Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. november 10 (320. szám) - A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - JAUERNIK ISTVÁN (MSZP):
2855 szerepeljen ezen az előirányzaton, mert ez feltétlenül indokolt ahhoz, hogy a megkezdett beruházások befejezésre kerüljenek, illetve ne legyen egy olyan leszakadás, mint ami most például a műszaki járműveknél, eszközöknél van. Jelenleg 18 olyan tűzoltólaktanyának az újjáépítése szerepel a jogos igények között, amelyeknél néhány éven belül lépni kell. Ma egy tűzoltólaktanyának a felépítése 4500 millió forint között van. Az ez évi előirány zat egy fél tűzoltólaktanyának a megépítését biztosítja. Én úgy gondolom, ez egy rendkívül kis összeg, és nagyon méltányos az a javaslat, ami módosító javaslatként benyújtásra került. A harmadik, és még ez is tűzoltósággal kapcsolatos: a hivatásos állami t űzoltóságnál - valószínűleg számítási hibák vagy tévedés miatt - a személyi kiadáshoz kapcsolódó, munkaadókat terhelő járulék rosszul van tervezve. Mindenképpen kérném, hogy ezt korrigálják, mert egy költségvetés akkor megalapozott - még ha néhány tíz mill iós tételről is van szó , ha tudjuk, hogy a személyi kifizetéseket 4143 százalék közötti járulék terheli. Itt nem fogadható el a 35 százalékos járulék. A rendőrséggel kapcsolatban is több módosító javaslatot nyújtottunk be - több képviselőtársammal közös en. Ezekkel kapcsolatban elsősorban a saját bevételek kérdésköre: a saját bevételek tervezése a költségvetési javaslat szerint igen dinamikus növekedést irányoz elő; nincs lehetőség ezen bevételek realizálására. Egyrészt nem változtak a jogszabályi feltéte lek; sokszor beszéltünk róla itt a parlamentben is, a jogszabályi feltételeit is meg kellene teremteni annak, hogy a rendőrség a működése során pénzért végezhessen bizonyos tevékenységeket. Sokszor szoktuk emlegetni a sportpályák őrzését, szoktuk emlegetni a biztosítótársaságok érdekében kirendelt rendőröknek a munkáját, amit tulajdonképpen mások érdekében végeznek, és mégis a közpénzekből fizetjük őket. Ezen bevételek beszedésére nem teremtettük meg a lehetőséget. Így, úgy gondolom, a bevételi előirányzatn ál nem szabad nekik egy drasztikus bevételi előirányzatot előírni. Még egy dolgot, ami nem nagyon nagy ügy, de azért volt '97ben egy kampány: a fegyvertartással kapcsolatos vizsgáztatások és vizsgálatok. Ez ebben az évben, '97ben jelentős bevételt eredmé nyezett a rendőrségnél, de ez egy csúcs volt. A jogszabály változása miatt most már csak az új belépőknél kerül erre sor, ami lényegesen lecsökkenti a '98. évi bevételi lehetőségeket. A másik: a rendőrségnél - összességében - a rendőrségi kiadások kérdéskö re. A költségvetési javaslat azt tartalmazza, hogy összességében a '97. évi eredeti előirányzathoz képest 24 százalékkal növekszik a rendőrségnél a kiadási előirányzat. Ez viszont lényegesen kisebb, ha a '97. évi ténylegeshez viszonyítjuk; a '97. évi tényl egesben vannak egyszeres kiadások, amelyek csak egyszer, '97ben jelentkeztek, így a Teve utcával kapcsolatos kiadások, a '96. évi év végi jutalmazási - 3 heti - bérnek a járulékai, és még lehetne néhány tételt sorolni, ami tényleg egyszeres, és ennek '98ban nem kell megteremteni a bázisát. Ugyanakkor olyan jelentős tételek vannak, milliárdos nagyságrendűek, amelyek '98ban is jelentkeznek. Ha nem teremtjük meg ennek a feltételeit, akkor a rendőrség ugyanabba a helyzetbe kerül - és úgy gondolom, ez nem meg engedhető , hogy folyamatosan, hónapról hónapra halmozza az adósságállományát. Nagyon rossz gyakorlat az, hogy nem fizet tbt, nem fizet az APEH felé a rendőrség. Én úgy gondolom, ennek elébe kell mennünk, és egy olyan korrekt költségvetési előirányzatot kell a költségvetésben szerepeltetni, ami összhangban van az illetményrendszerrel, és azokkal a tényleges kiadásokkal, amelyek szükségszerűen jelentkeznek a következő évben. Több módosító javaslatunk irányult egyéb rendvédelmi szerveknél az illetménykérdés re. Úgy gondolom, ezeket különkülön nem lehet kezelni; az illetménybeállást és a szolgálati törvényből adódó kérdéskört csak egységesen lehet kezelni. Jó lenne, ha a '98. évi előirányzatok már bizonyos lépéseket tennének a '99. évi kötelező bevezetés felé . Ez természetesen jó lenne, ezzel mindenki egyetért, csak a fedezet kérdése nagyon nagy gond - hogy honnan fedezzük.