Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. november 10 (320. szám) - A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - JAUERNIK ISTVÁN (MSZP):
2854 Köszönöm. Talán ennyi, és kérném a Ház szíves támogatását. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megkérdezem ké pviselőtársaimat, hogy ki kíván még a vitában felszólalni. Megadom a szót Jauernik István úrnak, Magyar Szocialista Párt. JAUERNIK ISTVÁN (MSZP) : Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Több módosító indítványt nyújtottunk be közösen. Ezek közül néhányat szeretnék itt, a részletes vitában is indokolni, és szeretném kérni hozzá képviselőtársaim támogatását. Az első ilyen a mozgáskorlátozottak 3,6 milliárd forintos támogatási előirányzatának növelése. Az elmúlt években, '96ba n is, 1997ben is 3,6 milliárd forint volt ez az előirányzat, és a tervezet sajnos, '98ra is ugyanezt az összeget tartja nyilván. Úgy gondolom, hogy a '98. évi költségvetés általános irányainak megfelelően, amely irány azt tartalmazza, hogy ezen támogatás okat reálértékben kívánja tartani a költségvetés - és ezt többékevésbé meg is valósítja a különböző támogatásoknál, a szociális és egyéb kiadásoknál , ezt itt is feltétlenül indokolt megtartani. (17.30) Ezek - a közlekedési támogatások, a beszerzési támo gatás - előirányzatból kerülnek kifizetésre; itt jelentős volt az infláció az elmúlt 2 évben, de a következő évben is. Mindenképpen kérném képviselőtársainkat, támogassák ezt az indítványt, mert indokolt; szociálisan rászorult, mozgáskorlátozott személyekr ől van szó, akik, úgy gondolom, megkülönböztetett figyelmet érdemelnek a társadalomtól. Ezért ne hagyjuk ki a '98. évi előirányzatemelésből az ő keretüket! A következő ilyen kör: a hadigondozottak köre. A költségvetésben a hadigondozásról szóló törvény vé grehajtását biztosító pénzeszköz - amely a közalapítvány részére kerül átadásra , úgy gondolom, nem biztosítja a jelentkező szükséges igényeket. Nehéz pontosan kiszámolni azt, hogy a törvény végrehajtása során hányan fogják az igényüket bejelenteni. Éppen ezért vagy az általunk benyújtott módosító indítvány szerinti összeggel célszerű megnövelni ezt a kiadást, vagy pedig azt az előző években már bevett gyakorlatot kell követni, hogy ez az előirányzat év közben előirányzatmódosítás nélkül is eltérhessen az eredeti előirányzattól. Így szükséges azt biztosítani, hogy a hadigondozottak ellátása, a törvényből adódó kötelezettségek végrehajtásra kerülhessenek 1998ban. A továbbiakban a tűzoltósággal kapcsolatban és az ehhez benyújtott módosító javaslatokról néhá ny észrevétel. Elsőként: a legnagyobb - és tudom, hogy egy óriási - tétel a műszaki fejlesztés kérdésköre, amely az előirányzat szerint 1,5 milliárdot tartalmaz, és megítélésünk szerint innen 2 milliárd forint hiányzik. Miért merem ezt így mondani, hogy ez hiányzik innen? Azért, mert van egy érvényes kormányhatározat, amely 3 év alatt kívánta a tűzoltóságnál meglévő műszaki lemaradást behozni. Az ez éviben, a '97. éviben 1,5 milliárd szerepelt, és az elkövetkező 2 évben pedig 7 milliárd felhasználásáról van szó a kormányhatározatban. E kormányhatározat szerint megtörtént a pályázatok kiírása - ez tűzoltóautók, tűzoltófecskendők és speciális tűzoltójárművek beszerzésére irányul , döntés is született benne. Én úgy gondolom, mindenféleképpen indokolt - a nemze tközi pályáztatásnak megfelelően - a költségfedezeteket biztosítani. Természetesen én elfogadom azt a megoldást, hogy itt van lehetőség fizetési ütemezésre, de ezt a kérdést mindenképpen meg kell nézni, és amennyiben nincs lehetőség, akkor a költségvetésne k tartalmaznia kellene ezt az összeget, mert nem hiszem, hogy jobban járnánk, ha bármilyen kötbérre vagy egyéb kiadásokra kerülne sor, mert az lényegesen megdrágítaná ezt a műszaki fejlesztést. Szintén a tűzoltósággal kapcsolatban, a beruházások kérdése: i gen kis összegeket tartalmaz ez az előirányzat ebben az évben és a múlt évben is; ebben az évben 373 millió forint volt. A következő évi javaslat nem tartalmazza ezt az összeget sem: 280 millióra történő csökkentés szerepel a költségvetési javaslatban. A m ódosító indítványunk arra vonatkozik, hogy legalább 480 millió forint