Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 27 (315. szám) - A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SZILI KATALIN környezetvédelmi és területfejlesztési minisztériumi államtitkár:
2296 Európai Unióhoz való csatlakozásunk kapcsán mindenképpen olyan környezetvédelmi és vízgazdálkodási feladatoka t kell megoldani, amelyek segítenek abban, hogy a most meglévő közműollót, amely közel 40 százalékos, javítsuk, és 60 százalék felé emeljük az olló zárását. Remélhetőleg országunk csatlakozását követően, mintegy 2004ig erre mód és lehetőség van. A nemzeti környezetvédelmi programunk is foglalkozik ezzel a problémával, és bízunk benne, hogy az elkövetkezendő időszakban ide is több pénzt fordíthatunk. A jelenlegit a magam részéről keveslem. Ez a GDP 11,5 százaléka ez, azt hiszem, kevés, és ha visszaemlékszü nk a nemzeti környezetvédelmi programra is, mintegy 22,5 százalékot javasol annak érdekében, hogy a víz és a csatornázás közötti meglévő közműollót lehetőleg minél jobban tudjuk zárni. Azt hiszem azonban, a csatornázás önmagában nem jelent megoldást ivóví zbázisaink védelme érdekében, ezért minél többet kell tenni, és nagyon fontosnak tartom, hogy a csatornázásokon túlmenően mind a törvényalkotásban, mind pedig a helyi önkormányzatokon keresztül minél többet tegyünk, hogy a lakások rákötését szorgalmazzuk. Ez elsősorban azért szükséges, mert jelen pillanatban is mintegy 1,3 milliárd forint van tervben a vízbázisok védelmére, és ez a vízbázisvédelem az elkövetkező időszakban további feladatokat ró ránk. A vízgazdálkodásról szóló törvény - a '95. évi LVII. tör vény - meghatározza a vízgazdálkodási társulatok feladatát, ezen belül a víziközművek és a vízitársulatok feladatát. A törvény 35. §ának (1)(2) bekezdése külön közfeladatokat határoz meg. Ezen belül a víziközművek esetében elsősorban a belterületi vízren dezést és vízelvezetést. A vízitársulatok esetében a közfeladat elsősorban a mezőgazdasági területek vízrendezési, vízkárelhárítási, ár- és belvízvédelmi munkákban való részvétel, a kárelhárítását jelöli meg. E feladatokat a '98as költségvetés csökkenő m értékben határozza meg a '97. évihez képest, ezért én is módosító javaslatokat kívánok benyújtani, hogy a vízitársulatok fenntartási munkáihoz minél több pénz álljon rendelkezésre vagy legalábbis olyan szintje, mint az előző évben volt. A meglévő műtá rgyak, vízelvezető csatornák fenntartása a csökkenő támogatásnál mindenképpen azt eredményezné, hogy a földtulajdonosoknak nagyobb hozzájárulást kellene fizetniük. A meglévő vízfolyások kizárólag állami tulajdonban vannak, egy részük azonban olyan állami é s önkormányzati tulajdonúak, amelyekhez az utóbbi időben kevés támogatás érkezett. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) (22.30) Ezek fenntartása mindenképpen szükséges lenne - és még egy mondat, elnök úr, utoljára. A meglévő mű tárgyakhoz, a közfeladatokhoz igen fontos lenne, hogy a KHVMben egy külön költségvetési fejezeten belül jelenjenek meg az elmondottak, és ehhez a külön fejezethez módosító javaslatot adnék be. Ez azért is fontos, mert az FM esetében is célszerű lenne, ha az alapból támogatná ezt a közérdekű feladatot, amit a vízigazdálkodási társulatok végeznek. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Szili Katalin államtitkár asszony szólni kíván? (Dr. Szili Katalin: Igen.) Csakhogy elfogyott az MSZP ideje... (Kö zbeszólás: Kormánytagként! - Bauer Tamás: Adunk! - Derültség.) Az SZDSZnek van még ideje, jegyző úr? (Többek: Tíz perce van még!) Az SZDSZ időkeretének terhére megadom a szót Szili Katalin államtitkár asszonynak. S a miniszter úr figyelmét felhívom, hogy időkeretnél nincs olyan, hogy a kormány tagja bármikor felszólalhat; illetőleg bármikor felszólalhat, de csak az időkereten belül. DR. SZILI KATALIN környezetvédelmi és területfejlesztési minisztériumi államtitkár : Tisztelettel megköszönöm, elnök úr, és me gköszönöm az SZDSZes képviselőcsoportnak is, hogy a felszólalásomat lehetővé tette. Mindössze egyetlen gondolatot szeretnék ahhoz mondani, amit képviselőtársam mondott, mégpedig a pontosság kedvéért.