Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 29 (317. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SZABAD GYÖRGY (MDNP):
2520 Mi történt? Önök vérmérséklettől, józanságtól, elmélyültségtől függően... - és itt államtitkár úrnak nem udvarolni akarok, az ő elhelyezkedése a nagyon vegyes megnyilatkozók sorában nagyon kedvező a józanság tekintetében, de még így sem szabadul meg attól, hogy az indoktrinációs időszakok következményeként is a százalékos összemérések világába viszi be ezt a történelmi átalakulást - itt nyilván felróhat, mint ahogy fel is rótt, hanyatló százalékokat az előző kormányzati ci klus rovására. De ne felejtse el, hogy az átalakulás menetében maga az átalakító lépések sora százalékban nem mérhető történelmi jelentőségű alapot teremtett. Hadd szóljak arról, hogy a magánszektor nem egyszerűen egy voluntarista döntéssorozat eredményeké nt jött létre, hanem egy rendkívül erős küzdelemben, amelynek utóélete ma is folyik. Nem akarok belelépni a földkérdés bonyodalmaiba, de ott folyik még a kényszergazdaság következményeinek felszámolásával kapcsolatosan. Mit jelentett a gyengét, de jövővel bírót megfelelő lépésekkel útra bocsátani ahhoz, hogy meglegyen a felnövekvésének a lehetősége? Hogy történelmi példát idézzek: védeni addig, amíg kialakulnak azok a feltételek, hogy a sorompót föl lehet emelni, és a gyenge új páratlanul rövid történelmi i dő alatt fölébe kerekedik az oszló testű, de még jelen lévő réginek. Engedje meg, hogy itt csak címszó szerint néhány olyan mozzanatra utaljak, amit mind az ön, mind a kormányelnök úr, mind a pénzügyminiszter úr egymást követő megszólalásaiban szinte értet lenül figyelünk. Micsoda üdvözítő angyal röpítette ide a külföldi tőkének azt a mindenki által megbámult mennyiségét - ami az ön elismerése szerint is olyan nagy jelentőségű volt a beszéde végén említett felnövekvéséhez az új gépiparnak, és ne soroljam a t öbbit , a zöldmezős beruházások, az egyéb beruházások mindenki számára bámulatos elemét? Miért jött ez? Csak a szimpátia, csak az '56 iránti fejet hajtás? Nem, ez a parlament és a mögötte az új szükségességét felismerő ország alapozta meg. Hányszor hallha ttuk - tanácskozások jegyzőkönyveiben is nyilván ott van, tessék föllapozni ezeknek a régi tanácskozásoknak a jegyzőkönyveit! , amikor megpróbáltuk meggyőzni a Nyugatot, gazdaságpolitikusokat és vállalkozókat és bankárokat egyaránt, hogy olyan jogi intézm ényeket teremt ez az ország, amelyik minden másnál - és ez jobban hatott rájuk, mint a cseh vagy lengyel gazdaságpolitikai lépések - inkább garantálja itt a befektetett tőkéjüket és az operációs lehetőségeiket. (11.00) Ha ezt nem ismerik fel azok, akik ugy anezeket a jogintézményeket, ha kellett - néha, ha nem kellett is , korrigálták, akkor hogy ismerjék fel mások? Önöknek ezt tanítani kellene, ehelyett csak a százalékokra összpontosítanak néhány megengedő mondattal, ami a politikai lépéseket illeti. Hadd mondjam azt, hogy gazdaság- és társadalompolitikájában a megértés és a meg nem értés szövegeit halljuk nap mint nap, a múltra visszatekintve. Nem vagyok kritikátlan dicsérője a '90es évek elejének - különösen visszanézve rendkívül könnyű annak a bírálata , de tessék csak elgondolni, hogy olyan körülmények között, ha kellett - mert kellett - számos helyen nem átlagolni például a fogyasztás emelkedésének vagy visszafogásának kérdésében, hanem voltak olyan létszükségletek, amiket meg kellett teremteni. Vagy amit a történelem majd megint nagyon vastag ceruzával fog annak a korszaknak az érdemei közé sorolni, járulékos tévedésekkel együtt: az egész önkormányzati rendszer kibontakoztatása, egy sztálinista közigazgatási rendszer pusztulásra ítélt, de olyan viszon yai között, amikor a lárva ott van, de a pillangó nem tud megszületni, mit jelentett az egész ország számára, a közel 3200 település számára, mit jelentettek éppen a baloldal által nagyon is pártolt, egyéb önkormányzati lépések és így tovább? Úgy gondolom tehát, hogy a visszatekintésben van sok igazság, pénzügyi államtitkár úr, de a módszer nem szerencsés. Egy kiútkeresés lépései nem egyszerűen a felgyorsuló autóval vagy annak az időszakosan nem jól választott sebességeivel mérhetők, hanem azzal, hogy utat kellett teremteni, amin előre kell haladni. És az útteremtés legnagyobb nehézsége az volt, hogy itt voltak a 40 év diktatúrájának a roncsai, és itt voltak a fejekben sokszor máig megőrzötten azok a módszerek,
