Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 15 (310. szám) - A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - GAÁL GYULA (SZDSZ): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
1769 Gondoljuk csak végig: mi az, amiben a mai magya r folyamat eltér attól, ami Magyarországon akár a '80as évek közepén, akár a '90es évek első felében volt tapasztalható és amiben valószínűleg eltér attól is, amit például Csehországban tapasztaltunk, ahol ez a folyamat, amit jellemeztem, egy súlyos, min i Bokroscsomagba torkollott ez év tavaszán? Van egy kis különbség, amire azért nem árt felhívni a figyelmet: a cseh és a lengyel gazdaságpolitika a fix árfolyam elvére épített az egész '90es évtizedben. A fix árfolyam pedig azt jelenti, hogy ha a belső i nfláció gyorsabb, mint a külső - és ez mind a két országban így van , akkor a versenyképesség óhatatlanul folyamatosan romlik. Ha emlékeznek még arra, hogy mit szokott itt minden alkalommal elmondani Torgyán József, akkor minden alkalommal elutasítja a cs úszóleértékelést. Ő a nemzet elleni bűnnek tekinti azt, hogy van egy csúszóleértékelés. Ma például, legnagyobb meglepetésemre Varga Mihály is szemrehányást tett azért a kormánynak, hogy egy dollár ma sokkal több forintba kerül, mint korábban. Ez a szám ben ne volt a beszédében. (Varga Mihály: Az inflációról beszéltem.) Gondolom, nem ugyanarra gondolt, mint Torgyán József. Én azt gondolom, hogy ebben a helyzetben a csúszóleértékelés - szemben a cseh és lengyel árfolyampolitikával - egy eszköz, ami rugalmas l ehetőséget nyújt a kormánynak arra, hogy ne következzék be ugyanaz, mint Csehországban és Lengyelországban. De ez csak egy kis részlet. Nem ez a lényeg. A lényeg az, ami reményeink szerint megkülönbözteti - ha már a reményről ma annyi szó esett - a '90es évek második felének magyar gazdasági fejlődését akár a korábbi magyar, akár az utóbbi évek cseh és lengyel fejlődésétől az, hogy a versenyképesség javításának, a szerkezetátalakításnak a feltételeit a magyar kormány - hozzáteszem: nemcsak a jelenlegi, han em sok tekintetben már az előző is - sokkal inkább megteremtette, mint akár a korábbi magyar kormányok, akár a cseh és lengyel kormány. Mik itt a lényeges folyamatok? Először is a privatizáció módja, az, hogy van - és ezt nemcsak mi csináljuk, az előző kor mány is így csinálta, csak hogy félreértés ne legyen , valódi tulajdonosok pénzért veszik meg a magyar vállalatokat, felelős tulajdonos kezébe kerül a magyar vállalat. Mint tudjuk, ennek nyoma sem volt Magyarországon a rendszerváltás előtt, és nem ez jell emzi, egyáltalán nem ez a cseh privatizációt, nagyon vegyesen a lengyel privatizációt. Másodszor: a külföldi tőke szerepe, ami a magyar fejlődést jellemzi, és általában az egész magyar gazdasági és pénzügyi rendszernek egy sokkal gyorsabb, érzékelhetően gy orsabb átalakulása, mint a cseh és a lengyel esetben. A mai vitában is mind Kádár Bélánál, mind Varga Mihálynál - nem azt mondom, hogy kifejezetten elítélőleg, de - mindenesetre nagyon nagy aggodalommal hangzott el az, hogy milyen szerepe van a magyar gazd aságban annak a néhány nagy multinacionális cégnek, meg általában a külföldi cégeknek; hogy ők testesítik meg a növekedést, hogy ott van az export 70 százaléka stb. Azt gondolom, hogy ha van arra esély, hogy a magyar növekedés versenyképes növekedés, fennt artható növekedés, akkor ez éppen azért van így, mert a nemzetközi társaságoknak, a multinacionális cégeknek olyan nagy a szerepük a magyar gazdaságban, ami messze nem összehasonlítható a lengyel vagy a cseh esettel, nem is beszélve a korábbi magyarról. Vi sszatérnék a kérdésre: a kormánynak vagy a gazdaság természetes tendenciáinak köszönhető a növekedés? Persze hogy nem a kormánynak köszönhető az, hogy van növekedés. A kormánynak csak az köszönhető, hogy a növekedés fenntartható, hogy a növekedés versenyké pes és egyre versenyképesebb termékek termelésének növekedése. Ez az, ami a kormánynak köszönhető, annak a gazdaságpolitikának, aminek bizonyos elemei bizonyos tekintetben megjelentek már az AntallBorosskormány idején is, más elemei azonban nem, és amely irány a gazdaságpolitikában határozottan és egyértelműen nem eléggé, de azért sokkal egyértelműbben jellemzi a jelenlegi kormány gazdaságpolitikáját. Az tehát, hogy a beinduló növekedést reményeink szerint jó eséllyel nem fogja követni olyan visszafogás, mint amilyen a magyar gazdaság elmúlt fél évszázados történetét mindig jellemezte, ez annak köszönhető, hogy itt már piacképes, versenyképes, valódi magántulajdonosok, jórészt nemzetközi cégek által uralt termelés és gazdálkodás folyik.
