Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 15 (310. szám) - A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - GAÁL GYULA (SZDSZ): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
1770 Ennyit szerettem vo lna elmondani azokról az érvekről, amelyeket ellenzéki képviselőtársainktól hallottunk. Azt gondolom, hogy azok az észrevételek, azok az ellenvetések, amelyeket ellenzéki képviselőtársaink ezzel a költségvetéssel kapcsolatban elmondtak, nem megalapozottak. Szeretnék azonban nem megállni ezen a ponton. Rostand Cyranója azt mondja, hogy "magamat kicsúfolom, ha kell, de hogy más tegye, azt nem tűröm el." Ezt most megfordítom. Azt, hogy más tegye, azt nem fogadom el, mert azokat a érveket nem tartom megalapozot tnak. De magunknak, akik felelősek vagyunk ezért a költségvetésért, amit meg fogunk szavazni, magunknak nagyon el kell gondolkoznunk azon, hogy jó költségvetést csináltunke, és jó költségvetést fogunke elfogadni. Azt mondom, hogy itt egy kérdésről folyik a vita közgazdászok meg kormánypárti képviselők körében. Jól tudjuk azt - és erről persze beszéltek ellenzéki képviselőtársaink is , hogy míg az elmúlt három évben a költségvetés kiadásai reálértékben csökkentek, addig ez a költségvetés a költségvetési k iadások növekedését irányozza elő. Ellenzéki képviselőtársaink ezt egyrészt felróják nekünk, mert választási költségvetés, másrészt minden részterületet illetően azért tesznek nekünk szemrehányást, hogy nem nőnek még gyorsabban. Szerintem ez morálisan tart hatatlan. De nekünk, akik végigcsináltuk az elmúlt négy évet, három és fél évet, el kell gondolkoznunk egymás közt meg az egész társadalom szeme előtt azon, hogy vajon a háromévi kiadáscsökkentés után itt vane az ideje, eljötte az ideje annak, hogy most már azt mondhassuk, hogy nőhetnek a költségvetés kiadásai. Erre kormányoldalról meg a közgazdászok egy részének az oldaláról az a válasz adódik, hogy igen, lehet. Igen, itt van az ideje. És itt két dolgot mondanak. Az egyik az, hogy azok a tételek, ahol a kiadásokat növelni, méghozzá reálértéken növelni akarjuk, ezek szükségesek, indokoltak, a társadalomban nagyon komoly feszültségek halmozódtak fel, amelyek enyhítésére eljött az idő. Nem elsősorban azért, mert választások vannak - hiszen gondoljunk csak ar ra: 1984ben nem voltak választások, és mégis ugyanezt csinálta az akkori párt és kormány , hanem azért, mert halmozódtak a feszültségek a társadalomban, az, amit Kádár Béla úgy szeret nevezni, hogy társadalmi deficit, nemzeti deficit - van ilyen, persze , tehát halmozódtak a feszültségek, a pénzügyi szorítás pedig enyhült. Azt mondják tehát - és ebben nagyon sok igazság van , hogy az agrárszférában, az oktatásban, az egészségügyben, a nyugdíjasok helyzetében, a sokgyerekesek helyzetében az elmúlt nem is három, hanem hét vagy tíz év alatt fokozódó feszültségeket most már valamelyest enyhítenünk kell, ha már lehet. A másik, amire hivatkozik a kormány, úgy szól, hogy ez még mindig nem jár a költségvetési hiány GDPhez viszonyított nagyságának növelésével, t ovábbra is 4,9 a hiány az elsődleges egyenleg még mindig pozitív - csak az elsődleges, tehát az adósságfizetések nélküli, a folyó kiadások és bevételek közötti különbség , csak nem olyan nagy az elsődleges többlet, mint amilyen tavaly meg tavalyelőtt volt , nincs ezzel semmi baj. Ugyanakkor azt, amit Kádár Béla úgy szeret nevezni, hogy szociális deficit, valamelyest - nem nagyon, egy kicsit - enyhítsük! Azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez egy nagyon meggyőző állá spont. De ugyanakkor szemben áll vele egy másik álláspont, az, hogy lelassul ezzel - nem is azt mondom, hogy a pénzügyi feszültségek csökkentésének folyamata, hanem - az a folyamat, ahogy a jövőnek teremtünk jobb feltételeket. (12.10) Azzal, hogy idén nem csökken tovább a deficit GDPhez viszonyított hátránya, ezzel - ahogy Kádár Béla fogalmazta - nem haladunk tovább Maastricht felé; ezt eddig ugyan ellenzéki oldalról nem szokták felvetni, de ő most már felvetette. Nem ez a baj, hogy Maastricht felé nem hal adunk, hanem hogy a saját jövőnk megalapozásában lassabban megyünk, mint ahogy az elmúlt három évben mentünk. Ez az, amit nagyon alaposan kell a kormányoldalnak mérlegelnie ebben a költségvetési vitában, ez az, amiért én a magam részéről mindig támogatni f ogom a Pénzügyminisztériumot, amikor a többletigényekre nemet fog mondani, és arra hívom fel kormánypárti képviselőtársaim figyelmét,
