Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 27 (315. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - Az országos népszavazás elrendeléséről szóló 86/1997. (X. 8.) Ogy. határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ):
2220 helyes lenne, hogy az Alkotmánybíróság pofozógépévé váljon ez a parlament azért, mert önök úgy kívánják. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: De ki?) A második ilyen kérdés az, hogy vártam volna, hogy a hozzászólásában határozottan állást foglal a NATOcsatlakozásról, és e tekintetben népszavazásra buzdította volna az ország lakosságát. Ezt ismételten elmulasztotta, mint annyiszor, és a földkérdés köré próbálja föltekerni gondolatsorát - ez viszont ma már csak zavart okoz az állampolgárok számára. A harmadik: önkritikát gyakorolhatna abban a tekintetben, amit folyamatosan mondanak, de nem igaz. Az Alkotmánybíróság a kormány kezdeményezését és az Országgyűlés dönt ését nem vitatta, nem mondta ki alkotmányellenességét, és az országgyűlési határozat, amelynek módosításával most foglalkozunk, hatályos és él, ezzel együtt a november 16ai népszavazás kiírása is. A kérdés az, hogy egy, két vagy több kérdés tekintetében - azt hiszem, hogy e tárgyban az államtitkár úr pontosan válaszolt ; a NATO tekintetében szeretnénk népszavazást november 16án, és erről szól az előterjesztés. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Az utolsó megjegyzésem, elnéz ést kérek, elnök asszony... (A felszólaló mikrofonját kikapcsolják.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Nincs több megjegyzése, legalábbis ebben a kétpercesben, képviselő úr - lejárt a két perce. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) Kétperces reagálá sra megadom a szót Pokorni Zoltán képviselő úrnak, Fidesz. POKORNI ZOLTÁN (Fidesz) : Néhány rövid megjegyzés: a házbizottság ülésén valóban én fogalmaztam meg azt a gondolatot, hogy a kormány úgy mozdíthatja elő a kompromisszum létrejöttét, ha megfontolja a földtörvény módosításának visszavonását. Ma sem szégyellem, hogy a többi megoldási javaslatot, ügyrendi eljárási javaslatot is tartjuk. Azt gondolom, hogy a Fidesz és a Fidesznek a tárgyalásokban részt vevő tagjai büszkék lehetnek arra, hogy szemben azzal, amit gyakran tapasztalunk, a megoldási pontokat, a közös pontokat kerestünk ebben a vitában is. Sajnálatos azonban az, hogy a miniszterelnök úr nem tudott garanciákat letenni e mellé a javaslat mellé... (Felzúdulás az MSZP padsoraiban.) - ne m tudott, ezért az ellenzék nem tudta elfogadni ezt a javaslatot. Hadd említsek egyetlenegy példát Eörsi Mátyásnak az időhúzásra. (Közbeszólás: Alkotmánybíróválasztás!) Tudniillik volt arra példa ebben a Házban, hogy benyújtottunk egy javaslatot, egy áthi daló megoldási javaslatot, a megoldási javaslatot azonban azért nem vette át ez a Ház, mert nem volt rajta iktatószám. Egy gond volt csak: az iktatószámot épp annak kellett volna adnia, aki ezt a kifogást használta az elutasítás alátámasztásául. Ennyit sze rettem volna csak az ön figyelmébe ajánlani. Nem vett részt ezeken az üléseken, de sajnos, ilyen szomorú példákkal is lehet gazdagítani azt az időhúzó tárházat, amire eddig már elég sok és színes példát láttunk. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz padso raiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Szigethy István képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége. DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Szóba került itt az, hogy az alkotmányügyi bizottság miért most jutott el a tárgyalásnak ebbe a szakába. Szeretném jelezni, hogy az ellenzéki kérdés lényege rendkívül pongyolán van megfogalmazva. Elrejtve, apró betűvel, a gondolatjelen belüli rész utolsó fordulata, hogy "maga a szerve zet." Azt,