az elképzelésünk, hogy nem a járadékmegoldást, hanem egy általáno s költségvetési támogatást kell alkalmazni az egyházak finanszírozására, ami meggyőződésünk szerint ugyanolyan alkalmas a cél elérésére, csak azok az elvi és gyakorlati hátrányai nincsenek, mint a járadékmegoldásnak. De olyan ügyekben is a vatikáni megálla podásra hivatkozva utasították el a javaslatainkat, mint például az a javaslatunk, hogy ne csak az egyház egésze lehessen az 1 százalék címzettje, hanem az egyházközség, a gyülekezet is. Az elutasítás indoka itt is az, hogy a vatikáni megállapodásban nem í gy van, tehát nem is lehet mérlegelni a javaslatunkat. De nemcsak abban az esetben volt ez az elutasítás alapja, amikor a javaslat eltér a vatikáni megállapodástól, hanem akkor is, amikor egyszerűen nincs benne. Annál a javaslatunknál - és igazán egyházbar át javaslatunknál , hogy az egyházi adó, az egyházfenntartói hozzájárulás részlegesen leírható, levonható legyen a személyi jövedelemadóból, itt is az volt az alap, hogyha ez nincs benne abban a megállapodásban, amit kötöttünk, akkor ilyen ne legyen. Azt gondolom tehát, az a vita, ami eddig a módosító javaslatok körül folyt, egyértelműen alátámasztotta azt az aggodalmunkat, amit az első perctől kezdve hangoztattunk. Ez tehát az egyik kérdés, ami miatt ma még határozottabban mondhatjuk azt, amit korábban mo ndtunk: nem tudjuk elfogadni ezt a megállapodást. A másik kérdés, amiről beszélni szeretnék: ez egy kifejezés, amivel a megkötése óta ezt a vatikáni megállapodást méltatni szokták; az a kifejezés, ami úgy hangzik, hogy modell értékű a
